Bármely eseményt is ragadunk ki a történelemből, nem tűnhet érvénytelennek, és nem közelíthetünk érzéketlenül hozzá. Korunk szempontjából természetesen mindig akadnak aktuálisabbnak tűnő motívumok. A számtalan sarkpont között kitüntetett helyet foglal el a nürnbergi per, melyről mára már kevesen állíthatják azt, hogy számukra valaha valóság volt, ám éppoly kevesen azt, hogy a feldolgozott múlt.

A nürnbergi per kapcsán általában huszonkét vádlottról esik szó. Ténylegesen viszont az első tárgyalási naptól kezdve az utolsóig, huszonegyen ültek a vádlottak padján. Ennek oka az, hogy - még az első tárgyalási napot megelőzően - a vádlottak egyike, Robert Ley¹, október 24-én öngyilkosságot követett el a zárkájában.² Ezzel együtt mégis beszélhetünk huszonkét vádlottról, ha közéjük számítjuk az in contumatiam (távollétében) elítélt Martin Bormannt³, akit a tárgyalás egész időtartama alatt hasztalan próbáltak kézre keríteni.⁴ A vádlottak névsora a következő volt: Hermann Goering, birodalmi marsall, a porosz titkosrendőrség főnöke, a német légierő, a Luftwaffe főparancsnoka, a birodalmi gyűlés elnöke, a nácik négyéves tervének teljhatalmú irányítója, birodalmi fővadászmester. Rudolf Hess, 1923 óta Hitler személyi titkára, a párt kancelláriájának vezetője, a Führer állandó helyettese egészen 1941-ig, amikor Angliába repült, hogy Hitler hallgatólagos megbízásából németbarát angol politikusokkal tárgyaljon. Hesst Angliából hozták Nürnbergbe. Joachim von Ribbentrop, egykori pezsgőügynök, régi náci, 1938-tól a Német Birodalom külügyminisztere. Wilhelm Keitel, vezértábornagy, az OKW vezetője, a Német Birodalom hadügyminisztériumának a vezetője. Ernst Kaltenbrunner, a GESTAPO és az RSHA vezetője, Himmler jobbkeze. Alfred Rosenberg, a náci párt főideológusa; a megszállt keleti területek birodalmi minisztere. Hans Frank, jogász, a hatalomra jutás előtt Hitler állandó ügyvédje, majd birodalmi miniszter, Lengyelország főkormányzója és a Jogtudományi Akadémia elnöke. Wilhelm Frick, 1933-1943-ig birodalmi belügyminiszter, a Cseh-Morva Protektorátus birodalmi főbiztosa. Julius Streicher, a fajelmélet egyik teoretikusa, propagálója; a Stürmer című pornográf antiszemita kiadvány főszerkesztője. Walter Funk, gazdaságügyi miniszter, birodalmi sajtófőnök; a Reichsbank elnöke. Hjalmar Schacht, pénzügyi szakember, 1934-1937-ig gazdaságügyi miniszter, 1933-1939-ig a Reichsbank elnöke. Karl Dönitz, vezértengernagy, a haditengerészet főparancsnoka; Hitler végrendeletében kijelölt utóda. Erich Raeder, 1936-1943-ig a haditengerészet főparancsnoka. Baldur von Schirach, birodalmi ifjúsági vezér, 1940-től birodalmi helytartó Bécsben. Fritz Sauckel, a kényszermunkatáborok megszervezője, Thüringia birodalmi helytartója. Alfred Jodl, az OKW hadműveleti osztályának a vezetője. Franz von Papen, alkancellár, később ankarai nagykövet, Arthur Seyss-Inquart, Ausztria kancellárja, majd Ausztria, később Hollandia birodalmi helytartója; tevékeny szerepe volt az Anschluß létrejöttében. Albert Speer, haditermelési miniszter; út, vízügyek és az energiagazdálkodás főfelügyelője. Konstantin von Neurath báró, 1933-1938-ig külügyminiszter; a Cseh-Morva Protektorátus protektora. Hans Fritzsche, rádiókommentátor, a nácik főpropagandistája.

