|
 Flow-ról hallva sokkal ösztönösebb divatos szlengre, mint egy mindannyiunkat oly igen érzékenyen érintő lelkiállapotra asszociálni. Flow (áramlat, folyam) alatt a képesség és a kihívás optimális egyensúlyi állapotát érti a pszichológia egy meglehetősen speciális ágazata, a hedopszichológia. Igen, ez valóban az a szigorúan cseppenként élvezett és mindig elillanó entitás, amelynek ízlelése iránt érzett vágy nemcsak egyetlen emberélet örökös mozgatója lett, hanem magának a történelemnek is. A „lét esszenciája”, ahogy Csáth Géza nevet adott neki az Ópium című novellájában: a tünékeny mámor, a legintimebb élmény és a legemlékezetesebb pillanat a maga kristálytiszta önvalójában.
Jellemző, hogy amikor Amerikában évtizedekkel ezelőtt már egész tudományág született a Flow-jelenség tanulmányozására, Magyarországon még maga a fogalom is ismeretlen volt, s talán az is jellemző, hogy a hazai köztudatba végül is egy Amerikában élő, magyar származású pszichológus-professzor könyve révén jutott el. Különös egybeesés, hogy egy szintén magyar származású, Kanadában élő pszichoterepauta, Feldmár András szabadegyetemi előadásai alkalmával Debrecenben a ’90-es évek elején már használta ezt a kifejezést, egyfajta eszményi tudatállapot leírására. Feldmár, aki A tudatállapotok szivárványa című könyve révén arról híresült el olvasói körében, hogy bizonyos hallucinogén anyagok (mint például az LSD) segítségével tartja elérhetőnek az élet valódi és koncentrált átélését, olyan kényes témát feszegetett, amely mind a jelenlegi drogtörvények, mind a klasszikus társadalomtudományok felől nézve eretnekségnek bizonyult. Ennek megfelelően csupán egy behatárolt szubkultúra ismerte az „áramlat” fogalmát és terjesztette a „van –e élet a halál előtt” kérdéskört. Természetesen ilyen előzmények után nem volt meglepő, hogy Csíkszentmihályi Mihály Flow című könyve első, 1997-es kiadása után is nagy visszhangot váltott ki, és hamar (2001) sor került a könyv utánnyomására is.
Feldmártól eltérően Csíkszentmihályi az „ideális” tudatállapot eléréséhez szükségtelennek tartja a pszichedelikus anyagok élvezetét. Az általa folytatott kutatások éppen azt próbálták igazolni, hogy az ember elérheti azt a képességet, melynek segítségével bármely életkorban és helyzetben képes életének normális keretei között a boldogság tökéletes és hosszantartó élményét átélni. Szándéktól és hangulattól függ, hogyan értékeljük Disney és a Coca-Cola hazáját, de vitathatatlan és elválaszthatatlan az, ahogyan a könyv szellemisége minden gondolat-kísérletével Amerika sajátos valóságában gyökerezik. Az a világ, amely mesterséges és készre tálalt (mélyhűtött) dimenzióival gyakorlatilag az emberek helyett él, olyan tünetet produkált néhány évtized alatt, amelyre sürgősen ellenszert kellett találni. A valóságshow-k és a túlkezelt élelmiszerek világában a kényelem és a praktikusság égisze alatt az állam olyan termékekkel látta el együttműködésre kész polgárait, amelyekből már elszívták az energiát, az élet „vitaminjait”, mint például kreativitást, vagy a kihívást. Ezekben a társadalmakban ún. „életéhség” lépett fel, melynek elválaszthatatlan csatlósai lettek az unalom, a szorongás, az enerváltság és a depresszió, amely tüneteket Csíkszentmihályi összefoglalóan pszichikai entrópiának nevezett el. Ameddig ezek elszigetelten az egyént érintik, addig a probléma megoldása a pszichológiára vár. Amikor azonban társadalmi szinteket súrol, tehát népbetegség, az már a szociológus asztala. Maga a Flow-kutatás ekképp folytonosan ingázik e két tudományág között, és jó eséllyel afelé halad, hogy interdiszciplinává nője ki magát. Amerikában és máshol sem „éri meg” halmozni a hiányt, nem beszélve az elégedetlenségből fakadó kellemetlenségekről, ezért ha a jólét világának építményét fenn akarják tartani, nincs más megoldás: alternatív utakat kell felkínálni. Csíkszentmihályi könyve egy ilyen lehetőségnek látszik
Becsülendő, de önmagában kissé fárasztó a Flow-kutatás kétségtelenül alapos bemutatása. Tudományos precizitással vázolt esettanulmányok hosszú sora igazolja azokat a számunkra talán túlságosan is ismert tényeket, amelyek a boldogság tökéletes átélésének pillanatait hivatottak szemléltetni. A terjedelem oka elsősorban az a számtalan konkrét történet, amely a néven nevezett átlagember életéből merít, akik sorsán keresztül könnyedén lehetséges az ősi bölcsek közhelyeivel azonosulni, tehát amelyek a célközönség számára nemcsak illusztráló, hanem egyben hitelesítő tényezőnek is lettek szánva. Viszont az, ami Amerikában mondhatni kötelező marketing fogás, nálunk a megélt és józan valóság. Magyarországon Csíkszentmihályi potenciális olvasótáborának efféle „csalikra” nem gondolom, hogy szüksége van, mint ahogy nem feltétlenül a legjobb referencia, ha megtudjuk: Bill Clinton kedvenc könyvéről van szó. A két ország történelmi, társadalmi, gazdasági és kulturális valóságának áthidalása Csíkszentmihályi számára is feltűnő probléma lehetett, ezért az előszó utolsó mondatában igyekezett ennek élét venni, ám kissé érzéketlenül: „Bár a magyar nyelvben nincs olyan szó, amely pontosan visszaadná a flow jelentését, biztos vagyok abban, hogy nincs a világon még egy hely, ahol az olvasók jobban megértenék, mit is jelent ez a fogalom.” (…)
Szerkezetéből és nyelvezetéből adódóan e könyv össze sem vethető például a klasszikus kínai tanmesék, vagy akár Weöres Sándor rövid, tömör írásaival, habár céljukat tekintve kísérteties a hasonlóság. Semmi olyan nem hangzik el ebben a könyvben, amit mellesleg ne tudhatnánk mi magunk is, vagy Madách, Kosztolányi, Márai, Szabó Lőrinc, Hamvas Béla, Weöres Sándor tolla nyomán ne olvashattunk volna már. Tőlük Csíkszentmihályi egy szemernyivel sem tud többet a lét valódi értelméről, talán kevesebbet sem. A különbség csupán annyi, hogy más eszközökkel próbálja hallatni azt, amit megérzett a boldogság természetéről.
A magyar ember valami nehezen körülírható nosztalgiával emeli le a polcról egy messze került honfitárs alkotását, ám nem árt résen lennünk. Mert habár áramlatba kerülni régi vágyálma bármelyikünknek, mégsem célszerű feledni a „honnan jöttünk, merre tartunk” valóságát.
(Csíkszentmihályi Mihály: Flow Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája. Akadémia, Budapest 2004. )
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
