|
El tudnám viselni, ha a város általában olyan lenne, mint a pénteki BKV-sztrájk idején. Lehetséges, hogy részben azért vettem könnyedén az üzemen kívüli közlekedési napot, mert bár időre mentem valahova, az érkezést mégsem kellett kicentiznem, továbbá csak néhány kilométert kellett sétálnom a városban. Könnyű – és persze fontos is – hangoztatni, mi nem volt a levegőben; szmog, zaj és a zsúfoltság feszültsége. Azt már azonban nehezebben határoznám meg – lehet hogy erről kevesebbet hallottam a gondolkodtató hírforrásokból – , hogy mitől volt más az egész nap hangulata; mit adott a gyalogosan és biciklivel iskolába, munkába jövő-menő emberek, és az autókkal és villamosokkal csökkentett üzemmódban terhelt Margit-híd együttes rezgése?
A Föld Napja (április 22.) idén munkanapra esik – remélem, azért jut elég zöld huszonnégy óra majd Bolygónknak az ipari termelés közben is. A mostani Zöld Hétvége több programmal is próbálja felhívni a figyelmet a környezet különböző eszközökkel és magatartási formákkal történő védelmének fontosságára.
Park! - Public Art demonstráció a klímaváltozás megállításáért
A tervek szerint sok ezer gyalogos és bringás a British Council által ajándékozott zöld pólókban szorosan összeáll a Kiskörúton egy képpé, mindezt pedig Jason Hawkes a levegőből fotózza. A pontos időpont és helyszín: 2008. április 20., 15.00, Deák tér.
CM
A fotózás után nem sokkal indul a Critical Mass bringás felvonulás, mely hajt a közlekedési célú, mindennapos kerékpározás népszerűsítéséért, a várost érő forgalmi terhelés, és a szmog csökkenéséért, valamint szeretnék, hogy Budapesten is emelkedjen a kerékpárral közlekedők aránya.
Az idei útvonal:
Start: 16:30, V. kerületi Deák tér. Károly körút - Astoria - Erzsébet híd - Attila út - Alagút - Lánchíd - Akadémia utca - Kossuth tér - Alkotmány utca - Bajcsy Zs. út - Andrássy út - Kodály körönd - Felsőerdősor utca - Városligeti fasor - Bajza utca - Damjanich utca - Dvorak sétány - Olof Palme sétány - Városliget Király-domb. A felvonulás 18:30-kor végződik közös bringaemeléssel.
Zeneszerető emberek többszörösen is összeköthetik a kellemeset a hasznossal, ugyanis a Városháza téren a Csókolom beállást, a Clark Ádám tér körforgalmánál acousticdisco-t, a Roosevelt tér parkjánál WSP, valamint a városligeti Király-dombon Batucada koncertet hallgathattok, ha menet közben lehúzódtok. Sőt, Te magad is bővítheted a zenei hangok sorát!
További információk és tudnivalók e két rendezvényről:
http://www.britishcouncil.org/hu/hungary-projects-park
http://criticalmass.hu/
Oszd meg, ha tetszett!  |
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.