Ma Magyarországon egy felnőtt átlag napi három órát ül televízió előtt, könyvolvasással pedig ha 15 percet eltölt, az már nagyon jó, de inkább a 10 perces napi átlag jön ki. Ez a tendencia folyamatosan ebbe az irányba halad, a jövőre vetítve pedig a távolság valószínűleg tovább növekszik.

Igen, ez a helyzet ma egy átlagos felnőttel, ami nem túl biztató az "otthon melegére" gondolva... Gyerekek, gyerekkor... És ha akarjuk, ha nem, gyerekeink harmadik életévük betöltése után belecsöppennek intézményesített világunkba: óvodások, majd iskolások lesznek. Iskolába járni pedig kötelező, legalábbis az első 8 általános iskolai képzés mindenki számára, melynek elvégzésére egészen a 16. életév betöltéséig kötelezhető az állampolgár. Ez 8-10 hosszú esztendő, és sok-sok magyar óra - kezdetben olvasás, írás, fogalmazás, majd irodalom és nyelvtan óra... És sok-sok kötelező olvasmány is, vagyis olvasni lehet, kell, van rá idő, ez a feladat, benne van a napi programban, örülhetünk.

De nézzük, mi is a kínálat?
5. osztály, Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk; 6. osztály, Gárdonyi Géza: Egri csillagok; 7. osztály, Jókai Mór: A kőszívű ember fiai; 8. osztály, Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig. Igen, ezek a nagy klasszikusok, ismerni kell őket, de...

Mindannyian tudjuk, hogy ezek nem könnyű olvasmányok, hosszúak, régies a nyelvezetük, önállóan nehezen értelmezhető tartalommal. Egy 10-14 éves gyerek számára bizonyosan. Általában nyári olvasmányként definiálva hagyják magukra a gyerekeket e könyvekkel, mindenféle előkészület nélkül. Olyan "olvassál, kisfiam, legyen meg a napi oldalszám, és mással ne törődj", meg olyan "nem érdekes, hogy nem érted, hogy szenvedés a végigolvasás, hogy fogalmad sincs, mi a történelmi háttere egy-egy eseménynek, ki miért tehette azt, amit tehetett, vagy éppen miért volt nagy dolog Nyilas Misinek csomagot kapni a szülőktől" érzése van tőle az embernek. És ez nagyon nem jó, kicsit olyan nekem, mintha házat akarnánk építeni alapok nélkül, aminek persze az a következménye, hogy idővel összedől a ház... És ezt ráadásul még tudni is lehet előre.

Feltételezem, hogy a pedagógus elsődleges célja a kötelező olvasmányokkal az lenne, hogy a gyerekek megszeressék az olvasást, szívesen foglalkozzanak irodalommal, érdekelje őket, amit olvasnak, és ne az érdemjegy lebegjen a szemük előtt. De miért pont ezek a könyvek a kiválasztottak? Mindennek alapja a NAT. A Nemzeti alaptanterv (NAT) a Magyar Köztársaságnak a közoktatásról szóló alapdokumentuma. A programról szóló törvény 9. §-a kimondja, hogy az iskolai oktatás első tíz évfolyamán folyó "nevelés és oktatás kötelező közös tartalmi követelményeit a Nemzeti Alaptanterv határozza meg". Szakít a központi tantervi szabályozás azon formájával, amely részletesen meghatározta az iskolai pedagógiai tevékenység ideológiai, nevelési céljait, feladatát, tananyagát, tantárgyait, óraszámait, szoros kapcsolódását az iskolaszerkezethez, a különböző iskolatípusokhoz, -fokozatokhoz.

A helyi tantervek. A NAT alapján készülő kerettantervek is magtantervek abban az értelemben, hogy csupán közös alapot jelentenek a különböző pedagógiai rendszerek, tantervi változatok, tantárgyi programok és a helyi tantervek számára. Minden iskolának van saját tanterve, ez a helyi tanterv, amelyet az iskola tantestülete, vezető kara állít össze az iskola profiljának, adottságainak, lehetőségeinek megfelelően.

A feltett kérdésre a válasz meglepő, de egyben bizakodóvá is tesz. A fentiekből egyértelműen kiderül, hogy központilag nincsen arra szabályozás, hogy a gyerekeknek mit kell kötelező olvasmányként kiadni, megtanítani. A tanárok önállóan dönthetnek, saját belátásuk szerint válogathatnak a gyerekek életkori sajátosságainak, szellemi befogadóképességének megfelelő könyvek között.

Ennek megerősítésére egy idézet Fenyő D. Györgytől, aki a Magyartanárok Egyesületének alelnöke:
"A tanárok maguk döntik el, hogy mit adnak fel. Elsődleges szempont a hagyomány. Amit maga tanult a pedagógus, vagy amit már évek óta tanít, azon nehezen változtat. A választott tankönyv irányítása is mérvadó, és remélhetőleg az ajánláskor az adott gyerekközösség összetételét is figyelembe veszi a tanár: milyen képességűek a tanulók, fognak-e felvételizni, vidékiek vagy városiak, és még sok minden mást. Arra, hogy a tanárok mit vesznek bele a listába, vagy mit hagynak el róla, a szakmaiság jelent garanciát. - Olyan pedagógussal még nem találkoztam, aki a János vitézt nem adta fel. Ez evidens. Nincs előírás, hogy pontosan mi kerüljön be a kánonba, de az irodalomtörténeti ismeret mégis megvédi a közös tudást.

Mivel a NAT nem határozza meg részletesen az iskola tananyagát, hanem azt mondja például, hogy a magyar tanításának lényege elsősorban az, hogy megtanulják a gyerekek a műelemzést, a fogalmazási készséget, fejlődjön a szókincsük, ki tudják fejezni gondolataikat stb. Az igaz, hogy az iskolák sok típusú feladatból mérik fel, hogy megállja-e majd a diák a helyét náluk a későbbiekben, de az egyéni és a központi felvételik is azt jelzik vissza, hogy nem a tényanyag a fontos, vagyis a tanár választhatna bármilyen olvasmányt!

Lehetne jóval több kortárs irodalmat tanítani: Lázár Ervin és Janikovszky Éva nemrég mentek el, és rengeteg remek olvasmányt hagytak a gyerekekre. Csukás Istvánnak és Békés Pálnak a műveiből is lehet bőven válogatni. Az elmúlt öt évben jelent meg Varró Dániel Túl a Maszathegyen című műve vagy Kis Ottó Csillagszedő Máriója, amit nyugodt szívvel adhat bárki a gyerekek kezébe.

Vannak olyan könyvek, amelyeket erőltetnek a tanárok, de nem működnek. A 7-8-os diákok nem szívesen olvassák őket. Ilyen Jókai Mór Kőszívű ember fiai című regénye és Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig könyve. Ezek helyett lehetne például Tamási Áron Ábel a rengetegben című regényét, vagy ha kortársaknál maradunk, Szabó Magda Abigéljét olvastatni a gyerekekkel."

Tehát...
Kínálat van, sok-sok kiváló szerző és könyvei közül lehet választani, és még a döntés szabadsága is adott!
...És ha már ekkora szabadságot kap egy pedagógus, ami nyilván a sokéves rossz-jó tapasztalat révén jöhetett létre, akkor nem kellene élni is vele, alkalmazni a mindennapok gyakorlatában? Milyen szép is volna...