Esténként, mikor nem jön álom a szememre, hallom, ahogy ütemesen kattog az apró mutató. Az jutott eszembe, hogy vajon mikor és miért és hogyan (és egyáltalán) kezdte el az ember mérni az időt. Ma csak felcsatoljuk, felszíjazzuk, zsebre kötött láncra tesszük; hurcoljuk mindenhová magunkkal. Mintha függne tőle bármi. Aztán az is eszembe jutott, hogy vajon mit mutatnak a mutatói... a pontos időt, az eltelt időt vagy a hátralevőt?

A kérdés persze banális. Ugyanakkor számomra mégsem, hiszen ahányszor csak ránézek, ezek mindig eszembe jutnak. A legkedvesebb órám már nagyon öreg. Gondoznom kell – minden reggel fel kell hogy húzzam, és óránként mindig pontosan két perccel visszább kell állítanom. Ki tudja hová siet...

Miért akarta az ember mérni az időt? Talán csak akart valami megfoghatót csinálni a megfoghatatlanból, mintha azt is megszelidítené, ahogy a tűzzel tette. Évek, napok, hetek, stb – csupa olyan fogalom, mely mintha adna valamiféle konkrétumot. Mintha ezzel is közelebb kerülnénk saját magunk és helyünk definiálásához. Az jutott eszembe, hogy a szabad világ nem más, mint egy üres papír. Nincsenek szabályok, mi magunk határozzuk meg őket. Akkor legyen „fönt” és „lent”. Már van valamiféle támpontunk, de eggyel kevesebb a szabadsági fokunk is. Legyen idő; hogy a „majd” az ne tegnap legyen. Egymásutániság. Persze azt is mondhatjuk, hogy ez részben természeti törvények szabta kényszer, hiszen szinte mindennek van napi, heti, stb ritmusa – bioritmus. De az más... Ugyanakkor nagyon komoly problémát jelent a legtöbb tudomány számára, hogy a kérdést tisztázza (elsősorban a fizika számára). Van is rengeteg elmélet; olykor meglehetősen abszurdnak tűnők is. Kaptam egy könyvet pár éve, melynek címe: Einstein álmai. Elsőre talán nagyon furcsának hatott, amit leírt, de mégsem elképzelhetetlen; visszafelé folyó idő, a különböző magasságokban különböző sebességgel folyó idő, stb.

Az idő kezdettől fogva létezik. Hm, furcsa mondat...

Régebben (hehe) gyakran láttam pl a Moszkva téren idegesen toporgó embereket, akik folyton az órájukat lesték. Apróság, elvesznek a tömegben, mégis szemet szúr. Mintha azon az 5-10 percen annyi múlna. Kötöttség. Persze ezzel az az 5-10 perc is elszáll, annyival kevesebbet... mit is? Ó, még pont lett volna időm ledönteni egy kávét... na igen. Persze fontos, hogy kokretizáljunk, főleg manapság. Régebben elég volt a napszak megnevezése, ma már mondjuk egy versenyt akár századmásodpercek is eldönthetnek. Ahogy fejlődött a társadalom, úgy bővültek az igények is. Persze még így sem teljesen pontos a mérés, hiszen a Föld forgásideje változik. Emiatt talán úgy érezhetnénk, hogy akkor időt veszítünk. Csalóka, hiszen ettől még nem lesz kevesebb időnk... Az idő, mint fogalom szemlélése persze roppant mód egyéni megítélés kérdése. Definiálni pedig egyenesen lehetetlen. Számomra nem más, mint folyamatok. Innen nézve nincs eleje és vége, mert az nem számít. Csak valamiért szükségét érezzük, hogy megadjunk valamilyen viszonyítási alapot. A rendszer szempontjából a folyamatok azok, amik „tartanak valamennyi ideig”, de egyetemes időfogalom nem hiszem, hogy van. Mondják, hogy lassan vagy gyorsan telik. Pedig lehet, hogy csupán a tudatunk éppen le van foglalva, mikor azt érezzük elrepül az idő – annyi az újdonság, a megismernivaló, hogy teljesen beleássuk magunkat. Valójában „az idő nem telt gyorsabban” – lehet, hogy nincs is idő... Tapasztalás... Ehhez kapcsolódik szervesen az emlékezés, de ennek folytatását Rád bízom, Kedves Olvasó.

És hogy hogyan keveredtem egy egyszerű kis mechanikai szerkezet tárgyalásától ide...? Jó kérdés. Talán mert szeretném tudni, hogy mit hallok, mikor csak „tik, tak, tik, tak, tik, tak”...

---

Oszd meg, ha tetszett!