Kérdés, hogy ami mögött a magyar fül sanzont gyanít, megjelenik–e zeneileg ebben bújós-kesernyés-romantikus melódiában. Ám a dalt nemcsak a zenei áthallás adja el, hanem a szöveg is. Mely alapvetően ugyan kusza, hanyag, ám ami mögött mégis rezeg valami… A vidéki sanzont alapvetően egy olyan számnak gondolom, amit valószínűleg kevesen raknak össze értelmileg, de visszacseng újra és újra pár sora, amire termékenyen lehet asszociálni. Ilyesmivel próbálkozom most én is, nagyon ad hoc és nagyon szubjektív módon.

Hússzal ezelőtt érkeztem,
és azt mondták, hogy ez az a hely,
ahol mindent sikerült megnéznem,
köszi, de sajnos nem mehetek,
mert a főnököm az az isten,
kinek szárnya van, de ereje nincsen,
hogy egy kicsikét legalább megverne,
vagy lassan utánad engedne,
mert hirtelen kinyílt a föld alattam,
te eltűntél, én meg itt maradtam,
hát evezz a part felé még párat,
ha a világ fordít neked hátat.
És ha utad egyszer a végéhez ér,
ne felejtsd el, hogy honnan jöttél.

Egy földalatti mozgalomból,
hol nem jutott ki nekem a jóból,
kellett, hogy már elinduljak,
az úthengerek itt gurulnak,
én meg harapok egyet a lángosba,
a szekérháton a városba',
de láttatok-e már oly gyönyörű bájt,
mit nem okozhat öt gigabájt,
neked öt gigabájt, nekem öt libamáj,
jaj a szívem úgy nagyon fáj,
de én sem próbálhattam kétszer,
te megteheted, ha visszanézel.
És ha utad egyszer a végéhez ér,
ne felejtsd el, hogy honnan jöttél.

Hússzal ezelőtt érkezni kb. annyit jelent, hogy húszévesen elénekelni ez a dalt. Kissé fiatalocskán ugyan, na de nem egy időben érünk. Van ennek némi karmikus beütése is, de ezt most nem feszegetem. A második, harmadik, negyedik sorban számomra erősen keveredik az értelmezés sikere szempontjából az idősík, azonban tudjuk be ezt a posztmodern szemléletnek, és ne gondoljuk azt, hogy így volt ritmikailag eladhatóbb a szám. Viszont a „főnököm az az isten…” kezdetű hasonlat gyönyörű témát bont ki. Asszociálhatunk gyorsan a szekularizált jelenükre, a szkeptikus halandókra, akik meghasonlottak századunkra Isten hatékony jelenlétében. Isten képe rákövült a templomok falára, és úgy tűnik, már nem hajlandó lejönni onnan.

Aztán ha mégis, és „egy kicsikét legalább megverne, majd lassan utánad engedne” már egészen lírai, sőt kifejezetten szép. Nekem első hallás után is visszacsengett párszor, persze ehhez már érzelmesnek kell születni. Ez szerintem az emberi érés azon fázisa, amikor valaki ráeszmél, hogy büntetlenül már nem játszhat mások érzéseivel. Ha mégis így alakult, azért fizetnie kell. Létünkben a dolgok végül mégiscsak egyensúlyban vannak. Amikor pedig már a jóvátétel lehetősége sincs meg, és már ezért is fohászkodni kell, az már tényleg tragikus. Szóval lassan utána engedni… Igen. Mindannyiunknak voltak, vannak ilyen emberei, akiket csak egy kicsivel szeretnénk közelebb tudni magunkhoz, de ez általában nem adatik meg. Pont ez az életszerűség adja a drámaiságát ennek a sornak.

Az „evezz a part felé még párat” nagyon erősen Nagy Lászlós, hiszen ki viszi át a szerelmet fogában tartva, a túlsó partra, ha nem mi? És eveznünk kell, erre vagyunk rendelve. Evezésre. Akkor is, amikor már rég visszafordulnánk, vagy lesüllyednénk a mélybe… már ha lehetne. A „ne felejtesd el, hogy honnan jöttél” áttételesen visszautal a szám címére, mert hogy ez a sanzon vidéki, és ha valahol még vannak tradíciók, gyökerek, akkor az a vidék. Ott presztízskérdést csinál az ember az ilyesmiből. Hálistennek. Épp ezekből az erkölcsökből élünk, urbánusan is, anélkül is; bevallva vagy bevallatlanul.

