|
Mennyit ér a magyar zászló? |
|
|
|
|
Írta: Vass Edit
|
|
2007. October 6. |
Mivel én is szeretek mindent egy helyen megvásárolni, ezért gyakran járok hipermarketbe. A minap a sorok között, valahol az autós kiegészítők, a gyerekjátékok, és az aktuálisan akciós termékek közelében egy nagy, fehér rácsos tartóból piros-fehér-zöld lobogók álltak ki szomorúan. Vagy talán nem is szomorúan, lehet, hogy ezt már csak én éreztem hozzá. A kezdeti meglepettségemet felváltotta a düh, legszívesebben káromkodtam volna egy cifrát, ehelyett inkább sietve elmentem onnan. Így nem tudtam meg, és a mai napig sem tudom, hogy abban a hipermarketben mennyibe kerül a magyar zászló. Ma, október 6-án pedig egyre azon morfondíroztam, hogy ezért a lobogóért adták életüket a tizenhármak Aradon, illetve Batthyány Pesten? Biztos, hogy ugyanarról a zászlóról beszélünk?
Persze most mondhatnátok, hogy mitől vagyok én ennyire felháborodva? Hiszen az USA-ban úton-útfélen lehet amerikai zászlót kapni, a legkülönfélébb formában, méretben, funkcióval. Igen, tudom, magam is láttam, köszönöm szépen, de ez valahogy nekem nincs ínyemre, ott se tetszett. Ahogy az se, amikor minden oktató-nevelő (agymosó-tudatmódosító) szándékú filmben feltűnik az Egyesült Államok lobogója.
Számomra a nemzeti színű zászló látványa az ünnepet juttatja eszembe. Amikor a sportversenyek eredményhirdetésénél két másik lobogó között lassan felhúzzák, miközben a Himnusz taktusait hallom. Amikor valamelyik nemzeti ünnepnap alkalmával megnézem személyesen vagy a közszolgálati televízióban az ünnepi műsort, amiről - megjegyzem – nem mindig értem, miért kerül olyan sokba, mint állítják. Amikor magyar „vándoraink” eljutnak a világ valamely kietlen tájékára, és ott kitűzik a nemzeti zászlót. Amikor külföldről hazajövök, és a határátkelőnél ezek a szívemnek kedves színek fogadnak.
Ezért nem értem, hogy mit is keres egy hipermarket polcai között a magyar zászló. Most nem szeretnék arról fantáziálni, hogy mi lenne akkor, ha azok a tizenhármak látták volna, amit én. Már csak azért is feleslegesnek tartom boncolgatni, hogy ki hogyan viszonyulna hozzá, mert ezt a poént Mikszáth Kálmán már lelőtte az Új Zrínyiászban. Csak sajnos azt kell mondjam, hogy ha egy hipermarketben is meg lehet kapni azt, amiért ők kötél vagy golyó általi halált szenvedtek, akkor itt valami nagyon elromlott, és lassan nem leszünk méltóak arra sem, hogy megemlékezzünk róluk.
Oszd meg, ha tetszett!  |
|
Utolsó frissítés ( 2007. October 6. )
|
Hozzászólások
De talán gondolatébreszt ésnek megteszi...
az a baj, hogy lehet kapni?, vagy az, hogy úton útfélen találkozhatsz vele?
Komolyra fordítva a szót: ha nekem vmiért nagyon kéne egy zászló, akkor elmennék egy olyan üzletbe (vhol biztos van), ahol olyan szép zászlókat lehet kapni. De mivel nem járok sem tüntetésre, sem nem rakom ki a ház elé - csak úgy, hogy mossa az eső, ezért a közeljövőben biztos nem lesz aktuális a téma
Tetszene, ha , mint az USA-ban, minden házban találnál magyar zászlót, amit időnként, esetleg mindig, kiraknak a ház elibe?
Szóval, gondoltam veszek neked egyet, de nem mellékeltek hozzá bónusz macskakövet. Megleszel azért?
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.