|
 A diplomadolgozatomhoz érkezett bíralati kérdésekre sikerült írásban válaszolnom, és mivel tartom annyira fontosnak a témát és kereknek a válaszokat, gondoltam beküldöm. A diplomadolgozat témája: A kisebbségek politikai képviselete Magyarországon, különös tekintettel a roma népesség helyzetére.
A bírálóm kérdéseivel kezdem.
Dr. Szabó Péter: Mit tartana fontosnak valamennyi kisebbség helyzetének javítása céljából?
Ahogy ezt már a dolgozatban is kifejtettem a mulasztásos alkotmánysértés feloldása, vagyis a kisebbségek parlamenti képviselete lenne a legnagyobb lépés a kisebbségek politikai képviseletének teljes körű rendezéséhez.
Amennyiben ez megvalósul kérdéses, hogy szükség van-e a települési önkormányzati szintre és a véleményem az hogy nincs, ennek olcsóbb, hatékonyabb és a kisebbségek számára is vonzóbb lehetne a civil szervezetek anyagi és jogi eszközeinek bővítése.
Természetesen fontos kiemelni a roma népességet, amelynek speciális problémái miatt rájuk más törvényeknek kellene vonatkoznia, mivel ők nem is nemzeti kisebbség, hanem etnikai, és a kisebbségi törvénnyel ellentétes érdekeik vannak. Számukra kiváló lehetőség lenne az integrációjukat megcélzó eredménytelen, pazarló politikai programok helyett olyan önálló minisztériumot fölállítani, ami egyfelől a tudományos élet anyagi forrásait ellenőrizhetné, koordinálhatná, pályázatokat kezelhetne, de a jogszabályok előkészítésében is érvényesíthetné a cigányság speciális érdekeit. Nagyjából olyan szerepet tölthetne be a kormányzaton belül, mint a Környezetvédelmi minisztérium. Ennek a szükségességét támasztja alá, hogy a „cigányügy" minden kormányban más minisztériumban kapott helyet és a romaügyi államtitkár illetve az elkülönített roma pénzek lényegében elbuktak, nem fejtettek ki érdemi hatást.
A cigányság problémái közül az egyik a regisztrációs vita -amely a származáson alapuló regisztrációt vezetne be, vagy éppen tiltana- e nélkül a cigányság, mint hátrányos helyzetű népcsoport van felcímkézve (stigmatizálva) a szellemi, testi fogyatékosokkal, és a szexuális kisebbségekkel egy csoportban. Ezen a jelenleg futó UMFT vagy a Roma Integrációs Évtized sem változtatott, pedig egyrészt kiszorítja a romákat a saját pénzügyi forrásaikból, illetve hibás, sérült önképet kínál a következő nemzedékeknek.
A másik fontos vita, amely mára parttalan hitvita jelleget látszik ölteni, ahelyett hogy sikerülne eldőlnie, az hogy vajon a cigányság problémái eklatáns roma problémák vagy azok megoldása lehetséges pusztán szociális kérdésként.
Mivel ennek a vitának időkorlát híján én nem állnék neki kifejteni a két tábor álláspontjait, csak megkérdezném látott-e mostanában valaki tömött buszon magányosan üldögélő cigány fiatalt, úgy hogy volt-e mellette szabad hely?
Lennének-e javaslatai 1-1 kisebbség helyzetének javítására?
Természetesen minden kisebbség helyzetén lehetséges javítani, de az egyes nemzeti kisebbségek és a cigányság között társadalmi szakadék húzódik. A rasszizmus, és a szociális leszakadás miatt a problémák más jellege miatt nem lehet róluk általánosságban, mint „a kisebbségek" beszélni. Természetesen a lakosságszámarányok is más problémákat vetnek fel mondjuk a szlovén vagy a német kisebbség esetén.
A magyarországi kisebbségi képviseletei rendszer szerintem pazarló és olyan többletfeladatot ró a helyi „nagy" önkormányzatokra, amelyeket eszközeik és igényeik szerint tudnak csak megoldani. Ezért képzelhető el a Pilisi esethez hasonló, amikor a kisebbségi önkormányzatot kirakják a saját birtokáról. Ezek bár egyedi esetek, és a rendszer a 2006-os önkormányzati választásokon a 2005-ös módosításnak hála stabil, működik. A Kisebbségi Ombudsman (általam is vizsgált) jelentése számtalan esetben tárt fel jellemző visszaéléseket, ezeket azonban nem tudtak olyan médiaérdeklődést kiváltani, mint mondjuk a Jászladányi vagy éppen a Pilisi eset, de azért jellemzőek és jogsértések is.