A per során nemcsak személyek, testületek ellen is emeltek vádakat: így a birodalmi kormány illetve kabinet, a náci párt politikai vezető testülete, a párt védosztaga (SS), az SS-en belül szervezett titkosszolgálat (SD), az állami titkosrendőrség (GESTAPO), a párt rohamosztag szervezete (SA), továbbá a vezérkar és a német hadsereg főparancsnokság (OKW) ellen. A pert már évekkel korábban több, nagyszabású konferencia készítette elő.⁷ Ezek közül kiemelkedik a szövetségesek moszkvai megbeszélése, mely az első volt azon értekezletek sorában, mikor a Szovjetunió, az USA, és Anglia összefoglalták háborús céljaikat. A konferencia, melyen Kína is részt vett, 1943. október 19-től október 30-ig tartott, s döntés született a háború végéig tartó együttműködésről, a SZU hadba lépéséről Japán ellen, nemzetek fölötti szervezet alapításáról és a háború utáni általános leszerelésről.

Egyetértettek abban is, hogy a német háborús bűnösöket bíróság elé kell állítani, azokban az országokban kell őket felelősségre vonni, ahol tetteiket elkövették, továbbá abban is, hogy az ítéleteket a szövetségesek közös döntése alapján fogják meghozni. A moszkvai nyilatkozatban kifejezett elv végrehajtásaként Anglia, Franciaország, SZU és az USA 1945. augusztus 8-án Londonban egyezményt kötött az európai tengelyhatalmak háborús főbűnöseinek megbüntetésére.

A londoni egyezmény 6. cikke három csoportba sorolja azokat a bűncselekményeket, amelyek miatt elkövetőiket az egyezmény által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék elé kell állítani. Ezek:

a) béke elleni bűncselekmények s ezalatt agresszív terv előkészítésében és végrehajtásában való részvételt is értjük.

b) háborús bűncselekmények, azaz kegyetlenségek, melyet a nácik a polgári lakossággal és hadifoglyokkal szemben elkövettek; illetve csaknem egész Európa kirablása; esztelen rombolások, pusztítások,

c) emberiesség elleni bűncselekmények, azaz a polgári lakossággal szemben elkövetett bűnök: gyilkosságok, száműzetések, akár politikai, akár faji, akár vallási okokból történtek.

A per megindításában nem volt érdektelen a potsdami konferencia, mely 1945. július 17-től augusztus 2-ig tartott. Hetedik cikkelye tudomásul veszi a londoni értekezleten elhangzottakat, sürgeti a felelősségre vonást, intézkedik a vádlottak névsorának legkésőbb szeptember 1-i közzétételéről. A per helyszínéül eredetileg Berlint javasolta a szovjet bíró, ám a törvényszék végül Nürnberget jelölte ki. Ebben valószínűleg szerepet játszhatott az, hogy hajdan e városka volt a náci pártkongresszusok helyszíne, itt meneteltek pompás külsőségek között azok az emberek, akiket néhány évvel később fogolyként hurcoltak vissza. Aki ez idő tájt idelátogatott, azt szomorú kép fogadta, hiszen a város összefüggő romhalmaz volt; megmaradt falai olykor a legkisebb rezgéstől is ledőltek. A sors különös fintora, hogy az egyetlen épen maradt tömb épp az Igazságügyi Palota volt; a Törvényszék itt tartotta a tárgyalásait s a vádlottak az ezzel közvetlen összeköttetésben épült börtönépületben, magánzárkákban voltak fogvatartva.

