|
 Are you the only one who gonna suffer? Skandálta a ferences szerzetes, Stan Fortuna, s a WestEnd tetőkertjén kialakított színpad előtt álló tömeg átszellemülve rázta a fejét és skandálta vele a betanított áá-t. A zenész pap egy szál gitárral a kezében, teljes rapper felszerelésben úgy magával ragadta a plázalátogatásból kitévedt közönséget, hogy az valami megdöbbentő volt. A nagyrészt fiatalokból álló, több száz fős közönség úgy tombolt, mintha legalábbis valamelyik MTV kedvenc rapper Sportarénás koncertjén lett volna. Vajon tudták, mi történik velük? Vajon tisztában voltak azzal, hogy az ingyenes koncert, melynek részesei, az ő lelküknek megmentéséért van? Vajon elhatolt a lelkükig az ima, és az áldás, melyet a New York-i Bronx sűrűjéből érkezett missziós szerzetes eléjük hozott? Ezt csak Isten tudja.
Tegnap nyitott a budapesti Városmisszió (lásd God rulez című cikk) keretein belül megrendezésre kerülő Soul&Godspel Fesztivál a WestEnd City Center tetején. A helyszín elég meglepő, hiszen egy Istenkereső-evangelizációs célú eseményt előbb gondolnánk templomba, közösségi házba, esetleg színházba, mint egy bevásárlóközpont tetejére. És lám! Mégis ide került! A parkolók melletti, akár több ezer főt is befogadni képes tetőkertben este 8 felé már kimondottan nagy volt a tömeg. Vegyes társaság hallgatta a 6 óra óta folyó dicsőítéseket, amin kezdésként két magyar zenekar, a Morgenfunk (acid jazz) és a Lighthouse (ír-kelta elemeket felhasználó fúziós zene) melegítették be a hangulatot az őket követő két külföldi fellépőnek. Frater Stan Fortunát már kimondottan nagy tömeg fogadta, és szerzetestől nem várt stílusú produkciója szinte mindenkit magával ragadott. A mellém érkezők kicsit tétován nézelődtek, nem tudták hova csöppentek. Valami Jézusról van szó - mondta egyik a másiknak ékes angolsággal. És maradtak zárásig. Akik sokat járnak a belvárosban, bizonyosan ismerik a töretlen lelkesedésű ázsiai misszionáriusokat, akik magyar keresztény dicsőítéséket énekelnek, mielőtt enni adnának a hajléktalanoknak. Szegényeket gyakran kinevetik, nézőik többnyire az éhes, várakozó fedélnélküliek, akiket már nem érdekel a mindennapos előadás, ők csak enni szeretnének. Stan Fortunát azonban, aki hazájában befutott jazz zenészből lett egyike a New York legijesztőbb részein szolgáló szerzeteseknek, mindenki érdeklődve hallgatta. A képlet egyszerű. Ő azon a nyelven szól a hallgatóihoz, amin azok beszélnek. Játszik jazz-t, rock-ot, de leginkább rappel, hiszen a brox-i hallgatóság jelentős része ezt a zenei stílust ismeri el sajátjának. A közönség nem akarta leengedni a színpadról. Pedig nagyon hideg volt már. Szerencsére a szervezők erre is gondoltak. Ugyan a forró teát nem osztották ingyen a szemfüles westend-es vendéglátósok, és meleg plédeket sem álltak rendelkezésre, de a következő zenekar gondoskodott arról, hogy ne fagyjunk meg. A YFriday nevű brit zenekar olyan pörgős rock-nótákkal mutatta be magát legelső pesti közönségének, hogy aggódtam, a tetőkert lassan a mélygarázsba költözik. Több százan ugráltak, és zengték együtt az Isten jóságát és szeretetét dicsőítő számok refrénjét Ken Riely frontemberrel. Fantasztikus volt! Mikor két szám közötti szünetben felnéztem a tiszta, csillagos égre, hallottam, amint az énekes fohászkodni tanítja a közönséget. Csend volt. Csak az ő hangját és a városból beszűrődő autók zaját lehetett hallani. Mindenki koncentrált, mindenki odafordult az ég felé, és talán először nyitotta ki a lelkét Istennek, akiben eddig nem hitt, de aki ezen az estén, a zene hangjain át egyszerre megjelent az őt keresőknek.
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.