|
Egész héten ünnepel az Írók Boltja. Április 10-én Csokonai Vitéz Mihály és Jékely Zoltán válogatott versei lesznek terítéken, majd a költészet napján Kántor Péter Trója-variációk című kötetét mutatja be a kortárs szépirodalom vezető kiadója, a Magvető. Debrecenben egész héten kulturális programokkal várják az érdeklődőket a Kölcsey Központban. Palya Bea mellett a civis városban ismert és elismert költők versei is hallhatók.
Április 9. és 11. között a város egyik kiemelt kulturális rendezvényének, a Debreceni Költészeti Fesztiválnak ad otthont Debrecen. A rendezvény célja, hogy bemutassa a magyar költészet jelentős élő alkotóinak pályafutását, népszerűsítse a költészetet és az olvasást, és egyben erősítse a város és az írók kapcsolatát.
Ebben az évben az esemény három irodalmi-zenés kuriózum köré csoportosul: megemlékezünk a százéves Nyugatról, Palya Bea megénekli Weöres Sándor Psychéjét, és irodalmi estet adnak Debrecen költői.
A debreceni részletes program:
Április 9.
”Pillanatfelvételeket” láthatunk a Kölcsey Központban a 20. század nagy életművéből. A százéves Nyugat két rendkívüli lírikusának Ady Endrének és Babits Mihálynak, és - mint egy kapocsként – Csinszkának a története elevenedik meg előttünk.
Április 10.
Palya Bea, a hazai kultúra egyik 2008-as követe kelti érzéki, lágy zenei életre a Kölcsey Központ színpadán Weöres Sándor Psychéjét. A művésznő saját és tradicionális dallamainak, valamint Jelinek Balázs, Lukács Miklós, Novák Csaba, Lavotta János, Bethorn Lajos és Rouget de Lisle műveinek felhasználásával komponálta a varázslatos produkciót. Instruálta és hangszerelte: Gryllus Samu.
Április 11.
A rendezvényt a helyi költők estje zárja, mely gasztronómiai finomságokkal fűszerezi az alkotók felolvasó-estjét. A rendezvény egyediségét fokozza, hogy először készült ilyen jellegű összeállítás a debreceni költők műveiből. A debreceni kortárs költők verseiből nyújtanak ízelítőt a szerzők a Debreceni Csokonai Színház olyan kiváló színművészeinek közreműködésével, mint Csikos Sándor, Mercs János, Vranyecz Artúr, illetve az előadóművész Virágh Tibor.
Oszd meg, ha tetszett!  |