Sokat gondolkoztam azon, hogy megírjam-e ezt a cikket, mert féltem (és félek), hogy elfogult leszek. Erre rakódik, hogy tulajdonképpen nem is értek a témához, ami miatt félő, hogy csupán a saját félrevezető, többnek hitt gondolataimat próbálom beleszuggerálni a „Köz”-be. Ez a téma erősen a gyereknevelés felé hajlik. Tulajdonképpen két oka van annak, amiért mégis próbát teszek: az egyik, hogy a minap a neten találtam egy csodasulis oldalt a következő felbukkanó buborékkal: „10 tipp arról mit tégy ma ahhoz, hogy gyermeked ne maradjon le felnőttkorában az IQ versenyben.”. A másik ok, hogy mialatt a mai vihar közben bámultam ki az ablakon, a játszótéren láttam egy 5 évesnél nem idősebb kisgyereket, aki önfeledten rohangált és táncolt a szakadó esőben…

Vajon mikor kell elkezdeni tanítani a gyereket komolyabb dolgokra, és egyáltalán hogyan? Persze itt a komolyabb dolog mindenkinek mást jelenthet, hiszen az is elég komoly, hogy a poronty lehetőleg ne nyúlkáljon a 220-as konnektorba. Jelen esetben a picit idősebb(?), óvodás és kisiskolás gyerekeket célozzák meg. Igen, megcélozzák. Nem is őket, hanem a tájékozatlan, lelkes, gyermeküknek a legjobbat akaró szülőket, akiknek adott esetben nincs konkrét elgondolásuk arról, hogy csemetéjüket hogyan is kellene jól elindítani. Rengeteg cég(!) foglalkozik azzal, hogy hatalmas összegeket kiemelve a szülők zsebéből garantálja, hogy a kicsiből zsenit faragnak, de legalábbis maximálisan kihozzák belőle a benne rejlő képességeket. Természetesen ezt mindenféle játék, könyv, cd, stb megvásárlása útján. Olyat is olvastam már, hogy: “Lehet, hogy gyermeke a következő Einstein?”. Ez persze lehet, noha kevéssé valószínű. Arról pedig nem szabad elfeledkezni, hogy Einstein aligha kapott csúcsmodern zseni-képzést; illetve hogy volt időszak, mikor 2-es volt fizikából (tudom, hogy ez kicsit sarkított, de a lényeg azt hiszem érthető). Felmerül a kérdés, hogy akkor mitől lesz zseni a gyerek. Egyáltalán miért akarnék én a gyerekemből erővel zsenit nevelni. Tudom, erre mondhatnák, hogy de hát nem is erővel. Ez jogos, csakhogy szerintem a gyermekkor örömeinek ellopása a nagyon fiatal korban elkezdett, SZÁMÁRA haszontalan dolgok megtanítása által még rosszabb. Miért? Mert már nagyon kis korában rávesszük arra, hogy érdeklődjön azok iránt, amik iránt mi szeretnénk, hogy érdeklődjön (bár szerintem az érdeklődést egy szinten túl nem lehet belenevelni senkibe). Erre persze lehet mondani, hogy “de hát érdekli” – de azért lássuk be, hogy ez picit sántít. Inkább leültetjük, hogy olvasson, minthogy kizavarnánk a többiek közé játszani. Ami számomra még ijesztőbb, hogy ezzel legfeljebb elméleti, lexikális tudást szerez majd, viszont a való életben a dolgok sokszor nem a leírtak szerint működnek, és akkor viszonylag idősebb korában kell szembenéznie rengeteg csalódással, átértékeléssel, ami nem biztos, hogy jó. Másik nagy félelmem, hogy ezekkel a korai próbálkozásokkal teljesen kiírtják a gyerekből az intuíciót, a saját gondolatokat. A belülről jövő őszinte érdeklődést. Ráadásul a kicsik világlátása egészen más. Einstein (ha már…) rengeteget járt olyan “laborokba”, ahol a gyermeki gondolkodásmódot tanulmányozták, hiszen nekik még nincsenek meg a tanult paradigmák szülte előítéleteik, ezért rengeteg problémát játszva megoldottak… Éppen ezért a másfajta világukat nem biztos, hogy idejekorán el kéne kezdeni átformálni (pl. írás, matematika).

Mindig nagy dilemma az idegen nyelv kérdése. Mivel ez érzék kérdése is, szerintem ezt sem kell elkapkodni. Miért kell szerencsétlen gyerekhez már rögtön az elején két nyelven beszélni? Ő még akkor nem tudja, hogy ez két különböző és nem egy nyelv, ezért ez így is marad meg benne. Beszél majd valahogy mindkettőn, csak az anyanyelvén nem fogja tudni magát rendesen kifejezni. Persze melyik lesz az anyanyelve…

A téma ennél sokkal-sokkal többet érdemel, szerintem. Éppen ezért nem is venném a bátorságot a magam részéről többre, a bevezetőben leírtak okán. Kell tanítani szemünk fényeit, ez természetes. És nyilván a zseniképzőben is sok igazság van, csak tudni kell a határokat. A szülői gondoskodást, odafigyelést, példamutatást azonban semmi sem pótolhatja. Lehet, hogy előbb a szülőknek kéne megtanulniuk, hogy hogyan is tanítsanak, mielőtt a gyereket tanítják. Plusz valamiért mintha minden szülő elfelejtené, hogy ő is volt gyerek, egyszer régen. Bár talán ebben is van egyetemes megoldás: a magam részéről a szabadság és a gyerekből fakadó őszinte “miértek” felé hajlok. Remélem egyszer majd az enyém is inkább az esőben táncolást fogja választani apuci könyvei helyett…

---

Oszd meg, ha tetszett!