A hatalom nyílván a települések kezében van, és önmagában jó is ez, hiszen a politikai játékszabályok azért mégis a társadalom többségének kell, hogy kedvezzenek, azonban demokráciákban a kisebbségek védelme is önálló érték, amelyet nálunk egy félig-civil félig-politikai rendszer old meg évente bővülő pénzügyi keretből vitatott hatékonysággal.
Mellékszál, azonban a kérdés nem veti fel a politikailag nem elismert ún nem őshonos kisebbségek és a már elismertek különbségét. Tehát a kérdésre úgyis érdemes lenne válaszolnom, igen elismerni és védeni a politikai és emberi jogait a hazánkban élő pl. kínai és arab(muszlim) kisebbségeknek. Ha például mecsetet szeretne építeni ma egy muszlim közösség, ahol napi ötször a müezzin imára szeretne szólítani a vallásszabadság vagy a környék nyugalma-e a fontosabb? Lesznek még olyan kisebbségek, amelyeknek jelenleg nincsenek önállóan nevesített önkormányzatai, de mégis szeretnének hazánkban politikai képviselethez és kisebbségi jogokhoz is jutni. Rájuk gondolnia kellene a mindenkori politikai elitnek, hiszen a hivatalos adatok szerint is több kínai él ma Budapesten, mint a 13 elismert kisebbségből összesen 10.
Dr. Nuber István: Mi a véleménye a magyarországi kisebbségi politikáról?
Véleményem szerint a magyarországi kisebbségi politika az Európai élvonalhoz tartozik. A kisebbségek elismert jogai számosak, kulturális autonómiával, politikai képviselettel rendelkeznek, és a magyar jogszabályok bővelkednek a kisebbségek védelmét szolgáló fejezetekben. Létezik kisebbségi ombudsman (aki maga is tagja kisebbségnek) és bár nem ratifikáltunk egyes Uniós szerződéseket, azért a nemzetközi átlagot biztosan meghaladó eredményeink vannak a kisebbségek jogainak védelme terén. Mégis ott van az 5-800 ezres cigányság, amelynek társadalmi helyzetéről mindannyian olvastunk és tudunk eleget. A Rendszerváltás óta eltelt 4 ciklus politikusi elitje még nem volt képes kezelni azt a tényt, hogy az összlakosságon belül létezik egy olyan csoport, amely szinte nem ugyanabban az országban él ők, nincs állandó munkája, nem jut hozzá az oktatási, egészségügyi szolgáltatásokhoz, nincs tőkéje, nem képes önállóan felzárkózni.
Azt hiszen ez jellemző minden kormányra. A tény, hogy anyagi téren azonban minden kormányzat egyre nagyobb összeggel támogatta a cigányságot felvet bizonyos további kérdéseket. Az ÁSZ ezt vizsgáló jelentésének összefoglalása röviden a rendszer nem hatékony, nincsenek valódi céljai és mérhetetlenül pazarló. A kormányzati szándék retorikai szinten megvan, azonban valahol középszinten szétcsúszik az egész. A telep-felszámolási program jó példa. Beindulásakor minden telep felszámolásáról volt szó 2012-15 között-re, de máig közel 70 telepet számoltak fel a becsült 750-ből.
A nagy vitás kérdések sem dőltek el, és a magyar kisebbség politika nem követi a társadalomtudósok tanácsait sem.
Például, ha a politika egy cigánytelep felszámolását kezdeményezi az arra kijelölt állami szerv már nem veszi figyelembe a szociológus figyelmeztetését: a roma lakosságot diszkrimináló többségi társadalom nem fogadja be a telepi romákat. Azok pedig nem képesek olyan együttélésre, amit a magyarok tolerálnának. Minden apró hibát -ami óhatatlanul bekövetkezik- felnagyít a média és vagy a rasszizmus. Ez később visszaüt, hiszen a korábban házat építő romák a kiégett házaik romjai után már nem is igazán éreznek majd kedvet az integrációra. Az iskolai felzárkóztató programokban résztvevő kiscsoportos foglalkozások első négy órája a higéniai oktatással kezdődnek.
Nem ugyanarról beszél a politika mint a szakma és ez a szakadék a választások után csak mélyül. Nem feladatom értékelni a mai magyar kormányt, de az hogy Gy. F. lovári nyelven köszöntötte a parlamentet szimbolikus és történelmi esemény volt, a lakosság nagyobb részé azonban elutasító a cigánysággal szemben. A diszkrimináció felszámolása nélkül nincsen integráció csak szegregáció.
Miben látja a kisebbségi önkormányzatok működésének ellentmondásait?
