JoomlaWatch Stats 1.2.9 by Matej Koval
Főoldal arrow Publikációk arrow Tudomány arrow Amikor a kéz beszél
Amikor a kéz beszél PDF Nyomtatás E-mail
Felhasználói értékelés: / 3
LegrosszabbLegjobb 
Írta: Sági Erzsébet   
2008. April 26.

kep346A világ legbonyolultabb képződménye - az alig több mint egy kilós - szövetállomány, amit a két fülünk között hordunk, és aminek működéséről bár sokat tudunk, de nem eleget. Igen, minden tettünk és gondolatunk, egész életünk irányítójáról, az agyunkról van szó.

 

Teljes kapacitását soha nem használjuk ki. Vannak tudósok, akik szerint legfeljebb 10 %-át használjuk. Kutatók százai foglalkoznak az agy feltérképezésével, valamint érdekes és hosszadalmas vizsgálatával. A "mit tud az agyunk?" kérdésre már sok választ kaphatunk, de a "hogyan?"-ra nagyon keveset. Tudjuk, hogy az emlékképeket tárolni, majd évtizedek múlva felidézni képes agyunk működése a neuronok aktivitásának változásától függ. De azt is tudjuk, hogy ezeknek a neuronoknak a száma olyan mérhetetlenül sok, mint galaxisunk csillagaié. Kutatások bizonyítják, hogy a bal agyfélteke felelős a logikus gondolkodás képességéért, a gyakorlatiasságért, a nyelvtanulásért, a matematikai összefüggések megértéséért. A jobb agyféltekén múlik az érzések, a megérzések, az indulatok, a képekben való gondolkodás, a filozófia és a vallás felé való nyitottság. Agyunk a felelős szerveink - hibátlan vagy hibás - működéséért is.

Nehéz lenne megmondani, hogy melyik érzékszervünk a legfontosabb. Az viszont kétségtelen, hogy mindannyiunk felelőssége, hogy erőnkhöz, lehetőségeinkhez mérten, igyekezzünk megőrizni mindazt, amivel az isteni gondviselés megáldott bennünket születésünkkor.

Korunk egyik legártalmasabb környezetszennyezése a zaj.
Becslések szerint Magyarországon a siketek és nagyothallók aránya 10 %-os, vagyis, minden tizedik ember érintett. Ami pedig még riasztóbb, hogy minden negyedik nagyothalló 40 év alatti. Számuk olyan nagy, hogy már csak ezért sem dughatjuk fejünket a homokba, beszélnünk kell róla, tenni érte, hogy ne nőhessen tovább a halláskárosultak csoportja.
A hangok nélküli világ polgárai itt élnek köztünk. Tanulnak, dolgoznak, szeretnek. Gondjaik, örömeik vannak, amit szeretnének megosztani velünk, hallókkal. De - sajnos! - nem beszélünk egy nyelven. Az ő világukban csak arcok vannak, mozdulatok és jelek. Amiket vagy megértünk, vagy nem. Az Európai Unióban elismerik hivatalos nyelvként a jelnyelvet. 28 országban már követték ezt a humánus példát, de Magyarország nem szerepel ezek között.

Fülünk nagyon összetett működésű szerv. A fülkagyló összegyűjti és elvezeti a dobhártyához a hangokat, ennek rezgései pedig hullámokat generálnak, melyek elektromos impulzussá válva jutnak el az agyba, ahol létrejön a hallás élménye. Ezt az utat megzavarhatja gyulladás, idegen tárgy, de gyakori a sérülés vagy agyi keringési zavar miatti halláskárosodás is. Ezek rendszerint javítható állapotok. A tartós zajártalom viszont tönkreteheti a szőrsejteket, és ha ez bekövetkezik, az már visszafordíthatatlan hallásromlást okoz.
Ugye, kedves Olvasó, nem tőlem hallja először, hogy hányan szenvedtek balesetet a fülhallgatóval bedugaszolt fülű - mesterséges siketségben szenvedő - megszállottak közül vagy miatt? Ezek a közlekedési balesetek látványos következményei egyik fontos érzékszervünk, a fülünk - és ez által a hallásunk - átmeneti kiiktatásának. De ne feledjük azt sem, hogy a közvetlenül a fülkagylóba irányított hangok, ha nem is viharos gyorsasággal, de végérvényesen halláskárosodást okozhatnak.

Persze Ön, kedves Olvasó, mondhatja, hogy civilizációs ártalom, és azt is, hogy vannak helyzetek, amikor elkerülhetetlenül fontos ezeknek az eszközöknek a használata. Kétségtelen, hogy a sisakban dolgozók számára a külvilággal való kapcsolatot jelenti ez a technikai segítség. Repülőgépeken, motoron, bányában vagy autóversenyen a pilóták nélkülözhetetlen segítője a fülhallgató. De biciklin, gyalog vagy autón közlekedő embertársaink fülében figyelmet elterelő, gyilkos fegyverré válhat.

Olykor, főleg a siketek világnapján, szeptember végén, kampányszerű felhívásokkal igyekeznek lelkes aktivisták minderre ráirányítani a figyelmet, de vagy nem jut el fiataljainkhoz, vagy nem fogják fel a valós veszélyt. Otthonainkban és az iskolákban kikerülhetetlenül fontos lenne ezeknek az eszközöknek a használatáról és veszélyeiről beszélgetni. Megérteni és megértetni másokkal, hogy amit ma a szórakozás, divat és kényelem miatt tesz, azzal önmagának árt a legtöbbet.

 

Fotó: Gubis Mariann

www.mentropia.hu




Oszd meg, ha tetszett!
Facebook! MySpace!
Utolsó frissítés ( 2008. April 26. )
 

Hozzászólások  

# Bogi 2008-04-27 09:22
Kedves Erzsébet, köszönjük a gondolatébreszt ő sorokat! Igazán értékes figyelemfelkelt ő cikk.
# sagierzsebet 2008-04-27 11:21
Köszönöm, kedves Bogi!:-)))) Hm... Melyik a pirulós ikon? ;-)
# Bocanova 2008-04-27 20:55
Az agyunk valóban bonyolult szerkentyű: most pl. az anatómia tanárom próbálja megértetni velem a működését, de kevés sikerrel - lévén, hogy ugye kevesebb, mint 10%-át használom, és ez már azon kívül esik :-). Persze a fiataljainknak megint más dolgok esnek "azon kívül", kinek mi: hogy megvakulsz a videojátékoktól , begyepesedsz az internet előtt ülve, belefojtod magad a saját szennyedbe, vagy megsüketülsz a fülhallgató tartós használatától, meg hasonló okosságok. Tovább is van, mondjam még? :sad:
# sagierzsebet 2008-04-27 21:01
Mondjad, kedves Bocanova!:-) Nem lehet elégszer mondani!
Tudjuk, mondjuk ... és mégis, gyakran mi magunk is tesszük, amit nem kellene...:sad:

A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett!

< Előző   Következő >