 csönd
ül bennem hatalmas zajjal. szél támad de nem zavar, mert megtanultam
együtt szállni az avarral. vajon van saját évszakunk...? akkor az enyém
biztosan az ősz. miért? mit szeretsz benne? nem én választottam, ő
volt. furcsa, hogy érzelmeket társítunk évszakokhoz, napszakokhoz.
megszemélyesítünk.
antropomorfizálunk;
öreg hiba. élvezem színeket, napot ahogy megérleli a csipkebogyót. ki
kéne menni szedni azt is össze. rég volt mikor a tengerben úsztál, s
elhitted hogy kincset találsz. találtál, de csak most értetted meg.
azzal, hogy nem felejtettél. álom hajtott végig az úton, de éreztem nem
tudok sokáig maradni; csakúgy mint a nyárfa virágai. mintha nyáron is
havazna... nem, nem vágyom a télre, csupán emlékek, érzet... kivéve a
hideg. mostanában a nap is úgy megy le minden este, mintha nem akarná
látni a világot. mintha fátyol vagy fal mögé bújna, hogy azon keresztül
látszék tompán. de ki hibáztatná...? apró hírnökeit próbálta áthányni a
szövedéken sugárban, de alig sikerült. nem tehet mást, próbálkozik. ez
a dolga. nem komoly amit a szél fújt eléd, hiszen a pillanatból él ő
is. mégis ő visz tovább, és még élvezed is. perverz... néha úgy érzem,
mintha valami belülről tapogatná a vázam. nem kiutat keres, csupán hogy
érezzem meddig érek. mit érsz? vagy hogy meddig tart a határom? hová
tartasz? a mondanivaló örökös keresése csak még jobban beszűkít -
egyenként tépkedi ki a tollaimat. mikor ülsz le és mondod: rendben
van...? az atomjaim felépítése semmiben sem tér el a csillagrendszerek
felépítésétől. mintha egy matrioska baba lenne minden. ha kinyújtom a
kezem, a szél ezernyi molekulámat viszi magával. de kapok újakat is;
merthogy ebéd - köszi nagyi. az esti kakaót majd ráfogom a nyuszira. az
életben tulajdonképpen nem is az az érdekes, hogy hogyan alakulhatott
ki, hanem az, hogy hogyan volt képes ilyen sokáig fennmaradni. minden
rendszer az entrópiára, a rendezetlenségre törekszik; ugyanakkor a
rendszerek léte ennek mégis valahogyan ellent mond. ki vagyok én, ha a
testem összes atomja már számtalanszor kicserélődött...? olyan
molekulákat kapok, amik egy dinoszauruszban voltak egyszer régen, majd
olyat, ami mondjuk egy hamutálban. vagy egy fahídban, amit lebombáztak.
vajon hat mindez rám...? és én rájuk? tyúk meg a tojás - de egyik sincs
a másik nélkül, tehát lehet, hogy a kérdés fölösleges. régebben
szerettem azzal játszani, hogy meglévő mintákon húztam végig az ujjam.
nem tudom mi ez, de azt hiszem fontos. éjjel nincs árnyékom, mégis
tudom, hogy létezem. butaság; sötétben minden egyforma. na pont ez az.
lehet, hogy valójában nem is az zavar, hogy mi nem látunk, hanem hogy
nem látszódunk? a készen kapott külvilág miatt az életeket is lassan
majd egy csicsás >menjú< feliratú kartondarabról lehet rendelni.
a >szintetik< ebben is benne; minőségromlás, ellenben
tömeggyártás. elégítsünk igényeket. leemelem a polcról; ha mondjuk
mégsem tetszik és meggondolom magam, majd ott hagyom talán a
tisztítószeres részlegen - kifehéredik, lehet összefirkálni. csak
tessék-tessék! azon kaptam magam, hogy tekergetem a hajam. azt mondják
Szőke Tisza - vajon őt is tudnám így tekergetni? egyszer meg kéne
próbálni.
Oszd meg, ha tetszett!   |
Publikációk 
Hozzászólások
Továbbgondolato k rohamoznak, de az ostrom előtt még kiszöktetek egy köszönet
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.