Az önkormányzati rendszert megalkotó első parlamentben többségében olyan igazgatási-politikai tapasztalatokkal nem rendelkező képviselők ültek, akik egy mai szemmel túlzottan liberális szétaprózott települési önkormányzati rendszert hagytak nekünk örökül. A kisebbségekről alkotott törvények pedig a hazai kisebbségeknek adtak tág terepet az önrendelkezéshez, céljuk volt az akkori Miniszterelnök megfogalmazásában 15 millió magyar számára is egyfajta ernyőt tartani. A környező országban elő magyarságnak próbáltak muníciót gyártani saját önrendelkezésük kivívásához. Jól jönne ma is egy Magyarországihoz hasonló rendszer Erdélyben vagy Szerbiában, de ez nem valósult meg. Az elaprózottság és hibás funkció frigyéből jött létre a kisebbségi képviseleti rendszer, amelyben nem volt szerepe a lakosságaránynak, a kisebbség diverzifikáns igényeinek, az integrációjuk figyelembe vételének. A választójogi dilemma kisebbséghez való tartozás alkotmányos joga vs. Képviselet pedig etnobiznisz jelenséghez vezetett.
A mai helyzetben a települési szint helyett megerősödött az országos képviselet, illetve létrejött a megyei (bár továbbra sem regionális) és az etnobizniszt kizárja regisztráció. Mindezek fejlődési jegyeket mutatnak.
A legnagyobb ellentmondás a funkció és a jogszabály adta keret között vélem felfedezni, hiszen a kisebbségi önkormányzatok funkciója a kisebbségek kulturális oktatási életének szervezése, de a CKÖ-k végezte feladatok nagy része szociális jellegű. Erre nincs törvényi felhatalmazásuk, ezt e nélkül hiányos eszközökkel és kevéssé hatékonyan végzik. Mivel összekeveredik a szociális ügy és a cigányság képviselete ezért többször nem cigányok is fordulnak a CKÖ-höz segélyért vagy egyéb igazolásokért stb. Ez nyilvánvaló diszfunkció.
Az ellentmondások egyik táptalaja továbbra is a jogállamiság egyik alapja a ki a jogalany kérdésköre, hiszen ma Magyarországon senki sem tudja bizonyítani ki a kisebbségi, ki milyen kisebbség tagja, illetve ennek megítélése eseti. Ez például pályázati pénzek elnyerésénél vagy oktatási intézményekben vezet ellentmondáshoz, így lehet cigányok helyett nőket foglalkoztatni borsodban, illetve 90%ban magyarokkal feltölteni a Gandi Gimnáziumot.
A területnek nincs irányító gazdája, a Teleki féle államtitkárság illetve az ombudsmann, EBH mind erősen jogvédő funkciókat látnak el, nincs egységes kompromisszumus terv, jövőkép a kormány-ellenzék vonalon sem.
Oszd meg, ha tetszett!   |
Publikációk 
Hozzászólások
az lenne a kérdésem, hogy szerinted miért kell a tudományos kutatásokra szánt pénzek felügyeletét és a cigányság speciális érdekeinek érvényesítését "egy kalap alá vonni"?
gyakran használod a "pazarló" kifejezést, illetve sokszor utalsz arra, hogy a rendszer tökéletlenül működik, itt-ott elakad. arra gondoltam, hogy a kisebbségek ügyének, kiváltképp az általad is kihangsúlyozott cigányság ügyének kezelése, megoldási kísérletei "csak egy dolog"; ugyanis mi van akkor, ha azt mondom, hogy a negatív megítélést részben maguknak köszönhetik. félreértés ne essék! nem "romázni", szítani, általánosítani akarok! de a tény tény marad (tudom hogy ellenpélda is van - elég hülye dolognak tartom, hogy ezt így ki kell hangsúlyozni...). a jogalkotásban, társadalomtudom ányokban az a szép (?), hogy az elmélet sokszor merőben eltér a gyakorlattól. szerinted ezt a kettőt össze lehet valaha hozni? vagy pl rá lehet venni embereket arra, hogy az életformájukon alapjaiban változtassanak? hogy pl önszerveződő módon jussanak picit előrébb, és nem mindig "másra várjanak" (tudom hogy kicsit sarkítás). de nem akarok beszűkíteni, mert a téma ennél nyilván kiterjedtebb - ahogy azt az utolsó válaszod is mutatja.
nem kell csak érdemes. Ma egy fajta pénz nem létezik. Léteznek csomagok, alfejezetek és cimkézett források, de ezek nem jelnnek meg a költségvetésben külön fejezetként. Érdemes elolvasni az Ász jelentését, ami pont ezért avval kezdi csak becsült adatok vannak. A jelenlegi forrásoknak nincs gazdája, azokat olyan programokra költik, amelyek nincsenek sem összefogva sem utógondozva és persze a hatékonyságukat sem elemzi senki. Senki sem felelős. Ez államigazgatási ügy. Az önálló minisztérium számonkérhető van felelőse a területnek (jelenleg minden minisztériumban van cigányügyi felelős de nix forrás nix hatalon) és van lobbiereje is, hiszen a kormányban adott döntésekről szavazni kell és ott már számíthat egy voks is. A tudományos kuatások és a programok itt pongyola kifejezés, példa arra mi tartozhatna egy ilyen miniszter hatáskörébe.
