Bizonyos témák kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy az asztrológia és a csillagfejtés technikai különbségein túl - amelyek sokak számára marginális jelentőségűnek tűnhetnek - az alapkoncepció gyökeres eltéréseit szemléltethessük. Ezek ilyenformán túlmutatnak a szigorú értelemben vett szakmaiságon, és az alapfilozófia területére kalauzolnak bennünket, ahol az asztrológia megalapozottságának kérdését is vizsgálhatjuk. Egy ilyen terület az életerő, élettartam és élethossz témája, amely míg az asztrológia számára egy alapvető, megkerülhetetlen kérdés, a csillagfejtésben a par excellence neuralgikus pont. Neuralgikus pont, mert a csillagfejtés ezt a kérdést a tabuk közé sorolja, felfogása szerint ugyanis a halál időpontját kutatni etikátlan. Nem feladatom ennek a felfogásnak a kritikája, mivel ez nem szakmai kérdés, csupán annyit tartok fontosnak megjegyezni, hogy ezen tabu kialakulása több okra vezethető vissza.

Egyik az, hogy a csillagfejtés alapvetően félreérti az életre vonatkozó kérdésekkel kapcsolatos asztrológiai kiindulópontot, ebből következőleg a téma ezen helytelen beállításban szerepel, amelyet aztán könnyen lehet erkölcsi szempontból kifogásolni. A másik ok a csillagfejtés meseszerű felfogása az életről, sorsról és hasonló alapvető kérdésekről, amely a felvilágosodás utáni kultúránk, leginkább pedig a 20. század általános elképzeléseivel cseng össze.

Mindezen előzetes megjegyzésekhez az indokot egy közelmúltban elhangzott előadás adja, amely egy neves csillagfejtő körben hangzott el. Az előadás a címben megjelölt témát próbálta saját eszközeivel feszegetni, végül pedig arra a következtetésre jutott - ami az előzmények ismeretében várható is volt -, hogy a halál időpontját kutatni asztrológiailag (csillagfejtésileg) nem lehet, de még ha lehetne is, akkor is Isten ellen való bűn. Mivel az akadémiai életben szokásos előadásoktól eltérő módon nem adtak lehetőséget a hallgatóközönség reflektálására, így megragadom az alkalmat - már csak azért is, mert név nélkül ugyan, de elhangzott egy-két megjegyzés jelen sorok írójára és az általa is képviselt felfogásra -, hogy ezt a könnyen félreérthető témát a megfelelő perspektívába helyezzem, és ezzel mindenféle koncepciózus torzítást mellőzve lehetőséget adjak az érdeklődők számára, hogy a témával kapcsolatban saját véleményüket kialakítsák.

Először is talán elkél egy fogalmi tisztázás, hogy ezáltal képet kaphassunk arról, miképpen nézett ki ezen téma felfogása a klasszikus asztrológia berkein belül. Amikor ugyanis valaki a "halál időpontjáról" beszél az életre vonatkozó kérdések vizsgálata kapcsán, hamis és torz képet alakít ki róla. Legcélszerűbb tehát az, hogyha először megpróbáljuk körüljárni a címben megjelölt témát, mielőtt még beleesnénk abba a hibába, hogy az egyoldalú bemutatásból következően eleve előítéleteink fényében értékeljük azt. Kezdjük az alapoknál!

Az asztrológia mint tudomány az idő minőségének változását tanulmányozza. Ebben a meghatározásban az "idő minősége" kifejezés alatt a különböző jellegű események időbeli lejátszódása értendő. Ha ennél egyszerűbben szeretnék fogalmazni, az asztrológia azt vizsgálja, hogy a különböző jellegű események (görögül apoteleszma) mikor következnek vagy következhetnek be, vagy fordítva, egyes időpontok (görög kairosz) milyen jellegű események bekövetkezését hozhatják magukkal. Mint a meghatározásból is kitűnik, az asztrológia szigorúan leíró, deskriptív rendszer: azaz leírja, mi volt, van vagy lesz. Ezzel szemben nem foglalkozik olyasmivel, hogy minek kell lennie. Ezen megkülönböztetést nem lehet elégszer hangsúlyozni.

A legrégibb asztrológiai ágazat, a születési asztrológia (görög nevén genethlialogia) ezen felfogást az emberi életre alkalmazza, azaz meghatározza, hogy az emberi élet bizonyos eseményei mikor következnek be, illetve azt, hogy az emberi élet során egyes időszakokhoz milyen jellegű események köthetők. Mindez az asztrológiában mint prognózis jelenik meg, hiszen a következtetések alapja minden esetben a születés, amely önmagában tartalmazza az egész élet potenciálját, amelyet aztán különféle prognózismódszerekkel tudunk explicit formába hozni.

