Ha szétterítjük a történelem – minden nappal hosszabb – göngyölegét, láthatjuk, hogy a szálak nem töretlen egyenességgel futnak benne. A civilizációk fejlődésére (akár az ember lelkére) kisebb-nagyobb hullámok vagy spirálok jellemzőek, amelyek éppen a szélsőségek megélésén keresztül tanítják és vezetik tovább az emberiséget. Mélysötét hullámvölgy legutóbb a középkorként ismert időszakban volt, amelyből a 14-15. században induló reneszánsz mutatott kiutat azzal, hogy újból a szellemi és kulturális értékeket tekintette mérvadónak, az ókori műveltség és államélet színvonalához képest visszaesést hozó átmeneti korral szemben. E szellemi újjászületés a magyar történelemben vén Dunánk keményre fagyott jegén fogott szikrát, amikor a nép egy tizenöt éves fiú nevét skandálta, épp 550 évvel ezelőtt…

1458-ban egy középnemesi ősöktől származó ifjú, Hunyadi Mátyás lépett a magyar trónra. Ezzel az eseménnyel nemzeti történelmünk egyik legkiemelkedőbb korszaka köszöntött ránk. Az ország kulturális, politikai és gazdasági területen is Európa meghatározó államává vált.

Mátyás már egészen fiatalon rendkívüli fogékonyságot mutatott a tudományok és a művészetek iránt, amelyek tanulmányozásában a legkiválóbb tanítómesterek segítették. Vitéz János és Sanocki Gergely humanista szellemben nevelték sokoldalú, érdeklődő és nyitott szemléletű emberré. A német és a cseh mellett a latin nyelvet is elsajátította, így eredetiben olvasott számos antik művet. Olvasmányait nagy gonddal válogatták, mindig szem előtt tartva, hogy a sorok mögül felbukkanó történelmi és filozófiai tanítások ne rekedjenek meg az elméleti műveltség szintjén, hanem gyakorlati hasznát is szolgálják az ifjú épülésének.
Apja – Hunyadi János hadvezér és kormányzó – környezetében amúgy is korán eligazodott a társadalmi és a politikai élet útvesztőiben. Tehetsége révén gyakran közreműködött tolmácsként, így még inkább belelátott a felszín alatt húzódó folyamatokba. Az ifjú Mátyásban páratlan harmóniával egyesült a művészetek és a tudományok tisztelete, az elvont dolgok megértésének vágya, valamint a mindennapi problémák gyakorlati megoldásának képessége.

Következetes és szilárd jelleme hamar megmutatkozott, miután szembeszegült anyja, Szilágyi Erzsébet és nagybátyja, Szilágyi Mihály akaratával, akik a tudta nélkül házassági szerződést kötöttek az egyik magyar főúrral, természetesen politikai támogatásáért cserébe. Mátyás eközben már ígéretet tett Prágában, hogy a cseh kormányzó lányát veszi feleségül. Tizenhat évesen meglepő eréllyel és önállósággal vetett véget a házassága körül kirobbant politikai bonyodalmaknak: vállalta családja és a főurak neheztelését, és kitartott saját, adott szava mellett.

Nehéz kihívásokkal találta szemben magát, hiszen egy belsőleg megosztott, gazdaságilag gyenge és hadsereg híján lévő ország irányítását kapta örökül. Mindenki mást akart tőle: Nyugat-Európa és a pápa azt, hogy végérvényesen megállítsa a törököket; a főurak egy befolyásolható és engedelmes gyermekkirályt; a köznemesek pedig a főurakkal szembeni pártfogását, valamint az ország védelmét és gazdaságát szolgáló lépéseit.

Ezek közül csak a főurak kedvének nem tett eleget, sőt köreikben népszerűtlen intézkedések sorát hajtotta végre, hogy széthúzásuk leküzdésével megerősítse központi hatalmát. Gazdasági és társadalmi reformjaival növelte a köznemesség politikai befolyását, valamint jól szervezett zsoldoshadsereget állított fel (ennek magva kapta Mátyás halála után a „fekete sereg” elnevezést). A törökökkel szembeni hadi sikereit annak ellenére érte el, hogy Nyugat-Európától nem kapott kellő segítséget, és a pápa is csak csekély összeggel támogatta. Rendkívüli fejlődésnek indultak a falvak, a mezővárosok, ahonnét egyre több gyerek kerülhetett iskolába.

