15 éve játszunk, gondoltam szentelek neki pár gondolatot, anno volt belőle pár vita, szóval arra is jó, hogy polgáriasítson valami szokatlant. Így élünk mi stílusban. Körülbelül 9 éves lehettem, amikor egy iskolai vándortábor keretében megismerkedtem a szerepjáték egy amerikai, ős verziójával. A többiek szinte titkos társasága az egyik ifi-nevelő tanár szárnyai alatt avatott be, az akkor titkoktól és ismeretlen kifejezések tömkelegétől hemzsegő Ad and D-be, amelynek jelentéséről akkor fogalmam sem volt. Rajtam kívül már mindenki játszott korábban is, és a társaság átlag öt évvel idősebb is lehetett, többük már elhagyta az iskolát és már igazi Nagy Dolgokkal foglalkozott. Az ülés egész éjszaka tartott, én lovagot, páncélba, fegyverbe és hitbe burkolt igazi hőst próbáltam ki először, és bár az események kissé balul sültek el, és több karakter oda veszett a küldetésünk során, én egy olyan élménnyel váltam gazdagabbá, ami máig meghatározza életem, gondolkodásmódom.

A másnap reggel kialvatlanul ébredő csapat öregje, szinte menekült a későbbiekben előlem, hiszen a korkülönbséggel nem törődve állandóan a nyakában lógva kérdeztem információkra, szabályokra és a megismerhető világok sokaságára vágyva. Hazatérve a nyárból már jól ismert közeg a kaland-játék. Kockázat füzetek adta lehetőség várt rám. Ebből alkottuk meg barátaimmal a saját rendszereinket nem kevés erőfeszítések árán a valósághű életszerű, de kezelhető szabályokra vágyva.

A szerepjátékok lényeges eleme, hogy a főszereplő te vagy. A döntés, irányítás a te kezedben van. Te kötsz alkukat, vagy árulod el eszméid, te dönthetsz a jó nevében igaz tettek bajnokaként élsz és halsz, vagy a sötétség hatalmának csábító közegébe veted magad. Vagy persze a kettő közötti szűk és kanyargós ösvényt járod. A hazai játékok közül a legnagyobbat a hívei által Nagy Zöldnek nevezett azóta viharos jogi pályát bejáró MÁGUS durrant közel 100 ezer példányban kelt és 93-94 telén egy csapásra megteremtette a hazai szerepjátékos életet. Sokszor próbálkoztam azóta mindenféle rendszerrel, társasággal, korosztállyal, klubbal, néhányszor versennyel is. Azonban továbbra is az első nyár után saját általános iskolai törzscsapatommal, immár 15 éve járom ezen ösvényeket.

A szerepjáték nem vált az életemmé, és nem váltam szenvedélyes rabjává. Nem szolgáltatott ki féktelen gazdasági csapdáknak és a vallásról, és a természetfölöttiről alkotott képem sem változott meg igazán a gyerekkori eltökéltségemhez képest. A tapasztalat mindenek fölött! A szerepjáték azonban más értékeket tudott közvetíteni felém, ezek az olvasás és a történelem szeretete és a világ ismeretlen rétegei felé nyitottság.

Ami Goethe problémája, hogy „einmal ist keinmal” vagyishogy az élet színpadán csak próba nélküli főszerep létezik a szerepjátékon keresztül immár kijátszható törvényszerűség, hiszen míg hétköznapi lényként élni valóban csak egyszer egyféleképpen lehet, a játék adta szabályok és világok lehetőséget adnak különböző jellemek és egyéniségek kipróbálására. Társaim, akik velem utaznak máig ezen a kellemes élményekkel, és akár kudarcokkal teli hajón, híven tükrözik rám vissza az általam megformált karakterek jellemét evvel eleget téve a legfőbb kötelességüknek a játék során, élővé varázsolva illúziót. Hiszen a magam által választott szereplőre ők is a maguk által választott szerep szerint élethűen igyekeznek reagálni. Így ha sunyi kinézetű magamba zárkózó figurát alakítok nem bíznak bennem, vagy ha a nemes szív és erkölcs bajnokaként vetítem ki magam, ők saját jellemüktől függően ezt tisztelik vagy éppen kihasználják és akár ellenem is fordíthatják. A játék törvényei keretalkotásra kiválóak, de játék jellegükből adódóan terepet adnak a saját képzeletünk alkotta valóság megteremtéséhez. Persze ez néha vitákkal jár, de ha együtt akarunk maradni és játszani a végén mindig kompromisszum kell, hogy szülessen. A barátságunk velünk együtt kinőtte a földrajzi- társadalmi kötöttségeket, és bár egy kerület által verbúválódtunk korábban mára várost-országot áthidaló távolság dacára is képes 15 év után is időnként összerántani minket egy játék erejére. Olyan hobbi ez, amely megosztja környezetét, hiszen a laikusok számára nyelvezete érthetetlen, és örömszerző képessége szinte felfoghatatlan. Mit élveztek rajta? - kérdezte számtalan barát, barátnő, sokszor egyenesen a kihívás talajára emelve a kérdést úgy is elhangzott már ez vagy ők vagy én... Buta dolog, hiszen eddig mindig a barátok és hobbi győzött, amíg a meg nem értő társ valahogy csak elkopott vagy megszelídült. Mindannyian, akik játszunk sokat köszönhetünk megtartó erejének, hiszen ki mondhatja el magáról, hogy egy teljes generáció felnövekvése után is az általános iskolai osztálytársaival közös a hobbija?

Na ja, ami mégis igaz mindenek felett, hogy azért jó nekem játszani, mert ami hétvégénként kb. 8-10 óra alatt lezajlik, csak az ott jelen lévők közös szellemi erőfeszítésének gyümölcse, ténylegesen csak rajtunk múlik. Ritkán szűrődik be a gazdasági-politikai-társadalmi különbség, pesszimizmus vagy bármi a világ árnyoldalából. Persze előtte utána ennek is tere van, de közben mind ahányan ott vagyunk a bennünk elő gyermeket tápláljuk egymásért, ingyen, önzetlenül a másikat segítve. Ekkor nem számít, hogy közben akár gyökeresen ellentételesen látjuk, mondjuk a kettős állampolgárság vagy a vizitdíj ügyét, vagy akar a játék során is olyan figurákat alakítunk akik ősellenségei egymásnak. Mivel szeretjük és tiszteljük egymást megtanultuk a szerep és a vélemény nem rombolhat le személyiségeket, és a barátság többet ér mint a pénz vagy a politika.

Persze ez a hobbi, mert mindenek előtt ez egy, a sok választható hobbi közül, sem való mindenkinek, és korábban a külső szemlélők a sajtó, az iskola néha az egyház kiragadott szereplőkkel próbálta bizonygatni a szerepjátékok káros hatását (persze a Rock and Roll és a Tv után). Érdemes tudni, hogy ez a hobbi a sportokhoz hasonlóan nehezen képzelhető el drogok (akár alkohol) hatása alatt és, hogy talán az egyik legolcsóbb is, hiszen akár csak a saját képzelő erőnk is elég a játékhoz való csatlakozáshoz. Amit azonban hozzá kell fűzni, hogy partnerek nélkül, egyedül nem megy és ezért én is hálás lehetek a sorsnak, hogy olyan barátokkal áldott meg akik velem együtt bolondultak bele, és bukdácsolták végig ezt a 15 esztendőt. A köszönet jár érte, Jó vadászatot a hétvégén…

---

Oszd meg, ha tetszett!