A diszkrimináció és a faji megkülönbözteté s egyidős az emberi fajjal. A társadalom hajlamos kivetni a különbözőt. Az általánosítás olyan védekezési forma amit a többség használ és ráadásul sokszor működik is. Ezért félünk a bogaraktól, mert van olyan ami megcsíp. A gond az, hogy a cigányság mint látható kisebbség (visible minority) nem képes ebből kitörni önállóan és kitörési kísérletére sem kiváncsi a többség. NEmcsak jó példa van hanem csak rossz példa van. Ez eleve azt jelenti, hogy bár a testi sértések többségét(a BRFK sajtósa szerint) cigányok követik el, de a legtöbbször a sértett maga is cigány. Ha mondjuk elfogadjuk azt hogy a cigányok agresszívabbak mint a magyarok akkor hogyan lehet, hogy nem napi 100 ezer testi sértés történik csak évi 500? A társadalom elesett osztályait segíteni kell, mert egy karavánban a leglassabb teve sebessége a karaván sebessége. Embereket rávenni sokmindenre lehet, de csak erőszakos eszközökkel. Ez történt a cigánysággal a XIX. század során amikor elvesztették hagyományos munkájukat és (erőszakkal) letelepítették őket. Nem történt meg a cigányság Holocaust utáni rehabilitációja sem, és a rendszerváltás is őket érintette a legsúlyosabban. Amit én állítok az nem az, hogy sokkal többet kell tenni, hanem a pénzügyeket, és a rendszert kell hatékonyabban üzemeltetni, az többet ér. És persze a téma ennél hosszabb, ezért is írtam róla szakdolit nem csak egy "cikket"
a diszkrimináció részben jogos viselkedésforma , ha pusztán a természeti törvényket veszem alapul - talán buta dolog, de gondolok itt az állati énre; hogy más faj(ta), aki veszélyezteti a saját fajtám dolgait. azzal, hogy az ember kultúrát hozott létre, ez szükségképpen átalakult, és butaság lenne a részemről mindent erre kenni. de talán érdemes rajta elgondolkozni.
a statisztikai adatok csak részben mérvadóak - erre is vonatkozik, hogy a gyakorlat, jelen esetben a valóság picit más. értem azt is, hogy kell a segítség, sőt; viszont a másik kérdésemet is átfogalmazom: vajon ahhoz mennyire kell külső segítség, hogy a saját kis mikrokultúrájuk ban, szokásaikban (nem a népi hagyományokra gondolok) megváltozzanak önként?
A második kérdés igencsak lényegre tapint, az érásban is van szó arról a hitvitáról, hogy a cigány kérdés etnikai vagy szociális kérdés. Ha etnikai, akkor nyílván a roma lakosságnak kell feladnia etnikai sajátosságait(s ic!) és kultúrális hagyományai megőrzése mellett egyszercsak integrálódnia kell a többségbe. A gond, hogy az a roma aki nem beszéli az ősei nyelvét, jól keres, felsőfokú végzettséget szerez, TB fizet stb. is ha be akar menni egy diszkóba az ajtónálló ugyanavval a romával teszi egy kalap alá akit tegnap kirúgott verekedésért. Vagy be se engedi csak mert roma. Az életben a rasszizmus olyankor is cigányként azonosít, amikor nem a monokultúrádban , szokásaidban létezel, hanem amikor szeretnél azonosulni, hiszen a bőrőd színe alapján ítél.
Ha pedig szociálisan kiszolgáltatott csoportként kezeljük a cigányságot(pl.most), akkor is egybemossuk a Tiszasasi putri lakóit az egyetemet végzett médiaszereplőve l. Ki tudja? A kép a fontos ami a romákról él a társadalomban, és előítéletes, anélkül a jó is eltűnik a többi zajában.
rasszizmusilag igazad. abban viszont gondolom egyet értünk, hogy ehhez a fajta változáshoz idő kell. ha most elkezdődik mindkét oldal kompromisszumkö tése (sajnos muszáj szerintem, hogy ez roma oldalról erősebb legyen...), akkor talán a harmadik generációs biztonsági őrök már barátként köszöntik majd a harmadik generációs romákat. szerintem sok esetben az a gond, hogy manapság minden a felpörgetett életről szól, és ez itt is megjelenik. valamiért mintha nem adna egyik oldal sem elegendő időt a folyamatok lezajlásához; mintha sokszor nem is hosszú távra terveznének olyan esetekben, mikor ezt kéne tenni...
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.