|
Április 25-én, pénteken egy frissen megjelent könyvhöz ködőtik a Képzett társítások – AEGON-estek a Bárkában című sorozat. Grecsó Krisztián új regénye ugyanis nemrég jelent meg Tánciskola címmel. A nagy mesélő rendkívüli módon szereti a folklórt, ezért a másik vendég az egyik legismertebb népzenész, Sebő Ferenc. Társítanak ismét a Bárkában. Jegyek még kaphatók, korlátozott számban.
Sebő Ferenc tavaly volt 60 éves. Népszerűségét jól mutatja, hogy megtelt a születésnapi koncertjére a hatalmas Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem a Művészetek Palotájában. Az énekes, gitáros, dalszerző, népzenekutató eredetileg építészmérnök. 1947. február 10–én született Szekszárdon. 1970-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, utána a Pest Megyei Tanács Tervező Vállalatánál, 1971-től 1973-ig az OSZK Könyvtártudományi és Módszertani Központjánál dolgozott tervező építészként. 1989-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi ágazatán, a zenetudományi szakon is diplomát szerzett.
Énekesként és zeneszerzőként 1969-ben mutatkozott be az Egyetemi Színpadon. 1970-ben évfolyamtársával, Halmos Bálával megalapítja a Sebő együttest. 1971-től 1973-ig a Huszonötödik Színház zeneszerzője és előadója. Bekapcsolódott a népzenekutatásba is, a Népművelési Intézet kutatási osztályának előadója lett. Szerepelt Jancsó Miklós Még kér a nép és Zolnay Pál Fotográfia című filmjében. Újszerű népzenei feldolgozásai, rádiós és televíziós szereplései hamarosan ismertté tették. 1996-tól 2001-ig a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője volt, jelenleg az általa alapított Hagyományok Háza szakmai igazgatója.
Grecsó Krisztián író, költő a Csongrád megyei Szegváron született 1976-ban, 1994-ben érettségizett. A békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Főiskola után a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar szakán diplomázott. 2001-től 2006-ig a Bárka szerkesztője. Jelenleg Budapesten él, író, forgatókönyvíró, a Szépírók Társaságának alelnöke, a Nők Lapja vezető szerkesztője.
Első sikerét a Pletykaanyu című novelláskötetével aratta 2001-ben. Több utánnyomás után 2006-ban jelent meg a könyv második, átdolgozott kiadása a Magvető kiadó gondozásában.
2005-ben látott napvilágot Isten hozott című regénye, amely 2007-ben németül is megjelent, s várható a cseh, szlovén és török kiadása is. Legújabb regénye, a Tánciskola a napokban jelent meg.
Oszd meg, ha tetszett!  |