|
Varga Ágota rendezett egy filmet. Nem egyet, de az egyetlen ilyet. Valamelyik nap az egyik kereskedelmi csatorna műsorára tűzte és én az ámulatból és a csodálatból még mindig nem tudok felébredni. Kati és Győző vakok. De úgy gondolják, hogy nekik is jár a boldogság minden formája. Összeházasodnak és gyermeket vállalnak. A most kétéves kisfiuk makk egészséges. Ferike születése óta heteket töltött velük a stáb és a kamera szinte szüntelenül forgott két éven át és megismételhetetlen helyzetek sorát tárta elénk a film.
Nekem óhatatlanul könnyet csalt a szemembe minden egyes perc a filmből. Amikor tisztába tette Ferikét az anyukája, amikor tápszert készített az apukája és megetette, majd gyorsan összekapta magát és elment dolgozni (vakok intézetében tollat szerel össze), majd hazafelé betért egy-egy helyre vásárolni. Ahogy törődtek a kicsivel és egymással. Ahogy láttam a boldogságot az arcukon…egyszóval csodálatos volt és megható. Esténként Kati énekével kápráztatta el a családot, ugyanis népdalénekes. Alkalomadtán eljön érte édesapja és elviszi fellépésekre. Egy igazi, boldog családot láttam. Ferike a kamera előtt nőtt „nagyra”, a vele egykorú kiscsibészek minden tulajdonságával. Nem láthatták mit csinál, de mégis tudtak rá vigyázni! Ott voltak ha felmászott a székre és védő kezeikkel óvták, hogy le ne essen. „Láthatatlanul” vigyázták minden lépését!
A Berlini Filmfesztiválon ez az egy magyar dokumentum film vett részt az előválogatáson. Úgy gondolom, hogy függetlenül attól, hogy végül nem jutott tovább, már az is nagyszerű dolog, hogy idáig eljutott. Varga Ágota megígérte, hogy visszatér hozzájuk. Meg akarja örökíteni további sorsukat is, hiszen ez nem egy átlagos család és nem egy átlagos gyerekkor.
„Akkor lesz nagyon érdekes, amikor már komolyodik a kicsi, és amikor már kezdenek támaszkodni rá a szülei. Ez nem egy szokványos gyermekkor, az biztos, de nagyon sokan nőnek föl nem szokványos körülmények között, és lehet, hogy éppen ettől lesz belőlük igazi ember.”- nyilatkozta.
38. filmszemlén különdíjas lett.
Mindenesetre ezt a filmet minden jóérzésű embernek megkell néznie.
Oszd meg, ha tetszett!  |
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.