Főoldal arrow Publikációk arrow Tudomány arrow Evolúció, vallás II.
Evolúció, vallás II. PDF Nyomtatás E-mail
Felhasználói értékelés: / 1
LegrosszabbLegjobb 
Írta: justmemory   
2008. January 21.

variációk egy témára - sajátosanAz „előző részből” kihagytam egy harmadik fontos elemet, melyet most pótolnék. Ez pedig az intelligens tervezés (intelligent design). Nem akarom degradálni az egészet azzal, hogy csak pár mondatban mutatom be, de tekintve, hogy ebben a témában számtalan könyv (jó könyv) született, a teljesség igénye nélkül próbálok egy kis ízelítőt adni.

 

 

 

 

A dolog lényege a következő: komoly tudományos alapokon nyugvó vizsgálatok alapján maguk a tudósok jutottak arra a következtetésre, hogy kellett lennie valamilyen felsőbb értelemnek, mely ezt a bonyolultságot és egymásra szervezett összetettséget létrehozta – klasszikus példa az óra; mely roppant bonyolult szerkezet, ezáltal feltételezi egy órásmester létét. Molekuláris vizsgálatok során sokan hasonló képet kaptak pl. a fehérjék szintjén, melyek spontán összeállása egy működő, bonyolultan szervezett egységgé - mint amilyen pl egy sejt -, pusztán a spontaneitást feltételezve lehetetlennek látszik, mert ahhoz, hogy ilyen szerkezetek létrejöjjenek (pl a baktériumok mozgását biztosító fehérje-motorrendszer), egy időben minden alkotóelemnek jelen kell lennie. Viszont ennél többet nem is mond; nem ad választ arra kérdésre, hogy vajon kiféle, miféle lehet ez a felsőbb értelem. Attól azonban óvva intenék mindenkit, hogy ezt a fajta elméletet összemossa a vallási nézetekkel, mert nem az. Ennek ellenére (vagy talán pont ezért) nagyon sok lelkész is magáénak vallja ezt a fajta világképet, meglehetősen sok tudóssal karöltve.

 

Természetesen ennek a nézetnek is vannak ellenzői, elsősorban evolúcionista körökben. Parázs viták folynak neves fórumokon, neves tudósok között. Mintha egy csatatéren lennénk... Az egyik legfőbb probléma például az oktatás. Szinte valamennyi országban az evolúciót, mint egyetlen lehetséges elképzelést tanítják tényként, ami ellen jogosan tiltakoznak a más nézeteket vallók, hiszen az inteligens tervezés elméletének tanítására a legtöbb iskola nem hajlandó. Ezen felül persze ott van a tények magyarázásának változatos módja, mely miatt a szakemberek között dúl a harc.

 

Vegyünk egy merészebb fordulatot...: mi van akkor, ha az alkotó elemeknek mégsem kellett egyidőben együtt lenniük, hanem a föld különböző pontjain különböző időkben létre jöhettek (pl a szem az evolúció folyamán többször is kialakult – a mi szemünk nem a rovarszemből ered), majd spontán összerendeződve, de közben a funkciójukat állandóan módosítva épültek föl. Állandó változás. Mi van akkor, ha ez a felsőbb értelem éppen pont a káosz volt...? Azon azonban érdemes elgondolkozni, hogy vajon mi védte volna meg a kezdetben kialakult alapstruktúrákat a lebomlástól...

 

Furcsa dolog a tudat és a logika... ha érvelni kell, sokmindent meg tudok magyarázni. És annak az ellenkezőjét is. Éppen emiatt talán merész dolog belemenni egy vitába; és netán állást foglalni olyan kérdésekben, melyek még nincsenek bizonyítva (pl az univerzum keletkezését, vagy az anyag keletkezését kéne első körben megmagyarázni)... Nem akarok egyik oldal mellé sem állni, mert jobbnak látom a magam részéről a tényeket közölni; az, hogy én mit hogy látok, ilyen szempontból lényegtelen. Nem tartom magam egyik oldal tagjának sem, de mielőtt valaki azzal "vádolna", hogy akkor agnosztikus vagyok, ki kell ábrándítanom... Ennyit bevezetőként; a folytatásban majd megnézzük miről is szól a darwini elmélet, ma hogyan látjuk mindezt, melyek azok a gyenge pontok, amiket az ellenzők támadnak, és persze azt is, hogy milyen érvek-ellenérvek támasztják alá a „pereskedők” gondolatmenetét ...



Utolsó frissítés ( 2008. September 28. )
 
< Előző   Következő >
define("_BBC_PAGE_NAME", "Test"); define("_BBCLONE_DIR", "bbclone/"); define("COUNTER", _BBCLONE_DIR."mark_page.php"); if (is_readable(COUNTER)) include_once(COUNTER);