A foglyok őrzésével Burton C. Andrus ezredest bízták meg, akinek nyilván nem volt könnyű a hiányos tárgyi és morális feltételek mellett a vádlottak biztonságát garantálni. Bár az eljárást incidens nem zavarta meg (leszámítva két fogoly öngyilkosságát), az ezredes véleménye szerint egy esetleges szabadító akció könnyen sikerrel végződhetett volna.⁸ A nemzetközi bíróság első ülése 1945. november 20-án nyílt meg, és a következő év október 1-jén oszlott fel.

Ezalatt a mintegy egy év alatt a törvényszék hatalmas munkát végzett. A vádlottak kihallgatásán kívül beidézett 116 tanút, megvizsgált kb. kétezer írásos tanúvallomást, meghallgatta a védő és vádbeszédeket, összesen 403 nyilvános ülést tartott. A bizonyítási eljárás a vád részéről négy, a védelem részéről 133 napot vett igénybe. A dokumentumokat négy nyelven, angolul, franciául, németül és oroszul tették közé, illetve tolmácsolták szinkronban. A per során kétszáz tonna papírt használtak fel, a tárgyalásról mintegy 780 ezer fotókópia készült.⁹

Az orosz ügyésznek, Rugyenkónak volt munkatársa Poltorak, jogász és történész, aki a nürnbergi pert a „dokumentumok perének” nevezte. Ez a név azért indokolt, mert a Törvényszék kezébe került az OKW irattára; Ribbentroppnak és a náci külügyminisztériumnak a teljes bizalmas anyaga, valamint Rosenberg irattára és Franknak a tíz kötetes naplója. Minden vádlott maga választhatta a védőjét; köztük nem volt ritka a baráti kapcsolat, vagy az egymásra utaltság egy másik, korábbi ügy kapcsán. (Szemléletes pl. Dr. Dix és Schacht viszonya!)

Főügyészek négy állam képviseletében voltak jelen: Francois de Menthon, Franciaország; Hartley Shawcross, Nagy Brittania; Robert Jackson, USA; Roman Rugyenko, SZU.A vádbeszédek kíméletlenül tárgyilagosak és hangzatosak voltak. Ennek illusztrálására idézek Shawcross, az angol fővádló beszédéből: „… Goethét, a nagy német költőt idézem Önöknek: „ A német népre egy napon majd lesújt a végzet, mert önként aláveti magát minden gonosztevőnek, aki a legalantasabb ösztöneire épít, aki megerősíti bűneiben, és aki arra tanítja, hogy a nacionalizmuson megkülönböztetést és vadállatiasságot értsen.” Íme bíró urak! Itt ülnek önök előtt ezek a gonosztevők!”¹⁰

A vádlottak zárkájukban is folyamatosan a védelmükön dolgoztak. Többnyire mind ártatlannak tartották magukat s védőbeszédeik is sok közös vonást tartalmaztak. Állandóan felvetett érv volt például az a probléma, hogy bűntetteiket a háború éveiben nem bűnösként követték el, csupán parancsot teljesítettek. Azok a jogi alkotások tehát, melyek Moszkvában, Londonban, vagy Potsdamban köttettek, visszamenőleg nem érvényesíthetők a háború időszakára. Ilyenkor a bíróság nem erkölcsi vagy az utólagos szabályok említésével reagált, hanem azokra a békeszerződésekre és egyezményekre, melyeket már a háború előtt megkötött Németország, tehát mindenkinek tudomása lehetett róla.¹¹ (Tegyük hozzá, hogy ez nem válasz a problémára, főleg, ha hozzágondoljuk a parancsmegtagadás mind az egyénre, mind családjára váró következményét.)

