|
 Nem tudom, hogy ki mennyire ismeri a 22-es busz vonalát a Moszkva tértől a Szilágyi Erzsébet fasoron át a Budakeszi úton végig felfelé..Tűzoltóság, Bíróság stb. Biztos, hogy nem csak ez a járat az, amelyik teszteli az ember idegrendszerét, de mivel nekem ezzel vannak élményeim, természetesen negatívak, erről írok néhány sort.
Esik az eső! Ez már eleve rossz jel, két választásom marad: Vagy szarrá ázok a buszmegállóban, illetve előtte, mert olyan nagy a tömeg, hogy alá már úgysem férek. Vagy fogom magam és felszállok a néhány méterrel arrább vesztegelő 56-os villamosra, ami természetesen még véletlenül sem arra megy, csak megközelítőleg arra, de már van egy sikerélményed, hogy elindulhattál végre. Legfeljebb az úton fejszámolást végzel, hogy hol érdemes leszállnod és honnan kell kevesebbet gyalogolnod ahhoz, hogy elérd a munkahelyedet.
Én maradtam a buszmegállóban! Busz sehol. Ilyenkor felmerül az emberben, hogy hogyan válnak láthatatlanná buszaink, amikor állítólag van belőlük elég! De hol? Mert itt egy darab sincs! Félórája álltam már ott, közben az esernyők félig kiverték a szemeimet, mert ugye az utasok is emberek, csak a tudatokig nem jut el, hogy nehéz úgy szorosan egymás mellett állni, ha mindenkinek nyitva van az esernyője. Szemben a buszmegállóban helyezkedik el a forgalomirányító iroda. Ha oda pillantasz azt látod, hogy néha elhúzódik a függöny, majd gyorsan visszalebben. Nem hallod, de elképzeled, hogy éppen arról beszélgetnek, hogy : „Nézd a szerencsétlen hülyéket, úgy állnak ott mint a heringek és nem elég, hogy eláznak és szarrá fagynak, de mindegyszálig el fognak késni a munkahelyükről. Aztán hallod a kávéfőző „köhögését”, az öngyújtók kattanását és a békés reggeli „jól megérdemelt” sziesztát!
Időközben begurul egy busz. Tábla nincs rajta, ezért a sofőr leordít, hogy ez a 22-es, de nincs táblánk! Majd sietve hozzáteszi: Ez a BKV! Aztán a következő órákban (egyébként 15 perc alatt meg lehet tenni az utat), bebizonyosodik, hogy a sofőrünknek már tele van a hócipője az egész buszvezetéssel, legszívesebben sorra lőne le mindenkit, aki felmer szállni! Mi mindenesetre felszállunk! Megpróbálunk 250-en elférni egy 80 férőhelyes járművön. Van akinek sikerül, van akinek nem. Akinek nem, annak a lába lenn marad az alsó lépcső és az ajtó közé beszorulva, míg a másiknak a kabátja lebeg zászlóként egész úton.
Sofőrünk, hogy tudtunkra adja neki sem gyerekjáték a munkája, két méterenként fékez akkorát, hogy az egész embertömeg egymás tetején fekszik, akinek sikerül állva maradni, az sugárban hány a megrázkódtatástól. Ez így megy majd egy óráig. A buszmegállókban általában akkor áll meg, amikor a táblát elhagytuk. A lenn állók azt hihetik elhúz mellettük. De nem, megáll! Csak épp nem fér fel senki. Azért az ajtót kinyitja, ezzel eléri, hogy akinek a lába be volt szorulva, az most kiszabadul, de helyette három kar lóg szabadon a busz után..
Én mire végre leszálltam, úgy kifáradtam és úgy kimerültem, mint aki aratni volt. És még csak most kezdődik a nap!!
…és még ezek kérnek béremelést! És még a BKV ellenőrizget minket lépten, nyomon. Hogy már az ellenőröktől nem lehet lépni sem. Ilyen „paraméterek” mellett, örülniük kellene, hogy velük utazik a magyar. Mert ilyen hozzáállással, nem nekünk, hanem nekik kellene fizetniük, hogy felszálljunk a tömegközlekedési eszközeikre!
|
Blog 
