''Ó Európa hány határ
minden határban gyilkosok...''
(József Attila: Ó Európa...)

Európánk múlt százada a homály martaléka... A legvéresebb és legigazságtalanabb emberi történések időszaka... Gyilkos indulatok rendezték át a térképet... Az első világháborútól, valamint az azt lezáró békeszerződésektől Schengenig nagyon hosszú és rögös út vezetett.

A háborút lezáró béketárgyalások csak nevükben hordozták a "békét". Valójában egy évtizedeken át hömpölygő feszültséget teremtettek Európában, amely a mai napig érezteti hatását. Legnagyobb vesztese az Osztrák-Magyar Monarchia, azon belül is persze Magyarország, amelynek területéből kétharmad részt idegen országokhoz csatoltak, esélyt sem adva az etnikai alapú területek reális rendezéséhez.

Kontinensünk még fel sem ocsúdott az első világégés véres zűrzavarából és a gazdasági világválság nyomása alól, amikor új kísértet jelent meg szürke egén: a nácizmus. Ezt a kísértetet az első világháború után megcsömörlött, elnyomorodott társadalmi rétegek idézték meg. Pestisként söpört végig a csalódott lelkeken, akik egy korsó sörért vagy pár virsliért cserébe hajlandóak voltak egy "új és jobb világban" hinni. Emberöltővel ezelőtt München utcáin fekete csizmás SA-rohamosztagosok félemlítették meg az árja fajon kívül rekedteket, kirakatokat zúztak be, lincseltek, és mindenféle szörnyűséget követtek el.
S mint ha mindez nem lett volna elég: 1939. szeptember 1-én - a nyugati hatalmak tehetetlen asszisztálása mellett - Hitler lerohanta Lengyelországot. Ezzel végérvényesen lángra lobbantotta világhatalmi törekvéseinek fekete máglyáját.

A véres XX. század ezen hat évében pusztították el a legtöbb embert: 57 millió "katonát" - férfit, asszonyt és gyermeket. Mert ez is a század "vívmánya": a civil lakosságot is bevonták a háborúskodásba.

A második világháború végéhez közeledve a jaltai és a potsdami konferencián egy új Európa körvonalai kezdtek kirajzolódni. A győztes nagyhatalmak, Anglia, Oroszország és az USA vezető politikusai, a heves vitákkal tűzdelt üléseken - érdekeik védelmezése mellett - több millió európai sorsát pecsételték meg. A berlini fal, a hidegháború és egy másik lidérc, a kommunizmus tartotta félelemben az öreg földrészt.
Csak a nyolcvanas évek közepére kezdett oszlani a homály. A reformkommunista Gorbacsov színrelépése - még ha megítélése felemás is - hozzájárult a nemzetközi feszültségek enyhüléséhez. 1989-re megroggyant a kommunista rendszer: ledőlt a berlini fal - nem meglepő: magyar közreműködéssel! Az akkori magyar miniszterelnök, Horn Gyula nevéhez fűződik az NDK-ból menekülők előtti határnyitás.
A rendszerváltás folyamata a múlt század utolsó évtizedében folytatódott: hazánk és Lengyelország után Románia, Csehország, Szlovákia és Bulgária is ledobta kéretlen igáját. Az orosz katonák is lassan hazataláltak... Kelet-Közép-Európa előtt megnyílt az út a nyugati polgári demokráciák szabadsága felé. Egyre többen csatlakoztak a NATO-hoz, az EU-hoz.

Eme hosszú és göröngyös út egyik fontos állomásán, a mindössze párszáz lakosú luxemburgi bortermelő városkában megszületett a Schengeni Egyezmény, amellyel egy későbbi, szabad és egységes Európa gondolatának magvát hintették el.
"Megállapodás született, hogy célszerű lenne a közös határokon a határforgalom-ellenőrzést megszüntetni, hogy erősítsék a népek közötti szolidaritást, könnyítsék az áruk, szolgáltatások mozgását, töröljék el a tagállamok közötti személyek mozgásával kapcsolatos ellenőrzéseket. (...) Az egyezmény már továbbfejlesztette a megállapodás elgondolásait, és fő célként megjelenítette azt, hogy a közös határokon megszűnik az ellenőrzés, azon bárki, bárhol, bármely időben átléphet (akár az autópályán, akár egy hegyi ösvényen, akár egy folyó partján sétálva). Ugyanakkor szigorú ellenőrzéshez kötötte a külső határokon átlépő személyeket és tárgyakat, valamint olyan, az országok mélységében kialakítandó ellenőrzési módszerek kialakítását tűzte ki célul, amellyel hatékonyan lehet szűrni az országba bejutott illegális migrációt." (http://hu.wikipedia.org/wiki/Schengen)
Az egyezményhez kizárólag EU-tagállamok csatlakozhatnak - Magyarország 2007 karácsonya előtt pár nappal kapta meg az aláírás lehetőségét.

Mindez méltán lelkesedéssel és reménységgel tölti el a szíveket, de nem árt korunk egyik - nemrég eltávozott - kiemelkedő asszonyának, Szepes Máriának gondolatát felidéznünk: "Az embertömegen nem lehet segíteni - az egyénen igen."
Mert a vén Európa testéből kiszedték ugyan a szögesdrótokat, ám sebei nagyon lassan gyógyulnak. A politikai országhatárok láthatatlanabbá válása sok helyütt nem csillapította az indulatokat: gyilkos "igazságérzet" lapul a nyitott sorompók tövében... A sértettséget és megtéveszthetőséget persze mindenütt kihasználják, ahol birkanyájat sejtenek az önálló gondolkodású, szuverén egyének helyett. Ez mindig így lesz, amíg nem ismerjük fel, hogy valódi szabadságot, békét csakis bensőnkből meríthetünk.

Szerencsére a Schengen utáni rendkívüli örökségünk éppen az, hogy végre belső, lelki szabadságunkat is megteremthetjük. Ezzel tartozunk az élőknek, a holtaknak - és főként önmagunknak. Az egyének érettségétől fejlődik a társadalom, és nem fordítva.
Kellő önértékeléssel helyezzük el magunkat is a térképen: külhonban magyarok legyünk, de Magyarországon európaiak! Azaz nem feltétlenül jó minden, ami magyar, de mindnyájan büszkék lehetünk arra, hogy hazánk az egyik legősibb szál Európa színes szőttesén. Akik eddig hírünket vitték szerte a nagyvilágba, nem pökhendiségről vagy túlzott önérzetről tanúskodtak. Sokkal inkább alázatos munkájukkal és tehetségükkel tűntek ki.

"... ne hadd hogy szomorú legyek
mert európai vagyok..."

És ne hadd, hogy a magyart csak egy önbizalomhiányos, búskomor, mosolytalan népnek tekintsék. Hiszen - az olykor gondterhes történelmi örökségen túl - megannyi értékes kinccsel ajándékoztuk és ajándékozhatjuk meg Európát - amely nélkülünk egy csodás színtől lenne megfosztva.

www.mentropia.hu

---

Oszd meg, ha tetszett!