|
A Mentrópia Egyesület születésnapi
kiállítást szervez Mentrópia címmel, melyre minden érdeklődőt
szeretettel várunk. Elmúlt egy évünket 7 kiállító 24 fényképén és
grafikáján keresztül mutatjuk be a tárlaton. A megnyitó 2007. december
20-án, 20 órakor lesz a Tandem Café Pincegalériájában (1093 Budapest,
Pipa u. 6.),
a rendezvény ingyenes. A megnyitóra időben érkezőket házi süti és egy
pohár pezsgő várja. A hangulatról halk jazz és baráti közösség
gondoskodik.
Fennállásunk
egy éve alatt egy pár emberes műhelyből dinamikusan fejlődő, stabil,
harmincfős szerkesztőséggé fejlődtünk. Mentrópia, Az állampolgár lapja
c. kiadványunkat kéthetente jelentetjük meg weboldalunkon pdf
formátumban. Munkánkkal az állampolgári öntudatot kívánjuk erősíteni,
mely - véleményünk szerint – pártfüggetlenséget, de aktív részvételt
jelent a közélet eseményeiben. Ennek szellemében semlegesek vagyunk,
nem nyújtunk és nem is fogadunk el támogatást politikailag elkötelezett
szervezetektől.
E célokat közösségünk alkotásain keresztül valósítjuk meg, a
visszajelzések alapján sikerrel. Hisszük, hogy a mai Magyarországon
igény van egy olyan médiumra, mely az alapvető emberi értékrendre épít,
és amely képes a társadalom széles rétegeihez szólni. Hiszünk a
szórakoztató közszolgálatiság megvalósíthatóságában.
Az elmúlt hónapokban felgyorsultak szerkesztőségünk életében az
események. Több fontos, régóta húzódó ügynek sikerült pontot tennünk a
végére (pl. bejegyezték egyesületünket, ISSN-számot kaptunk,
stabilizáltuk szervezeti működésünket). Megújult honlapunk a www.mentropia.hu
címen érhető el, melynek fontos újítása a regisztrációs rendszer
bevezetése. Azt reméljük, ezzel megszólaltathatjuk Olvasóinkat is,
mivel a belépést követően bárki hozzászólhat a cikkekhez, illetve saját
irományát is elküldheti, ezáltal gazdagítva lapunk egyébként is
sokszínű arculatát. Aktuális számaink természetesen továbbra is
elérhetőek lesznek regisztráció nélkül.
A
kiállítás 2007. december 20. és 2008. január 20. között tekinthető meg
a kávézó nyitvatartási idejében. A kiállított képek 5000 Ft-os
darabáron megvásárolhatóak. A vásárlással az egyesület fejlesztését
támogatja.
Szíves megjelenésükre feltétlenül számítunk! Ünnepelje velünk eddig
elért sikereinket, és tartson velünk a következő években is!
Tisztelettel:
Sablik Henrik
elnök és főszerkesztő
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
06-70-325-94-51
Oszd meg, ha tetszett!  |