Unom az ittlétet. A szagtalan, íztelen, sőt ízetlen tömeget. A személyiséget mellőzö, megfáradt, kiélt embertömeget. A melletkitevős, vagy épp farkatmutogatós ostoba nőket és férfiakat. Kevés itt az érték, egyre kevesebb....S vagyunk páran, normális, értelmes emberek, akik franc tudja, minek ülünk itt. Gyerekeket kellene szülnünk, a párunk kezébe kapaszkodni, összebújni a takaró alatt, fogócskázni az esőben, szerelmet vallani egy őszi estén a kandalló melege előtt...Bármit, csak ezt ne....Lelketlen, üres, kiégett testek leszünk. Gyere, és keresd meg velem a lelki békét, találjuk meg együtt a pillanatot, amikor minden rendben van. Várlak este a fa alatt...Emlékszel? Belevéstük a nevünket, s azt hittük, a szerelmünk együtt növekszik majd vele...Add Uram, hogy mindig emlékezzek erre...hogy milyen jó Embernek lenni...

„Csak úgy tudunk megfelelni gyorsan változó környezetünknek, ha folyamatosan tervezünk és ismerünk minden egyes lehetďż˝sé-get, amely nyitva áll elďż˝ttünk. Ha minden problémát akkor aka-runk megoldani, amikor ténylegesen elénk kerül, egész egysze-rďż˝en elborít a megoldandó feladatok tengere.”

Newt Gingrich, „A West Georgia College következďż˝ harminc évé-rďż˝l” c. mďż˝vébďż˝l

Ha jól emlékszem, Anglia legendás miniszterelnöke, Churchill mondta egyszer a jóslással kapcsolatban: "Jósolni nagyon nehéz. Különösen a jövďż˝re nézve."