 "Törzsvendégeink
tudják: Barabás Lőrinc kétheti "Random" klubjába érdemes visszajárni!
Miközben a fiatal trombitás Eklektric nevű zenekarával
kirobbanthatatlan az ízlésformáló médiumokból, klubunkban alkalmi
csapatával igazi, korlátok nélküli, modern, improvizatív jazzt játszik,
mindig kicsit máshogy. Kihagyhatatlan!" - olvasom a klub honlapján az
ajánlót. Azóta már tudom, nem csak a törzsvendégeknek kihagyhatatlan,
hanem azok számára is, akik éppen csak most kóstolgatják a jazz
korlátok nélküli világát. Zenészeket nem láttam még ennyire egymásra
hangolódva játszani... de ne szaladjunk előre, lássuk mit is jelent ez
a kétheti Random szerda.
A Take5 2007
decemberében nyílt meg a belvárosban, világszínvonalú jazzkocsmaként
hirdeti magát. Célja a jazz gyökereihez visszanyúlva emberközelivé
hozni a zenét, levetkőzve az idők során ráaggatott kötelező nyakkendős,
magas vacsoraszámlás, ha úgy tetszik sznob sallangokat.
Mindezt úgy, hogy a minőségen ne essen csorba, repertoárjukból igazi
zenészek, a csapjaikból valódi sörök, a palackokból pedig minőségi
borok kényeztetik a vendégeket.
Annak ellenére, hogy
egy pincehelyiség ad otthont a koncerteknek, a hangulata sokkal inkább
hasonlít egy nyüzsgő, félhomályos utcarészletre - legyen az a világ
bármely nagyobb városában - mint egy zárt szórakozóhelyre. Az akusztika
és a hangosítás hibátlan, a pulthoz közel, hátulról is kiválóan
élvezhető, feltéve, hogy az "utcazajt" figyelmen kívül hagyjuk. Tágas
előtér fogadja az érkezőket, viszont a boxok, asztalok hamar
megtelenek, ezért érdemes korán érkezni, pláne, hogy színpadra néző
állóhelyek száma erősen korlátozott. Külön dícséret illeti a színpad
mögötti fal tervezőjét, rendkívül ügyes ívet húzott balra, az ember
"nem látja a végét", így olyan érzetet kelt, mintha valóban egy
utcasarkon rögtönzött koncertbe csöppenne bele.
A szerda esti felállás
hasonló volt az Eklektichez, mínusz dj, ének, rap; plusz jazzgitár.
Sajnos a gitárból méltatlanul keveset hallhattunk. Kontakthiba zavarta
Sütő Márton játékát, kár érte, de amikor igazán szükség volt rá,
szerencsére működött, mégha ezért az egész második sessiont guggolva is
kellett végigpengetnie. A billentyűs szekciót Premecz Mátyás, egy
Yamaha hangversenyzongora és egy Clavia Nord Electro 2 képviselte. És
hogy a billentyűk mit képviseltek a zenében? Extravaganciát, őrületet,
hanyagságmentes lazaságot, a gyermeki - a szó legnemesebb értelmében
vett - felelőtlenség korlátoktól mentes világát. A dobok mögött Delov
Jávor tartotta kordában a rakoncátlan ritmusokat. Ha valami miatt
érdemes feláldozni egy hátsó ülőhelyet egy színpadközeli állóért, akkor
az a DOB. Igen, csupa nagybetűvel, mert amit azoknak a dobverőknek
köszönhetünk Jávor kezében, - vigyázat csúnya szakkifejezés következik
- az maga a "dög". Ez az a fogalom, ami ott kezdődik, ahol féktelen
"üsdvágd" véget ér. Amikor az ütem nem csak a negyedekre mozgó lábfejig
jut el, hanem a lábujjaktól a feje búbjáig járja át a közönséget. A
basszusgitár húrjain Bata István lépegetett, finoman aládolgozva a
kiállásoknak épp úgy, mint a határtalan futamoknak. A trombitánál pedig
ki más, mint Barabás Lőrinc. Mit is mondhatnék, egyfolytában egy régi,
már már elcsépelt hasonlat jut eszembe - népmeséken nevelkedett
gyerekként - : mint ételbe a só. Ha hiányozna belőle, az összetevők
csupán összetevők maradnának. Úgy vezette a zenekart - illetve ebben a
felállásban a barátait - hogy az összhangzás mindig egyensúlyban
maradjon, bár a vezetés szó nem a legszerencsésebb. A ritmusok és a
dallamok egyik zenészről ragadtnak át a másikra, muzikális asszociáció,
színtiszta egység-élmény.
Alázat a zenéért,
görcsös akarásmentes profizmus az élményért, és egy hely a jazz
emberközeli élvezetéért. Ez a Random szerda, legalább kéthetente, a
Take5-ban.
Oszd meg, ha tetszett!   |
Publikációk 
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.