Az első félreérthető és gyakran félreértett kérdés itt arra vonatkozik, hogyan kell értenünk a születést mint potenciált. Mivel nem szeretnék mélyen behatolni a csillagfejtés lila ködének birodalmába, amely a születést többnyire egy illatszerboltnak szeretné láttatni, ahol mindenki azt kap le a polcról, amit akar, és hasonlóképpen nem kívánok a "sors és szabad választás" című kimeríthetetlen témáról sem értekezni, csupán a leglényegesebb megállapításokra szorítkozom. Ezt talán a legegyszerűbb egy allegóriával szemléltetni.

Képzeljünk el egy hegyes-völgyes terepet. Ez lesz maga az élet, amelyen a szülött mozogni fog, és amely jellegén nem változtathat. A terep jellegét nevezhetjük sorsszerűnek is, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a "végzet" mellett bizony számos más formáló tényezővel is számolnunk kell, amely a szülött rajta kívül álló körülményeiből, más személyekből és hasonlókból tevődik össze.

Következő lépésben helyezzünk el ennek a terepnek egy megadott pontjára egy járművet, amely magát a szülöttet fogja jelképezni. Az, hogy ez milyen jármű, megint csak részben "sorsszerűen" adott, hiszen a családi háttér, a származás jócskán meghatározza az alapanyagot. A kép bonyolultsága az egymásba fonódó láncszemekéhez hasonló, ahol számtalan összefüggést láthatunk - így például a szülött és családja, szűkebb és tágabb környezete -, és ebből a szövevényből kiragadunk egy szemet, majd a nem szorosan hozzá tartozó körülményeket adottnak vesszük. Ez valójában nem más, mint ésszerű egyszerűsítés.

A fent leírt allegória keretein belül megfogalmazva egy ember élete nem más, mint a jármű mozgása az adott terepen. Az asztrológiai felfogás szerint a járművet mi magunk irányítjuk: ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek olyan helyzetek, amikor nem áll rendelkezésünkre többféle választási lehetőség. Ha például valaki egy meredek völgybe kormányozza a járművét, lehet, hogy hosszasan arra kényszerül, hogy magatehetetlenül guruljon lefelé.

Mivel azt hiszem, ennek az allegóriának a továbbgondolása mindenki számára érhetővé teszi, hogyan is kell az asztrológiai felfogást elképzelni, a következtetések levonását az olvasóra bízom. Egyetlen tényezőt kell csak figyelembe vennünk: mégpedig azt, hogy a jármű olyan, amivel haladni kell. Az idő nem áll meg, és nem lehet hátramenetbe kapcsolni sem.

Mit vizsgálunk asztrológiailag? Egyrészt vizsgálhatjuk magát a járművet: a felépítését, paramétereit, az üzemanyagtartály állapotát. Tehát azt, hogy mire képes - milyen terepen tud közlekedni -, valamint azt, hogy meddig juthat el. Másrészt szemügyre vehetjük magát a terepet is, és megpróbálhatunk térképet készíteni róla. Mind az asztrológia, mind a csillagfejtés ezt a két dolgot vizsgálja, csak éppen lényeges különbséget vehetünk észre a felfogások között.

Az egyszerűség kedvéért kezdjük a tereppel, vagyis az úgynevezett életsorssal. A legfontosabb elv az, hogy részletes, mindenre kiterjedő térkép nem készíthető semmilyen módszerrel, vagyis bármennyire is igyekszünk, nem ábrázolható a döntésektől függő összes kimenetel. A sakk az életnél sokkalta egyszerűbb játék, mégsem lehet leírni az összes variációt. Ennek következménye az, hogy a térkép annál pontosabb, minél inkább az aktuális hely közeli környezetét ábrázoljuk, miközben a távolabbi terep csak nagy vonalakban ábrázolható. Az asztrológia tehát arra alkalmas, hogy körülnézzünk, és bizony a látótávolságon túl található dolgok csak korlátozott mértékben megismerhetők, nem is beszélve arról, hogy a "látótávolság" helyszíntől függően mást és mást jelent.

Ezzel talán a "jóslás", vagy helyesebben "prognózis" fogalma is a helyére tehető. Az asztrológia a valóságra vonatkozó egyéb megismerési módszereket tudja kiegészíteni, azok helyett egyszerűen nincs értelme. Egyszerűbben fogalmazva: ha egy időpontban nem tudjuk, milyen eshetőségek elképzelhetők, az asztrológia meglehetősen homályos előrejelzéseket tud csak adni. Gondoljunk csak az időjárás-előrejelzésre! Senki sem tartja jóslásnak a meteorológiát, és senki sem várja el azt, hogy egy tetszőleges messzi jövőbeli időpontra pontos leírást várjon tőle. Hasonlóképpen van az asztrológiával is, ez azonban nem jelenti azt, hogy a használhatatlanságig korlátozott lenne.

