Robert Payne izgalmas, olvasmányos könyve keltette fel kíváncsiságomat Caravaggio (1573-1610) iránt. Egy balatoni kirándulás alkalmával találkoztam az olasz festő életrajzával, az olvasás közben és után pedig bújtam a képzőművészeti albumokat, lestem azokat a képeket, amelyekről olvastam. A legtöbb alkotása Rómában látható. Szerveztem is magamnak egy Michelangelo Merisi da Caravaggio körutat, nem olyat, amilyeneket az utazási irodák szerveznek, csak hasonlót. A különbség annyi, hogy más szemmel, talán elmélyültebben nézegettem a templomokban és a képtárakban fellelhető festményeket. Tudtam, mikor és milyen körülmények között alkotta azokat, kik voltak a modellek, mi volt a célja. Egy kerek történetet kaptam egy életút göröngyös, kalandregényekbe illő szakaszáról.

„Rómában többet fizetnek, és nem csak az angyalokért. A pápának fogok dolgozni, a híres bíborosoknak". Ezt Caravaggio ínas éveiben mondta festő mesterének, Simone Peterzanónak, aki nem nagyon akart hinni a fülének. A szemének sem, hiszen évekkel később templomok falán, ott is a fő helyeken találkozott makacs tanítványának munkáival. Nincs pontos adat arról, hogy mikor utazott az örök városba, valószínűleg 1589-ben vagy 1590-ben. Éppen a legjobbkor, a legjobb korban érkezett ide, hiszen ekkor kezdődik Róma nagy korszaka, ekkor kezd újra élni, épülni. Ebben az időben vezetik be az Acqua Felice tiszta vízét, ekkor kerül egyebek mellett a Piazza del Popolo-ra és a Piazza di S. Pietro-ra a híres obeliszk, és éppen 1589-ben fejezik be a S. Luigi dei Francesi templom homlokzatát (ebbe a templomba még visszatérünk, hiszen fontos helyszín az ifjú festő életében).

Ezekben a zajos, változásokat sejtető években folytatja küzdelmét Caravaggio, immár rómaiként és koldusként hét festménnyel és egy fekete szamárral az oldalán. Arról, hogy hol lakik, merre dolgozik ezekben az időkben, számos történet szól, az viszont fontos az utazásom miatt is megemlíteni, hogy több évet tölt el Del Monte bíboros palotájában, azaz annak egyik sötét pinceszobájában. A bíboros - akiről még életében azt beszélték, hogy homoszexuális - szponzorálta Caravaggio több, fiatal férfiakat ábrázoló romantikus hangulatú festményét. Az épület, ahol élt és alkotott, a Palazzo Madama a 16-ik században épült és a Mediciek városi rezidenciája volt. Az épület 1871 óta az olasz szenátus székhelye, így sajnos nem láthattam belülről, ám barokk homlokzatát - amely 1649-re készült el - érdemes jobban szemügyre venni. Innen nincs is messze a következő, már említett, fontos állomás.

Ha a Pantheon előtti tér északi csúcsánál fordulunk balra, a Via Giustiniani egyenesen elvezet a franciák Szent Lajosról elnevezett templomához (a francia nép történelmében hasonló szerepet tölt be a férfiú, mint a miénkben Szent István). A szürke épület belseje a cél, hiszen a bal oldali ötödik, Contarelli kápolnában hármat is találunk az olasz festő korai műveiből. A Máté-képek közül a Szent Máté elhivatása az első igazán nagyigényű alkotás - vélik a hozzáértők. Egy biztos: mindhárom festmény szereplőit tökéletesen ábrázolta, hiszen úgy vélhetjük: mi is részesei vagyunk a történetnek.

