JoomlaWatch Stats 1.2.9 by Matej Koval
Főoldal arrow Publikációk arrow Közélet, agora arrow Bocsánat Antal Imre
Bocsánat Antal Imre PDF Nyomtatás E-mail
Felhasználói értékelés: / 4
LegrosszabbLegjobb 
Írta: S. Enikő   
2008. April 26.

 

Antal Imre

Szégyellheti magát a média, mélységesen szégyellheti. Nem elég amit művelt Antal Imre halála kapcsán, de hogy a temetését is figyelmen kívül hagyta, azért az nem volt szép.

 

Három tévécsatorna is saját halottjának tekintette, mégsem mutattak még 5 percet sem a temetésből. Majd este, 32 másodperc alatt elhadarják: „Ma kísérték utolsó útjára Antal Imrét. A temetésen xy, xy, és xy mondott beszédet. Melléje helyezték szeretett édesanyja urnáját, akit már nagyon kívánt újra látni. A temetésen a színész társadalom minden nagyja jelen volt…..stb”.

Kb. ennyi lesz a híradóban. Majd nézzétek meg.

 

 

Nem úgy, megboldogult Zámbó Imre temetésén. Ahol emberek százai követték a hintót, miközben minden tévé csatorna élőben, megszakított adásban közvetítette a temetést. Sőt, előző este, már a templomból is dobott ki képet a kamera, amit a bemondó kommentálva továbblökött nekünk.

Végül is mit vártunk, hiszen egy öregasszonyt meg is kérdeztek, hogy miért jött el a temetésre: Erre ő: „- Már hugyne gyüttem vóna, hiszen csak ő vót Magyarország királya!”

Gyerekek, ez szégyen!!!!!!!!!!!!

 

 

Kedves Antal Imre! Én kérek elnézést!

Remélem meg tudsz bocsátani nekünk..én ott lettem volna, de nem volt rá lehetőségem. Megnéztem volna utolsó utadat a tévében, de senki nem tűzte műsorára. Pedig ha valakinek, neked is kijárt volna. Mindenesetre én szégyellem magam emiatt, de gondolatban elkísértelek.

De tudod mit gondolok? Hogy mindenki veled volt, aki szeretett! Még ha ma nem is látott a képernyőkön…..látott hosszú éveken keresztül, szívébe véste és mindig így fog rád emlékezni. És inkább így emlékezzen! Mert ennek örülnél te is, és nem annak ha úgy gondolnának vissza rád: Hogy de szép temetése volt ennek az embernek!

 

 

Békés nyugalmat!

 



Oszd meg, ha tetszett!
Facebook! MySpace!
Utolsó frissítés ( 2008. April 26. )
 

Hozzászólások  

# Bocanova 2008-04-27 21:03
Hát érhető, amit mondasz... én pl. szerelmes voltam Antal Imrébe gyerekkoromban, 4 évesen közöltem otthon, hogy ő lesz a férjem. Szerettem és becsülöm Antal Imrét. De. Nem értem, miért kellett volna tévében közvetíteni a temetését. Jimmyét sem értettem. Nem értem, hogy miért volna különb egy ún. híres személy mondjuk Feri bácsinál vagy Ica néninél. Mondom ezt "a tévedés kockázatával"...
# ...lujidzsi 2008-04-28 16:28
"Ha megsegít a vaksi sors, hetvenéves koromra tisztességes emberek a maguk világából való tisztességes embernek tartanak majd, tehát bortermelőnek, valakinek, aki tudja hol kell meghalni." (Márai sándor)

Csak remélni tudom, hogy sokáig élek, és ha majd eljön az ideje, tudok méltósággal távozni. Megjegyzem, csak a saját véleményem mondom, de részben Antal Imre felelőssége is volt az, hogy idáig jutott a kultusza. Ha hasonlóan kedvelt néhai közszereplők között szétnézünk, szépen visszavonult Páger Antal, Tolnay Klári, Bessenyei Ferenc... Antal Imre imádott szerepelni, egészen a véksőkig. Kicsit morbid a hasonlat, én kérek elnézést, de pl. II. János Pál pápának megvolt az a "mentsége" hogy az Öreg Fölöttünklévő holtig választotta őt a hivatala betöltésére, tehát hosszasan haldoklott a világ szeme láttára. Mindenki megértette volna, ha visszavonul, de Ő másként döntött, és ezt is megérteték, meg lehetett magyarázni. Szerintem arra semmi szükség nem volt, hogy Antal Imre haldoklását főműsoridőben közvetítsék, de szegény feje, amíg tudatánál volt, tehetett volna ellene. Ezzel szemben amíg csak bírt, forgatta a szeszélyest, és az arcát adta az ún. "poénok" (ismételten elnézést kérek, de szerintem csak nyomokban volt vicces, a halál jegyével az arcán meg már inkább volt szomorú)alatt engedelmesen bejátszott gépi röhögéshez. "Játszottál és játszottak veled"-énekelte valaha, más összefüggésben egy nótáskedvű honfitársunk. C'est la vie- mondaná a francia. Vagy ahogy a temetéseken kántálja a pap: Látjátok, testvérek, ennyi az élet...
# egy vélemény és egy kérdésizzywatson 2008-04-29 20:46
szerintem nem feltétlen kell közvetíteni a temetéseket.
egyébként miért tegezed Antal Imrét a hozzá írt sorokban?
# Bocanova 2008-05-01 09:00
Attól, hogy valaki szerepel a nyilvánosság előtt, még nem feltétlen lesz az ismerősünk. Bár hajlamosak vagyunk azt hinni, cáfoljon meg, aki érdekelt (engem a kutya se nagyon ismer), de szerintem a híres emberek nem mindig örülnek annak, ha a haverjukként tekintenek rájuk vadidegen emberek. A család, a rokonok, a barátok, a kollégák "dolga" szépen elkísérni mindenkit az utsó útra, mi, akik láttuk őt sokszor, szerettük a műsorait stb. max. gyújthatunk egy szál gyertyát...

A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett!

< Előző   Következő >