|
A török hadsereg hónapok, sőt évek óta készülődik az Iraki Kurd gerillahadsereg (hivatalos nevén PKK vagyis Kurd Munka Párt) határokon túl nyúló katonai megrendszabályozására. Eddig ebben a fő hátráltató tényező a modern török állam legfőbb külső oltalmazója, szövetségese, katonai szállítója az USA volt. Az akadályokat azonban elhárította egyrészt a belpolitikai helyzet változása, amelyben a korábban világi államfő helyére nemrég a választásokon győztes iszlámista gyökerű AkP (Igazság és Akarat Pártja) a nem éppen a hadseregnek tetsző korábbi külügyminisztert választotta meg. A hadsereg nyíltan többször is megfenyegette a magát a demokrácia legfőbb megtestesítőjeként beállító Erdogant, hogy ha iszlámista hatalomváltásra, vagyis az alkotmány lebontására, lazítására törekszik a reakció nem marad el. A fenyegetést a többszöri katonai puccsok, máig raboskodó politikai foglyok sőt a miniszterelnök 5 éves korábbi börtönbüntetése támasztják alá. A világi és az iszlámista elit egy kérdésben azonban biztosan egyetért ez pedig a kurdokkal szembeni fellépés módszere. Az erőszak.
A katonák, különösen a katonai vezetők nem igazán érzik a diplomáciában rejlő lehetőséget, és nagyra nőtt kisfiúkként imádnak háborúsdit játszani. A kompromisszum a hatalmi játszmákban jellemzően nem a kisembereknek kedvez. A világi elnökért cserébe egy „kis” katonai akció. A közvélemény támogatni fogja, hiszen az elmúlt öt évben a hadsereg nem ért látványos sikereket, az Ankarában, Izmirben is pokolgépeket robbantó (vagy avval vádolt) PKK ellen, és a török-kurd ellentét szítása majd minden politikai párt érdeke. A másik, külpolitikai akadály, nevezetesen az amerikai ellenzést pedig az örmény népirtás kongresszusi elismerése és az ezt követő fellángoló Amerika-ellenesség mosta el.
A kurd kérdés nagyjából egyidős a modern török állammal, az Oszmán Birodalom öröksége. A török nacionalizmus első dolga volt a korábban sok (örmény, görög, zsidó, perzsa, arab kurd stb) nemzetiségű Kis-Ázsiát hegemón türk, a nemzetiségeivel szemben korántsem toleránsan viselkedő 2 vagy több népirtással is felérő katonai és politikai akciót végrehajtó állammá csonkítani. Így történt meg a görög mentesítés a nyugaton (benne kisebb nagyobb progromokkal, kisajátításokkal) illetve a kurd-örmény kitoloncolás és népirtás keleten. Ismert tény, nem sok állam tud szembenézni a korábban elkövetett bűnökkel, és a hegemón türk eszme és nacionalizmus hallani sem akar egy toleráns a nemzetiségeit tiszteletben tartó Törökországról, egyszerűen nem ez az érdeke. A kurdok szerencséje, és a török nacionalisták legnagyobb ellensége azonban a demográfia. Törökországban a kurd nemzetiség lélekszáma egyre nő, és ma már a parlamentben is ülnek szép számmal a kurd-ügy és a kurd nép képviselői. Persze, a határ túl oldaláról átcsapó civileket és katonákat válogatás nélkül terrorista eszközökkel fenyegető Pkk nem igazán testesíti meg a klasszikus szabadságharcosokról kialakult képet. Olajcsempészés, drogkereskedelem, emberrablások váltságdíjért, és legfőképp erőszak. Erőszak a saját nép és az ellenséggel szemben. Persze a háttérben ott tornyosul egy másik, ha lehet ilyet mondani nagyobb konfliktus árnyéka, az oly sokat emlegetett Iraki háborúé (ami persze már tavaly áprilisban véget ért).
Az északi kurd terület Irak egyik legbiztonságosabb, politikailag is nyugodt pontja. Természetesen a nyugodt és a biztonságos, csak az iraki kontextusban értendőek. A nemzetiségi-vallási ellentétek itt nem jelentkeznek, hiszen a már korábban, az iráni-iraki háború, illetve az első öböl-háború után a hatalmi viszonyok tisztázódtak, és minden a pesargáké (kurd szabadságharcosoké) lett. A Kirkuk-környéki olaj, amely az iraki készlet jelentős részének jövője azonban még nem dőlt el kié is lesz. Nem véletlen tehát, hogy az Iraki kormány hozzájárult a török katonai akcióhoz, hiszen így a belpolitikában és az olajért folyó versengésben is komoly ellenlábas kurdokat hátulról, fizikailag támadja meg egy másik ország, ezzel szívességet téve, de egyben destabilizálva is ezt a területet. Szép 21. századi tündérmese, amiben mindennap ártatlanok tucatjai halnak meg feleslegesen.
Oszd meg, ha tetszett!  |
Hozzászólások
Az észak-iraki intervenció nem fog megtörténni. A kardcsörtetés, és az ezt lehetővé tevő múltheti döntés az USAnak szól, ahol is a törvényhozás két hete népirtásnak minősítette a múlt századi török-kurd háborút.
Kemal Ataturk világi török államára véleményem szerint vigyázzon is a hadsereg, akár puccsokkal is, mint tette azt többször a huszadik században. Egy iszlám Törökországnak beláthatatlan következményei lennének!
Még vmi: az iraki kormány nem hiszem, hogy áldását adná egy török offenzívához iraki kurd területen. Az iraki kormányzatban kurdok is vannak, az elnök szintén kurd. Én továbbra is diplomáciai adok-kapoknak tekintem az elmúlt hetek eseményeit.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.