Többen hivatkoztak arra is, hogy nem ismerik el a bíróság illetékességét. Goering kijelentette: „…Továbbra sem ismerem el a bíróság illetékességét. Stuart Máriával együtt elmondhatom, hogy fölöttem csak a főrendek bírósága ítélkezhet (….) Mindazonáltal nem tartozik Önökre semmi sem, ami a mi hazánkban történt (…) Akárhogy is, az a tény, hogy egy szuverén állam vezetőit ilyen bíróság elé állítják, a történelem egyedülálló arcátlansága.”¹²

Sokan mondták azt, hogy nem emlékeznek. (Hess „emlékezetkiesése” nevezetessé vált!) Talán ezt tudták legkönnyebben és leghatásosabban megcáfolni a bírák; megdöbbentő képsorok vetítésével, általuk hitelesített okmányok bemutatásával - többen össze is roppantak ezekben a percekben. Jackson jól látta, hogyha minden bűnöst meg akarnának büntetni, akkor rács mögé kerülhetne fél Németország, hiszen a legtöbb német elhelyezkedett valahol a hatalmi apparátusban. Épp ezért szükséges az alapos mérlegelés. Szabolcs Ottó szemléletesen fogalmazza meg az állampolgár felelősségét: „…Ebben a rendszerben csak vakon lelkesedni és engedelmeskedni, vagy fulladozni lehetett. Más a lelkesedő, más az engedelmeskedő és más a fulladozó felelőssége.”¹³

Habár a már említett dokumentáltság és alaposság gyakran hangoztatott jellemzője volt a nürnbergi pernek, elhangzottak azért más vélemények is. Egy törvényszéki eljárás akkor igazságos, ha biztosítják az „audiatur et altera pars” elvet. Ez nem csak meghallgatást jelent, hanem azt is, hogy a másik fél is képviselhesse azonos feltételekkel az álláspontját. A vádlottak és német ügyvédjeik azonban hátrányos helyzetben voltak, ugyanis a vádnak az egész világ archívuma a rendelkezésre állt, bennük az összes zsákmányolt dokumentummal. Ezenkívül minden hatósági eszközük megvolt, hogy tanúkat állíthassanak az ügyben. A vádnak még jókora időelőnye is volt.

Ellenben a védők által használni kívánt anyagok zárolva voltak. Többször követeltek olyan dokumentumokat és könyveket, melyeket a vád használhatott, de ők eleve nem jutottak hozzá. Pl.: Otto Krambühler, aki Dönitz és Flick védője volt, ezt mondta 1949-ben a göttingeni egyetemen tartott előadásán: „…Amikor a német védők 1945. szeptemberében megérkeztek Nürnbergbe semmi nem volt a kezükben. A vádhatóság addigra minden levéltárat és minden ismertté vált dokumentumot lefoglalt és vizsgálóbírók hadával átrostáltatta, összegyűjtötte a terhelő anyagot. A védők aztán csak ezt kapták meg, nem kaptak viszont ismételt kérésre sem arra alkalmat, hogy maguk is kutakodhassanak a levéltárakban, s a vádakat erőtlenítő anyagokat emelhessenek ki belőlük. Elképzelhető, hogy így aztán a dokumentáció teljesen egyoldalú, történetileg hamis képet adott pl. a német külpolitikáról Ribbentropp, vagy a hadsereg főparancsnokság tevékenységéről Keitel esetében. A másik alapvető hiba az volt, hogy kizárólag német anyagra kellett hivatkozni, a külföldi levéltárakat szigorúan elzárták a védelem elől…”¹⁴

Hátrányosan hatott továbbá az angolszász eljárásjognak az a sajátsága, hogy a vádhatóság olyan perbeli fél, mely kizárólag a saját álláspontját képviseli, így a vádlottakra kedvező tényekre nem kell figyelemmel lenni.¹⁵ Az ítéletek kihirdetésére 1946. október 1-jén került sor. Testületileg az SS-t, az SD-t, a GESTAPO-t, és a náci párt politikai vezető testületét nyilvánították bűnösnek. A birodalmi kormányt, az SA-t, a vezérkart és a hadsereg főparancsnokságot felmentették.¹⁶

