|
Történetem kezdhetném akár 7 évvel ezelőtt is, de maradjunk
inkább az idei tavasznál, lévén, hogy nem szeretném magamra haragítani azt a
rengeteg Prokontra-olvasót, aki megtisztel a figyelmével.
Nos, kozmetikusként bevallom, mindenfélével kísérletezek,
ugyanis megesz lassan az ideg, amiért végig kell néznem, ahogyan kihasználva az
ember naivságát, a nem rossz értelemben vett tudatlanságát, sok-sok pénzért
cserébe nem adnak neki semmit. Sőt. Már azon rég túl vagyok, hogy neves cégek
tanulmányaiban olvasott „cellulitisz” szón annyira kiakadjak, hogy habzó
szájjal tépjem szét a szaklapot… Mostanában viszont előtérbe keveredtek a bio
és natúr kifejezések, amiket igen gyakran hallok olyan dolgokra, amik finoman
szólva is megmosolyogtatnak.
Tehát a rövid történet a következő: idén tavasszal hosszabb
GYES-es időtöltés után óriási vehemenciával vetettem magam a Vendégeim közé
ismét, amit egy több hónapos tájékozódás előzött meg. Ennek oka pedig az volt,
hogy nekem nem mindegy, milyen anyagokat tukmálok Rátok annak érdekében, hogy
jól meggazdagodjak. Tájékozódási „futásom” alkalmával aztán találkoztam
mindenfélével az „erdőben”, rám is ijesztett némelyik alaposan. Hosszú vajúdás
után végül meghoztam a döntést: azzal dolgozom, amivel eddig. Maradok egyelőre
a bevált jó öreg luxus kategóriájú direktnemmondomanevét márkánál, amivel annak
idején tanultam is ezt a rendkívül szép hivatást: nem csak szép a küllemük, de
van bennük némi hatóanyag is, sőt három évig elállnak! Természetesen a dolog
úgy folytatódik, hogy a kozmetikus bevásárol sok tízezer forintnyi alapanyagot…
és a már említett nagy vehemenciával nekiáll a munkának. A Vendégek jönnek,
látnak, kezelődnek, aztán mennek. Ja, előtte még fizetnek, ezt elfelejtettem.
Node egy szép napon aztán masszírozás közben felfigyeltem
egy roppant kellemetlen érzésre: viszketek. Nem kicsit, de nagyon. A következő
alkalommal már apró hólyagok jelentek meg előbb az ujjaim végén, majd a
tenyeremen, kézhátamon, ami nem csupán nekem volt kellemetlen, hanem már nézni
is gusztustalan. Nyugalmasabb perceimet rááldoztam hát általam igen-igen nagyra
becsült Mesteremre, akinek mozdulatait lestem évekig annak idején. Ő büszkén
mondta, hogy neki szintén ilyen tünetei vannak, de boldogan megadja a
magán bőrgyógyásza számát, aki kever egy tuti szteroidos kenceficét, amitől majd egy
nap alatt rendbe jövök. Persze szigorúan ideiglenesen, de legalább gyorsan.
Egyszer fel kell nőni – gondoltam, és e helyett beírtam a
gugliba, hogy PARABEN. Aztán elbattyogtam a területileg illetékes bőrgyógyászhoz,
akivel beszélgettünk egy kellemeset a témáról, miközben kiderítette, hogy
valójában többek közt ezekre a tartósító anyagokra vagyok allergiás.
Szerencsére van belőlük jó sok, és az általam eddig használt készítményekben
mindegyiket megtaláltam: metil-, etil-, propil-, butil-, alkil paraben. A
doktornő két dolgot javasolt: cseréljem le a játszópajtásaimat natúrra/bio-ra,
vagy menjek el könyvelőnek. Bár utóbbi se jó megoldás, mert ha valaki nincs
kibékülve önmagával, akkor előbb-utóbb a papírra is allergiás lesz, de ez már
egy új téma lehet…
A történet lassan véget is ér egyelőre, mert találtam egy
német és egy magyar céget is, akik nem átallnak paraben-mentes krémeket
forgalomba hozni, le is cseréltem a valójában rettegett ellenségeket ezekre. Csodák
csodája, az ugyan igaz, hogy az efféle készítmények csak fél/egy évig tarthatók
el, de azt vélem, aki képes három évig nézegetni egy arckrémet a
fürdőszobájában, az megérdemli, hogy cafatokban málljon le a bőre.
Azt gondolom mondanom sem kell, hogy a Vendégeim nem
kaphatnak több szemetet, otthonra sem adok Nekik olyan dolgokat, amiktől
illatosak ugyan lesznek, de hidratáltak nem…
Nem azért vagyok szomorú, mert már csak egyszerű, finom,
illat- és színmentes kozmetikumokkal dolgozom, hanem azért, mert a
történetemben szereplő nagyra becsült Mester egy sokat dolgozott nap után este
az ágyban még mindig kenegeti a kezeit a szteroiddal. Jó vastagon, hogy
másnapra biztosan elmúljon a kínja.
Utóirat: viszont nekem is van tanulóm…
|
Blog 