Második római sétámat ott kezdtem, ahol az észak felől érkezők jutottak a városba: a Piazza del Popolo-n. A tér észak-keleti sarkán áll az egyik legszebb római Mária-templom, a Santa Maria del Popolo, amely 1472 és 77 között épült. A főoltár és a szentély is tartogatott élményeket, ám én sietve a bal oldali utolsó kápolnába mentem, amelynek Cerasi a neve. Itt két Caravaggio-alkotást találunk, a Szent Péter keresztrefeszítését és Szent Pál megtérését (a képen). Caravaggio hűvös távolságtartás helyett olyan közel hozza a jelenetet a nézőhöz, amennyire csak lehet. Szent Péter kivégzését a maga durva valóságában festette meg, ahogyan Szent Pál megtérését is merészen ábrázolta: a kép középpontjában nem a szent, hanem a lova áll, fényben fürödve (a hatalmas „fénycsík" a mennyből érkezik, mint ahogy az Apostolok cselekedeteiben is olvashatjuk). Ez a fény adja meg a tartalmat és az értelmet, isteni sugárzást kölcsönözve ezzel. Szent Pál a hátán fekszik, félig-meddig egy igásló alatt, amely a hátsó felét mutatja nekünk. Pál és a ló túlzott rövidülésben van ábrázolva. Ehhez a munkájához egyébként a térről hívott modelleket, a szolga például egy féllábú, félvak öreg volt, aki sokszor a festőnél pihente ki fáradalmait. Sokszor éppen az általa választott modellek miatt támadták, utcai csavargót, prostituáltat és a római éjszakai élet több ismert figuráját vitte ugyanis vászonra, mint vallásos figurákat. Művészettörténészek szerint főként azért tartotta az egyház eretneknek az olasz festő munkáit, mert homoszexuális töltésűek, bibliailag és történelmileg helytelenek, sötét hangulatúak, groteszkek, egy zaklatott lélek kisugárzásai.

A Santa Maria del Popolo templomból a Spanyol lépcsőn át a Villa Borghese felé vettem az irányt. Egy kávéra és egy kis dolce érzésre azért megálltam, leültem. Isteni édességeket kóstoltam e négy nap alatt, a tejes kávéról - il caffé latte - egyik nap sem mondtam le.

Róma második legnagyobb parkja 1613 és 1616 között épült. Találunk itt egy mini-állatkertet és csónakázhatunk is, én inkább a kétemeletes Casino Borghesét választottam. Itt, az emeleti képtárban tartják Caravaggio néhány festményét, köztük a Beteg Bacchus-gyereket és a Gyümölcskosarat tartó fiút. E két alkotás a festő korai művei közül való, és mind a kettő önarckép. A Galleria Borghese őrzi a Mária gyermekével és Szent Annával, a Kígyós Madonna, a Szent Jeromos és a Dávid című képet is. A Dávidot nem láthattam akkor otthonában, de Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban ücsöröghettem a kép előtt, többször is.

A harmadik nap a Vatikáni Képtáré. A Sírbatétel előtt állok, amelyet Caravaggio 1602-ben, több mint 400 éve (!) festett. Nem fog a képen az idő, ma is csodálatos, a kortársak ezt a képét tulajdonították a „legjobb művének". A népszerűség ára vagy átka, hogy 1797-ben a franciák szerezték meg és vitték Napóleon múzeumába, ahonnan csak 1815-ben kerül vissza a Vatikánba. Nem ez a képtár azonban az eredeti helye a festménynek, hanem a Chiesa Nuova, az új templom, amelyet a nép nevezett így.

És még egy - utolsó - templom a Caravaggio-séta alkalmából, a Sant' Agostino, amely egy kicsit messzebb esik Róma nevezetességeitől. A bal első kápolna dísze a Loretói Madonna, amelyet 1603 és 1605 között készített. Caravaggio modellje egy Lena nevű lány volt, akivel állítólag szorosabb kapcsolatban állt.

Van még miből válogatni, ha a kalandos életű Caravaggio festményei után kutatunk Rómában, de Nápolyban, Firenzében és Milánóban is érdemes egy-egy hasonló sétát tenni.

Caravaggio munkái Rómában:

Bűnbánó Magdolna - Palazzo Doria-Pamphili

Pihenő Egyiptomba menekülés közben - Palazzo Doria-Pamphili

Judit lefejezi Holofernészt - Galleria Nazionale d'Arte Antica

Narcissus - Galleria Nazionale d'Arte Antica

Beteg Bacchus-gyermek - Galleria Borghese

Gyümölcskosarat tartó fiú - Galleria Borghese

Keresztelő Szent János - Musei Capitolini

Szent Máté és az angyal - San Luigi dei Francesi

Szent Máté mártíromsága - San Luigi dei Francesi

Szent Máté elhivatása - San Luigi dei Francesi

Szent Péter keresztrefeszítése - Santa Maria del Popolo

Szent Pál megtérése - Santa Maria del Popolo

Sírbatétel - Vatikáni Múzeum

Kígyós Madonna - Galleria Borghese

Szent Jeromos - Galleria Borghese

Dávid - Galleria Borghese

Loretói Madonna - Sant' Agostino

---

Oszd meg, ha tetszett!