|
A lakossági földgázellátás piacát Magyarországon egy magánvállalat tervezi liberalizálni, mindenféle törvényi háttér nélkül. A rendelkező hatóság szerint felesleges a szabályozás, a Gazdasági Minisztérium pedig nem nyilatkozik a kérdésben. Valaki valamiről nagyon lemaradt.
A magyar energiaszektor legtöbb cége jó ideje minden lehetséges eszközzel védi meglévő (monopol)pozícióját. Az Európai Unió által a fogyasztók érdekében szorgalmazott, megfelelően szabályozott liberalizáció lényegileg e kiskirályságok felszámolását célozza. Ennek fényében érdekes igazán, hogy Magyarországon - az államot is megelőzve - egy gázpiaci cég indította el a versenyt. Történik mindez úgy, hogy a megfelelő - a piaci szereplőket és a fogyasztókat egyaránt védő, a versenyt civilizált keretek közé szorító - törvények és jogszabályok teljesen hiányoznak. Az eredmény is azonnal láthatóvá vált: a szóban forgó cég (amelynek versenyt generáló szándéka amúgy valóban tiszteletre méltó) arra a kérdésre, hogy milyen garanciát tudnak nyújtani a leendő fogyasztóknak a gázszolgáltatás tekintetében, úgy válaszolt, hogy az aggodalmak megalapozatlanok, a tulajdonos külföldi üzletembernek igen sok pénze van.
Továbbá: az Energia Klub jó ideje szorgalmazza, hogy a változatosság kedvéért a piaci szereplők azon is elgondolkodhatnának, hogy vajon meddig érdemes a régi szabályokat, a nem ritkán szocialista időket idéző struktúrát védő utóvédharcokat folytatni. Lássuk be, e vállalatok vezetőinek többségét Amerikában rég kirúgták volna! Egy piacgazdaságban fejlesztési és nem védekezési stratégiákon szokás gondolkodni. Hölgyek, urak! Most megkapták, hiszen egy versenytársuk beelőzött és Önök hátrányból indulnak.
A magyar államigazgatás, valamint a politikai döntéshozatal állapota még lehangolóbb. Először is, piacgazdaságban azért finanszírozunk közpénzből bizonyos gazdasági szektorokat felügyelő intézményeket, hogy azok őrködjenek megfelelő működésük felett, különös tekintettel a fogyasztók érdekeire. A gázpiac felügyeletéért köztudomásúlag a Magyar Energia Hivatal (MEH) felel. Ehhez képest az egyik főosztályvezető úgy nyilatkozott, hogy ők nem látnak kivetni valót abban, ha egy cég megfelelő törvények hiányában indítja el a szolgáltatását. Az indoklás még hajmeresztőbb: a szolgáltatás megindításához a főosztályvezető szerint "elegendő volt, hogy a cég saját ügyfélszabályzatában kidolgozta a magára vonatkozó követelményeket". Ettől a ponttól kezdve két eset lehetséges: vagy teljesen felesleges a MEH, mert a cégek kidolgozzák a működésükre vonatkozó szabályokat (ennek egyébként szép és igazán européer megvalósítását már láthattuk a Magyar Villamos Művek áramaukciója esetében); avagy - és ez a második eset - az irányító politika hozta a hivatalt kényelmetlen és kezelhetetlen helyzetbe. A stíluson a második esetben is lenne mit finomítani.
"Megnyugtatásul", az utóbbi történt. A liberálisok vezette gazdasági tárca az elmúlt hónapokban egy tökéletesen inkompetens piacnyitást hajtott végre a villamosenergia-piacon, s mint a jelen helyzet mutatja, egyszerűen lemaradt a gázpiac felszabadításáról, amelyet végül - a magyar államigazgatás újabb dicsőségére - egy magáncég hajtott végre.
A szereplők sora azonban még mindig nem teljes. Az igazi problémát ugyanis a kormányzati politika rejti, amely gyakorlatilag a jelen monopolisztikus állapotok fenntartására törekszik. Úgy tűnik, hogy a parlamenti képviselők számára valamiért az energiaipari lobbi érdekei mindig fontosabbak másokéinál. Ahogy a villamos energiáról szóló törvénykezés során tapasztalhattuk, Magyarországon úgy szeretnénk végrehajtani az energetikai piacnyitást, hogy a gyakorlatban még évtizedekre megmaradjanak a monopóliumok. A parlament Energetikai Albizottságának szocialista elnöke - aki szerint egyébként nagyon fontos a piaci verseny - olyan ideológiát gyárt a jelenlegi viszonyok fenntartását alátámasztandó, hogy a versenyt generáló új szereplő nem épített ki országszerte ügyfélszolgálati irodákat. (A parlamenti képviselők a közjó szolgálatába szegődtek, amit nehéz úgy értelmezni, hogy ún. ügyfélszolgálatok fenntartását írjuk elő, amelyek tavaly télen már megmutatták, miben szolgálják az ügyfeleket: abban, hogy azok órákig szívhatták a jó levegőt januárban, miközben gázártámogatásért álltak sorban.) Az állapotokon - vélhetően a fentiekhez hasonló okokból - természetesen az ellenzék sem siet javítani.
Az Energia Klub már többször jelezte, hogy a főbb szereplőknek lassan el kellene gondolkodniuk. Most már viszont kár a fáradságért. Mint látható, a piaci erők utat törnek, szabályok hiányában is. Az ilyesminek azonban mindig ára van, amelyet, szép hagyományainkhoz híven, várhatóan ismét a legkiszolgáltatottabbak fognak megfizetni.
Fotó: Lőrincz Edina
Energia Klub
www.mentropia.hu
Oszd meg, ha tetszett!  |