Mivel egyesek úgy gondolhatják, hogy ebből a szempontból az asztrológia és a csillagfejtés felfogása nem áll egymástól távol - mindez persze leginkább attól függ, a csillagfejtés melyik irányzatáról van szó, illetve hogy a gyakorlójának milyen a megközelítésmódja -, térjünk át a jármű, azaz az egyén kérdésére. Szándékosan nem írok sem személyiséget, sem karaktert, mert mint a jármű-allegóriából is látható, nem csupán egyfajta belső felépítésről van itt szó, hanem annál sokkal átfogóbb dologról, amelybe többek között beletartozik a külső, testi megjelenés is. Ez egy olyan téma, amellyel a csillagfejtés jobbára nem tud mit kezdeni, ami fakad egyrészt abból, hogy nincsenek meg rá a technikai eszközei, másfelől abból, hogy mivel nem vesz tudomást azokról a háttérbeli dolgokról, amelyeket a háttérbeli összefüggések címszó alatt említettem, nincs mihez viszonyítania. A kézenfekvő következtetésig persze eljut, így bizonyos dolgokat - például a külsőt - adottnak vesz, ezekről azonban elég meglepő módon úgy vélekedik, mint ami nem vizsgálható "asztrológiailag", holott ez csak annyiban igaz, hogy az egyszerűség kedvéért valóban nem vizsgáljuk, mert egy következő strukturális szintre vezetne el bennünket, amely a gyakorlatban megoldhatatlanná bonyolítaná a bírálatot.

Ha ezen túl is lépünk, szembetaláljuk magunkat azzal a kérdéssel, amit az allegorikus jármű paraméterei mint fogalom jelent. A helyzet ugyanis az, hogy a paraméterek csakis a gyakorlatban vizsgálhatók: csak akkor mondhatjuk, hogy egy autó képes a 200 kilométer per órás sebességre, ha valóban kipróbáltuk. Márpedig könnyen elképzelhető, hogy a bejárható terep egyetlen pontja sem ad lehetőséget erre, így az a közlés, hogy "ez a jármű ennyivel tud haladni" mindaddig puszta fikció, amíg nem nézzük meg, hogy reálisan bármikor ki tudja-e játszani a terepen ezen képességeit. A csillagfejtés bátran dobálózik ilyesfajta vagy ennél megfoghatatlanabb kijelentéssel, miközben szem elől téveszti, hogy a terep ismerete nélkül értelmetlen bizonyos paraméterekre utalni. Márpedig ha terep részleteit nem ismerhetjük jócskán előre, akkor helyesebb, ha minden aktuális helyzetben elemezzük a paraméterekből következő lehetőségeket, és nem a startvonalnál nyújtunk át egy általánosságokból álló, gyakorlatilag használhatatlan paraméter-listát.

Mindebből csak az az általam tovább nem taglalandó megállapítás következik, hogy a születési asztrológia mindaddig keveset ér, amíg csak egyetlen alkalommal fordulunk hozzá. Ha történetileg nézzük, a születési asztrológiát mindig folyamatában használták: a szülött rendszeresen kapott felvilágosítást, és nem csak egyetlen alkalommal vihetett haza valamilyen bőrbe kötött, kinyomtatott "elemzést", amit aztán hosszasan bámulhatott a polcon.

Szembesülünk tehát egy paradoxonnal: nem ismerjük a paramétereket, avagy - és akkor most már nevezzük így - potenciálokat, mert csak a gyakorlatban ismerszenek meg. Akkor vajon milyen tervezhetőséget nyújt az asztrológia? Most eltekintve attól, hogy a potenciálok megismeréséhez maga az élet nyújtja a legjobb lehetőséget - hogy egyszerű példát adjak, bármelyik gyerek kipróbálhatja a feleselést, és a felnőttől kapott reakcióból levonhatja a saját potenciáljaira vonatkozó következtetést -, az asztrológia egy olyan modellt kínál, amely áthidaló megoldásnak kiváló. Ez pedig a hagyományos négyosztatú temperamentum-modell alkalmazása, amely markánsan különbözik a csillagfejtés által előszeretettel alkalmazott ködszerűen megfoghatatlan kijelentés-halmaztól, és egyszerre elég konkrét is, elég rugalmas is, hogy bizonyos kiindulópontot nyújtson.