A huszonkét vádlott esetében az ítéletek egyénenként és konkrétan születtek. Tizenkét halálos, három felmentő ítéletet, s több, hosszú évekre szóló börtönbüntetést szabtak ki. Ez egyénileg nézve a következőképpen alakult:Goering: halál; (A kivégzést és a vele járó megszégyenítést nem várva meg - öngyilkos lett.) Hess: életfogytiglan, Ribbentropp: halál, Keitel: halál, Kaltenbrunner: halál, Rosenberg: halál, Frank: halál, Frick: halál, Streicher: halál, Funk: életfogytiglan; (’57-ben felmentik), Schacht: felmentik, Dönitz: tíz év börtön, Raeder: életfogytiglan ( ’55-ben felmentik), Sauckel: halál, Schirach: húsz év börtön, Jodl: halál, Papen: felmentik, Seyss - Inquart: halál, Speer: húsz év börtön, Neurath: tizenöt év börtön, Fritzsche: felmentik (Bormannt távollétében halálra ítélik)¹⁷

Az ítéleteket - tiszteletlen módon - kosárlabdameccsek helyszínén hajtották végre 1946. október 16-án. A kivégzések kötél által történtek, a holttesteket elhamvasztották.¹⁸

A szovjet főügyész tiltakozott a felmentések ellen. Pedig később az NSZK-ban számos háborús bűnös büntetését mérsékelték, sőt egy részüket fel is mentették. 1965-ben a nyugatnémet kormányzat megkísérelte a háborús bűnök elévülésének elvét elfogadtatni. Azonban a kivitelezés a nemzetközi felháborodás hatására meghiúsult.¹⁹

Eredetileg vádat emeltek Gustav Krupp, a Krupp konszern volt elnöke ellen is, de a hetvenöt éves és 1942-ben szélütése következtében megbénult férfit testi alkalmatlanság miatt nem vonták perbe.²⁰

Az ENSZ 1946. XII. 11-i közgyűlés 95/1 sz. határozatával nemzetközi jogi érvényűnek nyilvánította a nürnbergi ítéleteket. Megbízta nemzetközi jogi bizottságát, hogy fejtse ki belőle néhány alapelvét. A bizottság 1950. júliusában kihirdette a hét, ún. nürnbergi elvet, melyek a következők.

1. A személyes felelősség elve.

2. A nemzetközi jog erősebb a nemzeti jognál.

3. A felségjog elve nem biztosít mentelmet.

4. Felsőbb parancs nem mentesít.

5. Mindenkit törvényes eljárás illet meg.

6. A béke elleni, háborús és az emberiesség elleni bűncselekmények meghatározásai.

7. Nemzetközi jogsértésben vétkes e cselekmény támogatója.

A 4. pont kapcsán napjainkban is komoly viták vannak. Korántsincs és nem is volt egyetértés; az elv nem vált jogszokássá.²¹

Ami Nürnbergben történt Goering szerint nem volt más, mint bosszú az igazság eszközével, ahol is a győztesek bíráskodtak, a vesztesek pedig bűnhődtek. Goering szavai elfogultak, de gondolkodásra késztetnek. Talán valóban hitelesebben működött volna a törvényszék, ha bírái mások lettek volna, (pl. semlegesek, svájciak, vagy svédek), vagy szövetséges, semleges és német bírákból állt volna a tanács. Ez a lehetőség akkor is felmerült, élhettek volna vele, de elvetették.²²

Más volt a cél. Nürnberggel demonstrálni akarták a második világháború után átalakult erőviszonyokat. Ennek nyomatékosítására rendeztek meg egy monumentális, nemzetközi bíróság előtt nyilvánosan lefolytatott pert, majd tizenkét halálos ítélettel és Hess életfogytiglan börtönbe zárásával a világ tudomására hozták, hogy büntetlenül senki nem törhet ki a fennálló erőviszonyokból és senki nem zsarnokoskodat. Tették ezt a német „bűnösök megbüntetéséért”, holott a béke elleni bűntettek címzettjei a szovjet vezetők ugyanúgy lehettek volna, mint a náci kormány²³, illetve azok az emberek, akik e perben a bírák mezében szerepeltek, holott köztük voltak a katyni gyilkosok is…²⁴

Ilyen körülmények között egyre sürgetőbb a per rehabilitációja, nem véletlenül merül fel egyre gyakrabban a kérdés: Nürnberg vajon képes lesz-e kiállni az idő próbáját.

