Régen volt a bemutató az Örkény Színházban, tudom. De csak most sikerült eljutni és még senki nem írt róla. Elfogult vagyok, bevallom. Hámori Gabriella a földim. De nem ezért figyeltem fel rá (persze), hanem a játéka miatt. Először egy mellékszerepben láttam még a Radnótiban (hiába: Bálint András egyből felfedezte), aztán jött a Terézanyu és nem volt megállás.

De féltem. Vagy inkább aggódtam H.G miatt, mielőtt elindultunk a színházba. Domján Edit után lehet-e hasonló, frenetikus megoldást találni. És lehet! Nagyon jó volt Hámori Gabriella. Teljesen más volt és mégis adekvát. Tud valamit ez a lány (színésznő, művésznő). Képes volt lemenni az alapokig és megérteni, miről szól a darab. Fantasztikus volt minden apró mozzanata, ahogy imádja Sipos Úrat az első felvonásban. Elhittem minden mozdulatát.

A második felvonásban kicsit gyenge volt, nem volt eléggé "részeg", elengedhette volna magát jobban, megszédülhetett volna és belehalhatott volna egy kicsit jobban
az imádott férfi esküvőjébe. Ez ennél sokkal durvább szokott lenni ....:-(

A harmadik felvonásban újra hozta a fomáját, jó volt, kellően naív. Ugyan néha indokolatlanul
"vigyorgó", de összességében remekül megoldotta a feladatot. A megoldás , hogy elveszi Sipos Úr,
valóban katarzis élmény, megnyugszunk, mi is vele örülünk. És ez nagyon jó, nagyon.

De Gálffi László alakítása nélkül nem lett volna ennyire hiteles a darab, dícsérjük őt is meg itt.

Köszönet Mácsai Pálnak is, hogy ilyen remek társulatot sikerült összeszedni (létrehozni, egybentartani, stb).

Mi még biztosan fogunk feléjük járni. Sokszor.

Péter és Detti ezen a mi naponAz össze szokást kezdik nagyonMost ugyan már az a divatNem zsákbamacskát vesznek (el) az urak Tehát azt hiszitekEgymást ismeritekÉs hiába előttetek a sok példaMindenki egyszer bevállalja Okos ember ki más kárán tanulTi legyetek szerelmesek vadulPersze fog a vadság szelídülniAkkor kell a kandallóhoz ülni Mire ez idő eljönÉn már nem leszek tűzfészek építőDe ha korábban van szükség tűzreEgymásra nézzetek, ne tűzkészítőre Szeretet? Szerelem? Két igen szép ha megjelenDe nem zárja ki egymástKi kell állniuk az idő múlását Ha Péter , nálunk szóba kerülA család igen jókat derülŐ a fiam tolmácsa voltFordította az érteni valót Mit barátom nem értettŐ készségesen ebben segítettÍgy lett szállóige nálunk a anya pitája Mely nem a török gyros kabátja Idézek nektek egy szép mondatotAmelyet egy egyszerű ember írhatottNem alkotott nagyotŐ hagyta a szerelmesekre e mondatot Én teszem őt halhatatlannáMondatait bár ő is hallhatnáÍgy szól az írás melyet kívánságnak szánokIdézem, nem plagizáok „a szerelmetekben megálmodott jövőLegyen a boldog valóság”Ehhez nincs mit hozzátenniEz maga a jóság Ismeretlen XXI. Századi poétaAránylag ismert gáz, és szerelőJa, és mester!

Az ember gyakran válaszút elé kerül ezekben, a kérdésekben. Noha nem egyszerre mindháromban, de kettesével párosítva akármelyikben. A leggyakoribb mégis a szerelem és valamelyik másik. A karriert és a hírnevet nem is említem ebben a sorban, mert azok talán nem függnek össze közvetlenül ezekkel.

Nagyon sokszor előfordulhat az ember életében, hogy a barátja/barátnője és a családja ugyanakkorra tervez egy programot, de nem úgy hogy az élettárs és a család is ott legyen. Gyakran megeshet olyan is, hogy amíg az ember fiatal, hétvégente el akar menni szórakozni. A barátaival és nem a családjával. Pedig van, hogy az ember szülei is elvinnék csemetéjüket moziba vagy esetleg színházba. Olyan is történhet, hogy az ember a szerelmével akar lenni egy este, de a barátai elhívják a kocsmába inni egyet vagy egy bridzspartira a Marikához.

Biztos mindenki érezte már, hogy ilyenkor milyen nehéz is választani. Biztos az?

Ha szeretsz valakit, akkor nem lehet, hogy vele akarod tölteni minden idődet?

S ha több embert is ugyanannyira szeretsz? Akkor majdcsak megértik, hogy néha másokra is kell időt fordítanod. Vagy nem?

Van, hogy az ember próbálja ezeket, a szakadékokat áthidalni.

Vannak emberek, akiknél ez fontossági sorrendet állít fel. Sajnos. Pedig mindegyik ugyanolyan fontos kéne, hogy legyen. A szülők (nevelők) azért fontosan, mert ők neveltek fel, ők mutatták meg nekem azt, hogy honnan jövök. A barátok azok, akik a jelenben való érvényesülésünket teszik lehetővé. A szerelmünk pedig az az ember, aki segít meglátni és elérni a szép jövőt.

