Mi lenne, ha azt mondanám, hogy színek valójában nincsenek, hanem mindaz csak az agyunk, a tudatunk által létrehozott érzet. Nehéz belegondolni. Pedig ez így van. Amit mi sárgának látunk, azt pl a méhek kéknek (ugyan más tartományban (is) látnak, de akkor is). Sőt: az összes színárnyalatot ’mi’ keverjük ki a zöld, a piros és a kék színekből; plusz a fekete. No de: ha szemünk ennyire „becsaphat” bennünket, akkor tulajdonképpen látunk is, vagy csupán nézünk? Te, Tisztelt Olvasó, mit neveznél valóságnak?

Az agyunk szelektál. Folyamatosan; hiszen egyes ingerek ismétlődő feldolgozása teljesen fölösleges, nincs is szükség minden beérkező kis csomagra, stb. Szoros a kapcsolat az éppen aktuálisan végzett tevékenységgel. Érezted már milyen az, mikor megállsz egy pillanatra, behunyod a szemed, és hagyod, hogy a világ zaja átmenjen rajtad? Talán észre lehet venni „addig nem hallott” hangokat. Néha magunkat is. Hol kezdődök én? Ugyanis: van rólam egy kép a családomban, a barátaimban, az ismerőseimben; még saját magamban is – és mindegyik igazi. Ha kapcsolatba lépünk másokkal (mindegy, hogy csak éppen véletlenül nekimegyünk az utcán), apró tükördarabokat hagyunk magunk után... Mi felé megyünk nap mint nap? Többfelé indulhatok – ez a választás lehetősége. Közelebb húzom a karom, hogy lássam mi mászik rajta – kíváncsi is vagyok. És néha eszembe jutnak dolgok...

Álmok. Rengetegen próbálnak különféle jelentéseket találni nekik; szerintem mindenki érezte már azt, hogy ő érti, tudja, hogy mit jelent, csak nem ismeri a szavakat, melyekkel meg tudná fogalmazni. Legtöbbször ilyenkor az ember csak csöndben ül sokáig, olykor egész nap alig szól. Miért próbálunk az álmoknak valamilyen misztikus jelentést tulajdonítani? Miközben álmodom, a kívülről jövő ingerek és a kifelé menő konkrét megvalósulások (pl. mozgás) pályái gátoltak – mégis annyira valóságosnak éljük meg. Valamint furcsamód a lehetetlen fogalma is picit átalakul...

Ott van az egyén valósága, amiből kilépni nagyon nehéz. Lehet, hogy az utunk során ért ingerek alapján mi magunk vagyunk azok, akik titkon elvárásokat támasztunk; és csak azt vesszük észre, amit tudat alatt akarunk is észrevenni – legyen az jó vagy rossz? Ugyanis az agy sem képes minden időpillanatot érzékelni (pl ha gyorsan elfordítom a fejem), ezért aztán a hiányzó részeket valamilyen séma szerint mi magunk töltjük ki. Ha végighúzom a kezem az asztalon, akkor azt mondom igazi, hiszen érzem. Viszont ha az idegpályámat vagy az agyamat a megfelelő helyen ingerelnék, akkor ugyancsak azt érezném, hogy végighúzom a kezem az asztalon. Innen nézve fogoly vagyok – a saját testem, érzékeim foglya; mikor szeretek, mikor nevetek, mikor az autót szerelem vagy mikor alszom és álmodom. De vajon nem hazugság-e ez is, hiszen mindezt én gondoltam, most. Ugyanakkor nagyon is kell látnunk a világot, hogy képet kapjunk róla. Vagy mégsem? Nos, a rejtvény megoldása szerintem ott van mindenkiben. Próbálkozzunk; hiszen ez az, ami a mérleg nyelvét igazából elmozdítja.

---

Oszd meg, ha tetszett!