A Fajok eredete című mű megjelenése után (1859) rengeteg támadás érte Darwint. Sok mindent nem tudott megmagyarázni, de kritizálásának talán nem ezek voltak a fő okai. Sok állítását – elsősorban a kreacionista mozgalom hívei szerint – mind a mai napig nem sikerült igazolni. Ennek ellenére a tudomány ha lassan is, de elfogadta az elméletet. A biológiai kutatásokban elért újabb eredmények nem mondtak ellent a darwini elképzelésnek; végül az 1930-as években kidolgozták a modern evolúciós szintézis elméletét, mely összefogja Charles Darwin evolúciós elméletét és a biológiai öröklődés Gregor Mendel-féle elméletét. Ez a neodarwinizmus; mely a darwini természetes szelekció hatályát kiterjeszti olyan jelenségekre is, melyek Darwin számára ismeretlenek voltak (pl DNS, gén, rokonszelekció, altruizmus, fajképződés). De miről is szól ez az egész?

Biológiában az evolúció fogalma alatt olyan folyamatos változások sorozatát értjük, melyek során egy adott populáció öröklődő jellegei generációról generációra változnak. Ezek az öröklődő jellegek a géneken keresztül fejeződnek ki, melyek a szaporodás során adódnak át az utódokba (öröklődő jelleg lehet a virág színe, csőrméret, stb). Azonban mind a szülők ivarsejtjeiben, mind az utódban a fejlődése során létrejöhetnek apró változások (mutációk), melyek az utód génkészletét megváltoztatják (ezért hívják ezt a fajta változást evolúciónak; merthogy egy származási soron belül a generációk között változás történik. ezért nem evolúció az egyedfejlődés, noha az is változás). Ezek a változások akár új jellegek megjelenéséhez vagy eltűnéséhez is vezethetnek. A lényeg, hogy sikeres szaporodással az újdonság továbbadható, így terjeszthető. Új jellegek azonban nem csak mutációkból származhatnak, hanem más mechanizmusokból is; pl genetikai sodródás (drift), génáramlás populációk között. Az így kapott jellegeket azután továbbadva azok gyakorisága nő a következő nemzedékekben. Ha azonban az a helyzet áll elő, hogy valamiért az új jellegek nem hogy nem járnak előnyökkel, hanem egyenesen hátrányosak, akkor a továbbadódásuk is lehetetlen, vagy legalábbis erősen korlátozott lesz. Ez a természetes szelekció (az a mechanizmus, mellyel az evolúció folyamatát és az élőlények bizonyos tulajdonságait értelmezzük), mely aztán adaptációhoz vezet (fontos, hogy ez az élőlények tulajdonsága – a környzetükben való túlélést és szaporodást jelenti; az adaptáció gyakori jelenség, de nem minden jelenség adaptáció); ez helyezi el az élőlényeket egy bizonyos ökológiai fülkébe. Fontos megjegyezni, hogy a természetes szelekció (az alapvető élethez nélkülözhetetlen igényeken kívül persze) mindig az adott körülmények függvényében működik, nem valamilyen előre mutató folyamat. Ezért aztán egy látszólag semmiféle előnnyel sem járó változás is fennmaradhat (ezeknek is vannak különböző mechanizmusai, hogy miért, pl. kapcsoltság, stb; ezt most hagyjuk); evolúció lehet szelekció nélkül is, adaptáció viszont nem.

Ezen kívül persze ott van még a szexuális szelekció és az ember által alkalmazott irányított szelekció is – a tenyésztés, nemesítés; vagy pl a tisztító szelekció, de ez nagyon speciális eset megint. Erről szól Darwin evolúciós elmélete, melyet ma így magyarázunk – kiegészítve a genetikai kutatások eredményeivel. Fontosnak tartom azt is megemlíteni, hogy az evolúció speciális sajátossága a származási sorok ismétlődő szétválása egy közös ősből kiindulva, fa-szerű szerkezet létrehozása. Ez nem azt jelenti, hogy kezdetben volt egy darab sejt valahol, aztán abból lett minden, nyílegyenesen leszármazva. Ez annyit jelent, hogy ha kezdetben egyetlen sejt volt is, majd kettéosztódot, akkor abból a két sejtből, mint közös ősökből teljesen eltérő élőlények jöhettek létre – nem a galandférgekből, vagy a rovarokból származunk, hiszen a közös őseink ugyan megvoltak, de azok még valamikor a „kezdet kezdetén” elváltak egymástól, teljesen más feljődési utat választva maguknak.

Nos, jó töményre sikerült ez így hirtelen, tudom... A folytatásban majd megnézzük a gyenge pontokat, érveket-ellenérveket.