Uralkodásának jelentőségét már csak szellemi fellegvárával tudta felülmúlni. Még a katonai hadműveletek rövid szüneteiben is olvasott, és szoros kapcsolatokat ápolt Itáliával, a reneszánsz őshazájával, ahol maga sohasem járt. Mindezt még jóval azelőtt tette, hogy második feleségét, Aragóniai Beatrixet, a nápolyi király lányát elvette volna. Kiapadhatatlan tudásszomjjal érdeklődött az akkori legmodernebb olasz reneszánsz építészet és képzőművészet iránt, könyvtárába hozatott és tanulmányozott minden ilyen témájú könyvet.

A teljesség igénye nélkül néhány gyöngyszem a magyar reneszánszból:

Európában párját ritkította Mátyás palotájának függőkertje, és a különleges, alakos kályhacsempék egész sorozata. Főként Budán és Visegrádon építkezett, szobrászatban és épületdíszítésben egy toszkán-dalmát művészcsoport volt az udvar lelke. Nevezetes közülük Giovanni Dalmata, aki Budára kerülése előtt IV. Sixtus pápa megbízásából dolgozott a Vatikánban. (Művei közül megmaradt a Diósgyőri Madonna néven ismert fehérmárvány dombormű.)
Se szeri, se száma azoknak az épületeknek, amelyek az ország különböző pontjain a mai napig hirdetik egy letűnt kor szellemi nagyságát, eszményeit: a Szapolyai-kápolna; a pécsi püspöki palota; a nagyvázsonyi pálos kolostor, amelyet Kinizsi Pál alapított; a tatai várkastély; a Garai család siklósi várkápolnája. A Budai Várpalotában életnagyságú bronzszobrok álltak, amelyek mára sajnos elvesztek: Héraklész, Pallasz Athéné, valamint a három Hunyadi (János, László és Mátyás) szobra.

Corvina elnevezéssel Mátyás könyvtárat alapított, amely az akkor ismert egész, korszerű tudományosságot felölelte. Az ezernél is több kódex közel háromezer művet tartalmazott, köztük számos újplatonista bölcseleti írást. Ez az egyedülálló könyvtár vonzotta magához a nemzetközileg elismert tudósokat, művészeket. Például itt járt Regiomontanus, Galeotto Marzio, Pietro Ranzano és Antonio Bonfini. De Mátyás környezetében élt Janus Pannonius, a magyar reneszánsz legnagyobb, európai hírű költője, valamint Thuróczi János, első világi történetírónk is. Hess András nürnbergi nyomdász könyvnyomtató műhelyt hozott létre Budán.
A zenekultúra is fejlődésnek indult. Megszólalhatott a világi muzsika: ahol iskola működött, ott zenével is foglalkoztak. Beatrixnek külön ének- és zenekara volt – fennmaradt egyik kedvenc dala, amelyet ha lantosa játszott, nyomban felvidult tőle a királyné kedve.

Sok minden elveszett ugyan, de a hiányosan vagy kevésbé épen fennmaradt emlékek is híven tükrözik azt a magasba felívelő hullámot, amelyben a kultúrát, a bölcsességet és az emberi értékeket helyezték trónusra.
Már korának közvéleménye is úgy tartotta, hogy Hunyadi Mátyás halálával ismét véget ért egy virágzó korszak. Noha a történettudomány nem győzi bizonygatni, hogy egy keménykezű uralkodó aligha örvendett általános elismerésnek, mégis tény, hogy azonnal legenda lett belőle, s mitikus alakjának fénye a mai napig nem halványult.

Talán azért sem, mert éppen most, a 21. század elején újból nagy szükség lenne egy szellemi újjászületésre, hogy végre kinyújtóztassuk elcsigázott tagjainkat, és lefújjuk lelkünkről a több évszázados port. Percről percre változó világunkban – ahol bizonytalanságunkat sok minden mellett az ökológiai katasztrófák is fokozzák – már azt sem tudjuk kétség nélkül eldönteni, hogy testünknek milyen táplálék és gondoskodás a megfelelő, s ennél csak gyámoltalanabb, kiszolgáltatottabb helyzetben van lelkünk. Jól jönne most egy igazságos király, aki a fejlődésünkhöz szükséges társadalmi iránymutatásokat megadná. Mondjuk csak egyszerűen bölcs lenne, és az összefogás, a tolerancia és az emberség értékét hirdetné a világunkat elborító tudatlanság homályában.

www.mentropia.hu

---

Oszd meg, ha tetszett!