Akkor mégis melyik a fontosabb? Éljünk a múltnak? (Dicső múlt?) Adjunk a máért? (Egyszer élünk?) Tegyünk a jövőnkért? (Hogy szebb és jobb legyen?)

Vannak emberek, akik minden erejükkel kitartanak az egyik mellett. Vagy a családjukért élnek (legritkább), vagy a barátaikért (gyakori), vagy a szerelmükért (leggyakoribb).

Melyikük teszi jól? Jól teszi egyáltalán?

Most néhány személyes tapasztalatot is megosztok. Van egy barátom, aki egy félreértés miatt (ami a barátnőjével és velem történt) megharagudott rám. Rákérdeztem, hogy most akkor választott-e köztem és a barátnője között (mi 4 és fél éve vagyunk barátok ill. ennyi ideig voltunk barátok és 2007. január elsején ismerte meg a barátnőjét). Azt felelte választott. A lányt választotta.

Más példa. Van egy barátom, akit elhanyagol a családja. Épp emiatt ő nem akar velük törődni. (Én ezt abszolút megértem nála.) Volt sok barátja, de amikor elveszítgetett egyet-kettőt, nem zavarta, jött másik. De most itt vagyok neki én, (ez vissza is érvényes) és nem tudom, mi lenne velünk, ha a másik nem lenne. Van egy nagy szerelme, akiért mindent megpróbál megtenni, holott a lány nem rajong érte (legalábbis nem mutatja ki), de mégis, még a barátságunkat is felhasználja részben a lányért.

Aztán itt van a húgom. Mindent megtesz a barátnőjéért. Elmegy itthonról, hogy segítsen neki „elszökni” otthonról (ez fordítva is igaz), hogy utána együtt menjenek diszkóba. Neki fontosabb a barátnője, mint a családja. Szerelme épp nincs, de mikor van, akkor azt is előrébb helyezi a családjánál.

Az unokatestvérem. Ő mindent megtesz a családjáért és a barátaiért. A szerelmet teljesen kizárja az életéből. Sajnos emiatt szerintem később nagyon tapasztalatlan lesz, és nehezen fogja elviselni a csalódásokat. De ő a családjáért teszi a legtöbbet. Megjegyezném, hogy az összes említett személy közül ő a legvallásosabb.

No persze, aki már szülő, vagy nevelő, annak két családja is van már, noha mégiscsak egynek számítja. Az egyik, amelyikben ő a gyerek. A másik, amelyikben ő az anya/apa. De ezeket, az akadályokat többnyire könnyű áthidalni.

Nem úgy a több baráti kört. Ugyan ez is megoldható, de nem könnyen, mert lehet, hogy az embertől más-más arcot tapasztaltak meg az ember baráti körei, és ha egy másik arccal látják, akkor az egyből furcsának tűnhet.

S a legnehezebben megoldható a két szerelmi szál (bár erre méltó „példa” Jókai Aranyembere). Legtöbbünknek elképzelése sincs (hál’ Istennek), hogy milyen nehéz lehet egyszerre két emberbe szerelmesnek lenni. (Jómagamnak volt ebben részem, de ezt nagyon nem akarom kirészletezni.)

Végülis mit tapasztalunk? Egyre több mindent. Kinek van fontossági sorrendje? Mindenkinek, akinek nincs, az valószínűleg magának akar hazudni. Kinek mi a legfontosabb? Személyre szabottan persze, mindenkinek más. Nem lehet eldönteni senkiről se ránézésre, hogy mit tart a legfontosabbnak az életben:

A hálát, amit a szüleiért érez; a szeretet, amit a barátaiért; vagy a boldogságot, amit a szerelme idéz elő.

Mindenkinek joga van eldönteni ezt és nincs joga elítélni másokat azért, mert olyanok amilyenek.

Ahogy engem tanítottak és neveltek úgy ismertem meg a férfi és nő közti kapcsolatot hogy a férfi az, aki eltartja a családot, elvégzi a "férfias" munkákat, a nő pedig a háztartást tartja fenn és a család egységét. Évezredeken át, sőt egyes területeken még ma is elnyomás alatt tartották/tartják a nőket és meg kellett küzdeniük az egyenlő jogokért, és sok helyen ez sikerült is.

A jelen problémája pedig a nők egyenjogúsága és annak hatásai ránk férfiakra..és most nem kell félreérteni. Annak a lehetősége hogy a két nem végre egyenlő nagyon felemelő..kellene hogy legyen! Azonban olyan problémák alakultak ki, amelyek mindkét nemet érintik, mint pl.: karrierista nők, egyes férfiak egyre erőszakosabb fellépései saját családjaikkal szemben, pusztán azért mert nem az ő kezükben van a teljes irányítás, stb.

És akkor végre kitérek a jövőre ami az egész cikk lényege...

Azt kéne hinnünk hogy a jövő nemzedéke másképp gondolja majd, látták a múlt és jelen, esetleg szüleik hibáit és ők nem így képzelik el az életük. De sajnos a tapasztalataim és amit nap mint nap látok a hiradóban, az utcán, lassan mindenhol, azt mutatja, hogy abszolút nem jó irányba halad a tendencia...

Ez az első cikkem, nem tudom hogyan vélekedtek majd róla, de kiváncsi vagyok rá, legyen az pozitív vagy negativ kritika!