|
A januári IPM-ben olvastam egy érdekes (1992-ben íródott) cikket. Gondoltam, felvethetem témaképpen, kíváncsi volnék, Nektek mi a meglátásotok. Az alábbiakban idézni fogok Stanislaw Lem-től, mert helyenként rendkívül frappánsan fogalmaz. Teljes terjedelmében nem fogom leírni, de szemezgessünk egy cseppet...
"...Egy csillagász a következőképpen számította ki a földi népességnövekedés várható alakulását:
Világszerte jelentős a növekedés, és számos politikus, vallási vezető, ill.közgazdász is kívánatosnak és minden bizonyal természetesnek tekinti ezt az állapotot. A népszaporulat valóban elősegítheti a gazdasági növekedést, és ha tíz-húsz éves távlatban vizsgáljuk, akkor számos előnye van. A társadalmak viszont nem tíz-húsz évig élnek, a kormányok, sőt rendszerek mandátuma pedig elhanyagolható az emberiség korához képest. Ráadásul ez az egy- vagy kétmllió éves időszak, amikor vezető szerephez jutott, csekély töredéke a földi élet csaknem négymilliárd éves történetének. Ehhez képest az utóbbi száz évben végbement ugrásszerű földi szaporulat nem egészen természetes, ellenkezőleg, kivétel a bolygó szabályai alól. Csillagászunk úgy számolt, hogy ha a mostani 2%-os éves növekedés a 3400. évig tartana, akkor minden ma élő embernek egytrillió leszármazottja lenne, a földi népesség tízezertrilliósra nőne, és minden emberre két négyzetméternyi terület jutna. E tétel szerint 2100-ra ötvenmilliárd ember élne a Földön, 2200-ra pedig ötszázmilliárd. Ha elfogadjuk, hogy lehetséges a tömeges űrhajózás, és létrejönnek földön kívüli gyarmatok, akkor az élők számának stabilizálása érdekében már most tízezer embert kellene az űrbe indítani óránként. Ugyanakkor az űrhajózásban élenjáró Amerikának az is nehézséget okoz, hogy évi tíz-húz főnél több űrhajóst küldjön Föld körüli utazásra. A Kaliforniai Egyetem kutatói szerint a XXl. század olyan mértékű biológiai pusztulás évszázada lesz, amilyen még nem volt a Föld történetében. A most élő mintegy harmincmillió fajnak legalább a fele ki fog halni. Már most is mindennap óránként három faj pusztul ki.
A népesség létszámának stagnálásához két, pontosabban 2,1 gyerek szükséges minden szülőpár esetében. Az emberi élet megszakítása elkerülhetetlen, bár ezt igen rossz szemmel nézi a katolikus egyház, a politikusok és a közgazdászok többsége... Az optimista demográfusok arra számítanak, hogy magától megáll a népességnövekedés. Ez valóban megfigyelhető a gazdag országokban. Világméretekben viszont a szegénységgel és a nyomorral együtt jár a népességnövekedés. Az emberiség egyötöde éhezik és nyomorog. A harmadik világban negyvenezer gyerek hal éhen naponta. Halálukat nemigen említik a sajtóban, mert hiába mutatnak több tucat halottat, ezek a számok meghaladják a képzeletet, s így cselekvésre ösztönző hatásuk sincsen.
Ez a folyamat nem tarthat akármeddig, hiszen a társadalom még kismértékű népességcsökkenés mellett is halálra van ítélve, még akkor is, ha több a halálozás, mint a születés. A mai mutatók mellett Németország pl. nem élné túl a XXl. századot. Különös, milyen keveset beszélnek erről ők maguk, s milyen határozottan lépnek fel a bevándorlás ellen...
Mivel a népesedés megállításának elérhetetlen óhajával az utópisták foglalkoznak, a XXl.században egy olyan rémálomal kell szembenéznünk, amit a Star Wars analógiájára SEX WARS-nak nevezek. Az emberiség kénytelen lesz megkeresni a demográfiai bomba robbanását megakadályozó eszközöket: azaz gátat kell szabni a homo sapiens faj szaporodásának.
Aki azt hangoztatja, hogy bizonyosan meghal minden ember, azt logikusan nem nevezhetjük jövőkutatónak. komolytalan lenne, pedig ez komoly dolog. A szerelmi aktustól a szülésig tartó folyamatok láncolata megszakítható, vagy talán csak megtörhető, megbontható, sok helyen meggyengíthető, és elméletben ki lehet gondolni, hogy melyik ponton és mi módon lehetne ezt a legemberségesebb módon tenni. A lgemberségesebb vagy legcinikusabb módszer a kriptobiológiai SEX WARS, pl. az, ha fogamzásgátló anyagokat adagolnak az élelemhez. Hormonális úton lenne a legegyszerűbb, így a nőket, akik folyamatosan készek a párzásra (ellentétben az emlősök nőstényeivel) kombinált vegyi anyagokkal lehetne fogamzóképtelen állapotban tartani. Legjobb lenne, csökkenteni a nők termékeny időszakát pl. a 20. és 30. életévük közötti időszakra, így sem előtte sem utána nem volnának fogamzóképesek. Ez a művelet komoly etikai problémákba ütközik, konkrétan azoknak a döntéshozóknak erkölcsi érzékébe, akiken a hadművelet múlna...
