|
Az állampolgári passzivitás. Mit jelent, miért van és hová tart? A passzivitás megtörése mindaz, ami manapság hullámokban az utcákon megnyilvánul? A passzivitás boncolgatása helyett érdemesebb lenne talán az aktivitásról beszélni. Ennél pedig már csak az jobb, amikor teszünk is valamit.
KÖZÖD?
Van-e egyáltalán állampolgári részvételi kultúra Magyarországon az emberek, ezen belül is a fiatalok között?
Miután többen is tapasztalták, hogy a fiatalok számára nincsen szervezett lehetőség az aktív közösségi részvételre, önkéntes munka végzésére, illetve hogy demokratikus állampolgári készségeit gyakorolják, fejlesszék, szükséges volt terepet biztosítani az aktív állampolgárság kibontakoztatásához.
Ekképp tett a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) közhasznú non-profit szervezet, mely lehetőséget kíván biztosítani a fiatalok számára a demokratikus értékek és a hozzájuk kapcsolódó magatartásformák elsajátításhoz. Mindezt nem tankönyvi példákon keresztül, hanem a közösségi tanulás segítségével teszi. Ehhez az egyik legjobbnak vélt eszköz az önkéntesség, amely egy olyan tevékenységi forma, mely során az egyének nagy mértékben fejleszthetik egyéni képességeiket, valamint számos tapasztalatot szerezhetnek az élet különböző területein.
KÖZÖD!
A Global Youth Service Day, azaz az Önkéntes Fiatalok Világnapja alkalmából 2008. április 19-én ismét megrendezésre kerül az Önkéntes Fiatalok Napja Magyarországon is, a KÖZÖD!2008 program részeként. Célja, hogy minél több fiatalt motiválhassanak a közösségi önkéntes tevékenységekben való részvételre, valamint hogy olyan, kisebb nagyobb nyomokban létező magatartási módokkal, mint az összefogás és a példamutatás, felhívja a figyelmet a demokrácia egyik alappillérének, a társadalmi felelősségvállalásnak a fontosságára.
A rendezvény nem frázispufogtatás jó pénzért, hanem cselekvési program. A bennünk rejlő értékek és erők reklámozása helyett tevékeny akciók zajlanak. Egészen közel azokhoz, akikért és ahol valóban valami történhet. Ezek pedig a helyi közösségek kis csoportja, iskolák, civil szervezetek és önkéntesek által végzett tevékenységek.
Az idei év programja kibővül az Iránytű Kampánnyal azért, hogy bemutassa a hazai civil, for- és non-profit szféra társadalmi felelősségvállalás területén példának tekinthető szereplőit és támogatóit. Megmutatva, mennyien tevékenykednek ma Magyarországon a közjó gyarapításáért, a társadalom jobbításáért, hogy mindez ne maradjon a fű alatt. Ehhez persze civil szervezetek és olyan cégek, vállalatok jelentkezését várják, amelyek társadalmi célú tevékenységeket támogatnak és szeretnék megmutatni magukat.
Információk a KÖZÖD 2008! teljes akciója kapcsán:
Információk a DIA - ról:
http://www.i-dia.org/
Önkéntes Fiatalok Napja:
http://kozod.hu/index.php?mode=OFN
Iránytű Kampány
http://kozod.hu/index.php?mode=IK
Oszd meg, ha tetszett!  |