|
2006-ban alapították az AEGON Művészeti Díjat azzal a céllal, hogy elismerje a kiemelkedő irodalmi teljesítményeket, és a díjjal is felhívja a közvélemény figyelmét fontos alkotókra. A díjat élő magyar író kaphatja az előző évben napvilágot látott, kiemelkedő jelentőségű szépirodalmi művéért. A 2008-as díjról a zsűri döntését az április 9-én ismertetik, az ünnepélyes díjátadás április 11-én, a költészet napján lesz.
Az ötfős szakmai zsűri döntése szerint 2006-ban Spiró György vehette át első ízben az AEGON Művészeti Díjat a Fogság című regényéért, 2007-ben pedig Rakovszky Zsuzsa kapta meg az elismerést Visszaút az időben című kötetéért.
Mivel a társaság szeretett volna nyitni a társművészetek felé, ezért a díjhoz másik elismerés is kapcsolódik, az AEGON Művészeti Társdíj, amelyre az adott évben díjazott író jelölhet másik magyar művészt – kötelezően másik művészeti ágból. Olyan valakit, akit ő maga elismerésre méltónak tart. 2006-ban Spiró György Jeney Zoltán zeneszerzőt jelölte a társdíjra korszakos jelentőségű, Halotti szertartás című művéért. Tavaly pedig Vojnich Erzsébet festőművész vehette át a társdíjat Rakovszky Zsuzsa javaslatára.
A művészeti díj odaítélésében az alapító társaság vezetői fontosnak tartották a szakmaiságot, ezért – még a zsűri döntése előtt – irodalmi lapok, műhelyek vezetőit kérték fel arra, hogy tegyenek javaslatot a jelöltekre. A zsűri ezek után döntött arról, ki kapja a díjat. Így történt ez az idén is. Ezúttal 14 válaszlevél érkezett. Nagyjából ezekben az ajánlásokban is azok a művek merültek fel, amelyeket a zsűri tagjai is megvitatandónak tartottak, s akadt olyan író, akit többen is javasoltak.
A zsűri tagjai: Lévai Balázs televíziós műsorvezető-szerkesztő, Margócsy István irodalomtörténész, Radnóti Sándor esztéta, Széchenyi Ágnes irodalomtörténész, valamint Vojnich Erzsébet festőművész, aki 2008-tól vesz részt a zsűri munkájában.
A legesélyesebbek:
Bán Zsófia: Esi iskola: olvasókönyv felnőtteknek (Kalligram)
Bán Zoltán András: Susánka és Selyempina (Scolar kiadó)
Békés Pál: Semmi baj (Palatinus)
Farkas Péter: Nyolc perc (Magvető Könyvkiadó)
Háy János: A gyerek (Palatinus)
Lator László: Az egyetlen lehetőség (Európa Könyvkiadó)
Nádasdy Ádám: Az az íz (Magvető)
Oravecz Imre: Ondrok gödre (Jelenkor)
Solymosi Bálint: Életjáradék (Kalligram)
Takács Zsuzsa: A megtévesztő külsejű vendég (Magvető)
Tandori Dezső: Ördöglakat (Pro Die Kiadó)
Térey János: Asztalizene (megjelent a Színház mellékleteként)
Oszd meg, ha tetszett!  |