A földalatti mozgalommal kapcsolatban bizonytalan vagyok. Nem merek első körben az előző rendszerre asszociálni, mert lehet ez egy valamikori, alacsonyabb tónusú lét is rendszerváltozás után, amiből ki akart törni narrátorunk. De az is lehet, hogy most jót nevetnek rajtam a szövegírók, mert épp ennek a sornak nem volt semmi értelme. Az úthengerekről nekem valami múltbeli, afunkcionális lerombolása, ám egy új, ígéretesebb jövő felépítése ugrik be, de lehet ez is hülyeség. Az idősíkok narrációstól borulnak a következő sorban, de legyen így. A „harapok egyet a lángosba” viszont kárpótol a hiátusért, mert ez már annyira vidéki, annyira gyerekkori, hogy elérzékenyülve jutok csak tovább a szekérhátig. Ami pedig Petőfi. És persze Ilonka. Meg a válasszunk együtt csillagot. És most jön a játék tárgya: a gigabájt-libamáj antagonisztikus ellentéte. Merthogy a libamáj nagyon tradicionális, nagyon honi; a gigabájt meg hát ugye… próbálkozunk, próbálkozunk, de sosem mondhatjuk róla, hogy hungarikum. „Jajj, a szívem úgy nagyon fáj”. Ez már népdal. XIX. század, romantika. Csak tiszta forrásból, vissza a népköltészethez. Herderék is megmondták. Az „én sem próbálhattam kétszer, te megteheted ha visszanézel” szintén nem túl világos epikus mozzanat, mert ugye tagmondatonként még akár lehetne is, na de így együtt? Viszont ha dilemmáimat nem is magyarázza meg, mindenesetre megnyugtat a zárás: „ne felejtsd el, hogy honnan jöttél”. Azért ez ott van. Erről beszélünk kedves emberek. Hogy ragaszkodjunk a gyökereinkhez, mert vannak. Amelyek nélkül mit sem érnénk.

Kapcsolódó írásaink:
In Medias Brass Quintett a Most komolyan! keretében Igen fontos állomásához érkezik a Most komolyan! koncertsorozat március 24-én, amikor a világot meghódító In Medias Brass Quintett-et fogja vendégül látni.
A zene bűvöletében - Lukács Miklós koncertezik Húr és lélek címmel tart koncertet Lukács Miklós zenész barátaival december 11-én este, a Marczibányi Művelődési Központban.
Az aurazene Szeretnék megosztani Veletek egy nem hétköznapi szolgáltatást, amelyet már többen a figyelmembe ajánlottak. Marosfalvi Imre Enrico különleges hegedűművész, aki egy személyes találkozó alkalmával ráhangolódik a páciense rezgéseire és elkészítő az ő egyedi, gyógyító-harmonizáló erejű aurazenéjét.
Szokatlan csavar a 25. Képzett társítások - AEGON-esten Olyan előadással készülnek a szervezők a 25. alkalomra, amilyen még soha nem volt. November 26-án, a Nemzeti Színházban fordítanak a sorrenden: néhány kitűnő, vállalkozó szellemű író, költő „felel” a zenészek témáira. Mindannyian olyan művészek, akik Alföldi Róbert vendégei voltak a sorozat valamelyik estjén. Az összeállított zenei staféta adja tehát az est alapját. Minden zenész játszik duóban, egy-egy zenész társával, illetve szólóban is, az esten fellépő írók, költők pedig az ott fölcsendülő zenei témákra reagálnak.
Reflektorfényben: Slash és Izzy Watson! Úgy gondoltam, írok egy könyvajánlót – ki hinné – egy könyvről. Egyetlen könyv borítója tört utat a kavargó kiadványok közt, amikor átgondoltam, melyikről írjak, hát, tessék, legyen a Slash, gondoltam. Aztán továbbgondoltam a dolgot, végül is Slashnek is van némi köze választott írói álnevemhez, művésznevemhez Izzy Watson névválasztásához. Aztán úgy gondoltam, miért ne írjak pár sort Slash-ről, de aztán rájöttem: ma már mindenki hozzáfér akármilyen információkhoz a nagy gitárosról, én pedig sok újat nem tudok róla mondani, mivel nem lógunk együtt. Végül aztán abban maradtam világrengető eszmefuttatásom során, hogy mégis legyen könyv, legyen a Slash könyv, már csak azért is, hogy mindenki megtudja, ha új infót, vagy inkább hiteles történetet, netán szórakoztató sztorikat akar Slash-ről, akkor tudja meg a világ tőle, magától Slash-től. No meg Anthony Bozzától.
Az irodalom, a felolvasás és a minderre reagáló, ott születő zene 2010. január 28-án, csütörtökön 19 órától a Nemzeti Színházban, a Gobbi Hilda Színpadon Alföldi Róbert vendége: Harcsa Veronika énekesnő és Lackfi János költő lesz.
Negyed6 Negyed7 Végre történik valami Erzsébetvárosban és Terézvárosban. Több annál, mint amikor a kulturális főváros címkéjét húzzák az egyik kerületre, a másik kerület vezetője meg közéleti szereplővé válik egy politikai botrány miatt. Akármilyen furcsán is hangzik, ez most mindegy. Végre történik valami, ami ennél tényleg érdemlegesebb, kulturálisabb és izgalmasabb.

---

Oszd meg, ha tetszett!