Másképpen úgy lehetne csökkenteni a népesedést, ha a férfiak kapnak olyan kezelést, melynek nyomán szünetel a hímivarsejt-termelés, de ez veszélyesebb módszer, mert azzal fenyeget, hogy az így megbénított emberi hímek kis szörnyszülöttek szülei lesznek, mert könnyebb kárt tenni egy új szervezet hímivarsejtjeiben, mint teljesen megakadályozni működésüket.
Minden probléma mellett az uralkodó vallással is meg kellene küzdeni: az egyház hamarabb rábólintana egy olyan javaslatra, amely a szexuális ösztön jelentős meggyengítését helyezi előtérbe, mint a hormonális kezelésre, amely a párzási tevékenységet nem befolyásolja. Az egyház azért tartja rossznak a szexualitást, mert örömet szerez, nem pedig azért, mert a terméketlen szexből nem születnek gyerekek."
A cikk felvet még számos okot a SEX WARS létjogosultsága mellett, amikről mindnyájan tudunk: pl. az emberi tevékenység által teremtett mesterséges környezetben zajló kedvezőtlen változások, üvegházhatás, bioszféra-túlterhelés stb...stb.. Lehet sorolni a végtelenségig, bár falrahányt borsó, hiszen a mai ember a mának él (esetleg egyesek a múlton keseregnek), de a jövőért igen kevesen... 7-8 évvel ezelőtt láttam egy brutális dokumentumfilmet a kínai születés-sszabályozásról. Konkrétan büntetést kapnak, akik bevállalják a 2. gyermeket, nem is kevés büntetést. Nagyon megrázó volt látni, a hatodik hónapban járó asszonyokat a futószalagon végzett abortuszok közben, a magzatokról nem is beszélek, mert sírva fakadok. Szóval (mert ez nem a tettek helye) érdeklődve várom a gondolatokat...
Oszd meg, ha tetszett!  |
Hozzászólások
... a populációknak jól meghatározható dinamikájuk van, melyek egyensúlyban tartják őket - nem kell valami misztikus tudatosságra gondolni: ha túlszaporodik, feléli a készleteket, kipusztul; vagy mondjuk a környezeti tényezők függvényében változik, stb. ez kint a természetben nagyon jól működik. viszont ugyanez ráhúzható az emberi populációkra is... kell, hogy valami leszabályozzon; háborúk, világméretű járványok, utcai lövöldözések, stb. szörnyű lesz amit mondok, de ez pusztán a biológiai megközelítés: sajnos ( vagy nem ) az ember az orvostudomány segítségével olyan felnőtt betegeket, születő vagy beteg gyerekeket is meg tud menteni, akik normális körülmények között rég meg kellett volna, hogy haljanak; ezáltal továbbra is táplálék- és területkonkuren ciát jelentenek... lombikbébik - genetikai leromláshoz és "fölösleges gyerekekhez" vezet... borzasztó ilyet mondani, de nagyon lecsupaszítva a történetet ez a helyzet. a születések persze fura kérdés, mert ponthogy a gazdag országokban kéne, hogy több gyermek szülessen, hiszen dőzsölnek. ugyanakkor mégsem, hiszen ha szegény vagyok, akkor minél több gyerekem van, annál nagyobb az esély arra, hogy valamelyik életben marad... és itt jön az ember biológiai énje - pl. a környezeti feltételek nagyban befolyásolják hogy az adott populáció milyen stratégiát folytat ( van r és van K... ). témánál maradva...: a születés- és népességszabály ozás fontos megoldandó probléma, viszont érthető okokból ( érző lények vagyunk, ugye ) rengeteg etikai kérdést vet fel. van-e jó megoldás...? ez megintcsak nehéz. normál esetben mindenki szeretne gyereket, és ha lehet, akkor többet is. a probléma azzal van, hogy felépítettünk egy társadalomnak nevezett valamit, ahol a természeti törvények kicsit másképpen működnek... az emberek zöme nem foglalkozik ilyen kérdésekkel. majd az okosok eldöntik, szólnak, megoldják, stb... persze... és különben is, az annyira messze van még... hát nem tudom. engem azért érdekel, hogy az unokám mibe fog belecsöppenni. igazán jól a felvilágosításs al és a gondolkodásmód megváltozásával lehetne javítani a helyzeten, és akkor lehet, hogy nem kéne 6 hónaposan abortuszra menni. ezt viszont nagyon nehéz... maradnak a trükkös megoldások, a kemikáliák; és az abortuszok. netán néhány országban a természetes kiválogatódás oldja meg a problémát...
Ahogy az egyik problémát kiiktatjuk, rögtön elinditunk egy másikat. A technika a mai kor istene, mindenki attól várja a megváltást... Na de akkor mi van a Biblia igéretével?
A technikával csak egy ideig tudjuk kijátszani a Természetet. Az "ki fog nyirni" minket. Nálunk ő sokkal okosabb. A biológia az egyensúlyra épül, ha az megbomlik előbb vagy utóbb de katasztrófa fog bekövetkezni. Pl. madárinfluenza ha egyszer összetalálkozik az emberi influenzával ?
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.