Jegyzetek

1. Robert Ley a német munkaszervezet megalapítója.

2. Öngyilkosságának okáról búcsúlevelében azt írja, hogy nem bírta tovább a szégyent elviselni. Gilbert: Napló, 33.o.

3. Bormann Hitler közvetlen munkatársa volt, a pártkancellária vezetője.

4. Bormannt valószínűleg ugyanaz a szervezet juttatta ki Dél-Amerikába, amely Eichmannt is. A szervezet neve ODESSA (Organisation der SS Angehöringen). Nürnberg, 1946., 125.o.

5. Gilbert: Napló, 11. o. és Andrus: A nürnbergi …,207. o. alapján

6. Demandt: A történelem….., 203.o.

7. Halmosy: Nemzetközi….., 556-559.o., 681-684.o., 657. o.

8. Andrus: A nürnbergi…, 61-62.o.

9. Nürnberg, 1946., 61.o.

10. Nürnberg 1946., 65.o.

11. Jackson huszonhárom megszegett szerződésre hivatkozik. Szabolcs: A nürnbergi…., 15.o.

12. Szabolcs: A nürnbergi…, 16. o.

13. Szabolcs: A nürbergi….., 15. o.

14. Demandt: A történelem…,219. o.

15. Demandt: A történelem…, 221. o.

16. u.o., 203. o.

17. Andrus: A nürnbergi…., 207.o. alapján

18. Andrus: A nürnbergi….,197. o. alapján

19. Kende: Forró béke…..,51.o. alapján

20. Demandt: A történelem…, 203. o.

21. u. o. , 229-231. o.

22. u.o. , 227. o.

23. Beszélő, 30. o.

24. Beszélő, 33. o.

Bibliográfia

Andrus, B.C.: A nürnbergi huszonkettő, Kossuth kiadó, Budapest, 1979.

Beszélő, Politikai és kulturális folyóirat, Főszerkesztő: Kiss Ilona, 1998. november

Demandt, A. : A történelem nagy perei, Holnap kiadó, Budapest, 1992.

Gilbert, B.: Németország tegnap és ma, 1917-1962, Kossuth kiadó, Budapest, 1965.

Gilbert, G.M.: Nürnbergi napló, Lap-ics kiadó, Budapest, 1995.

Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések, 1918-1945, Gondolat kiadó, Budapest, 1983.

Kende István: Forró béke, hideg háború, Kossuth kiadó, Budapest, 1970

Nürnberg, 1946. Emlékek és tanulságok, Mafilm, Budapest, 1982.Szerk.: Dr. Ligeti Rudolf ; Rendezte: Róna Péter

Poltorak: Münchentől Nürnbergig, Kossuth kiadó, Budapest, 1969.

Szabolcs Ottó: A nürnbergi per, Budapest, 1995.

Készítette: Tóth Judit

---

Oszd meg, ha tetszett!

• Változz át! -07/09/2011
• Tizenegyezer szopás -25/05/2011
• In Medias Brass Quintett a Most komolyan! keretében -11/03/2011
• A Petőfi Csarnokban sírtak az Apocalyptica csellói -25/02/2011
• Reflektorfényben: Slash és Izzy Watson! -10/01/2011
• Geréb Ágnes pro és kontra -13/10/2010
• Várjuk Che Guevarat! -01/10/2010
• Ki lakjon a Baker Street 221b-ben? -01/10/2010
• Fény-kép -06/09/2010
• I. Watson felfedezései a Bálnavadász Múzeumban -27/08/2010