(Szolón, a demokrata egy törvényével, a pártviszályok idejére megfosztotta polgári jogaiktól azon athéniakat, akik semlegesek maradtak)

Szókratész mélyen hitt az istenekben és saját tudatlanságában, tehát nem volt hiú ember. Neki nem voltak állítmányai, axiómái a világ számára, nem dübörgött szószékekről, csak értelmetlennek tűnő, bosszantóan együgyű kérdéseket tett fel. A politikai határozottság pedig végképp hiányzott belőle.

Mivel politikus sem volt, a mai napig nem rehabilitálták, nem temették újra, és mert Constantinus előtt élt, nem meakulpázhatott érte az egyház sem. Szókratész csak gondolkodott - és ezt sohasem bocsátotta meg neki Athén -, vagyontalanságát pedig egyenesen istentelenségnek tartotta a város.
Dühítő lehetett egy demokrácia számára, hogy meg kell ölnie valakit, és anyagi haszna nem származik belőle senkinek. Szókratész csak kérdezett, meglehet, tudta a választ is, de ő maga kijelentő módban sohasem vitatkozott. Az igazsággal soha nem kérkedett, további kérdéseivel megadta másnak is a kételkedés jogát. Így nevelt nagy embereket, és bár ő sohasem ismerte el, hogy nevel, az ifjú Platón is hallgatóságába tartozott.
Platón három dolgot köszönt az isteneknek: "azt, hogy embernek született, azt, hogy athéninak született és azt, hogy Szókratész idejében született".
"Megrontotta az ifjúságot!" - ez volt a vád a világtörténelem legelső koncepciós perében, és ez ellen nem lehet védekezni. Nem Anütosz cserzővarga fiát rontotta meg azzal, hogy sorsát többre vélte apja mesterségének folytatásánál, hogy gondolkodót neveljen egy tehetséges ifjúból - hanem az ifjúságot rontotta meg. Mennyivel másabb ez a nagyvonalú vád ott, ahol az elidegeníthetetlen demokratikus jogok közé tartozik az ölés joga. Csak a fekete kavicsot kellett belehelyezni egy edénybe, amit urnának hívtak.
Szókratésznek nem volt csak egy minnája* pénzbüntetésre, mert ő nem vállalt hivatalt és nem tanított pénzért, sőt képviselő sem volt. Pedig a képviselők szerették volna őt is anyagilag függővé tenni, de ő többre tartotta a dialógusokat, az emberek megkérdezését a létező világról, egyébként pedig uralkodni sem igen akart rajtuk. Ez már akkor is bűnnek számított. Bepanaszolták, bízva abban, hogy a vád elől majd elmenekül Athénból. Hiszen úgy tudták, hogy bölcs. Amikor megjelent az esküdtszék előtt, abban bíztak, hogy száműzetést kér, hiszen nem volt bűnös. Tudta ezt mindenki, de az esküdtszékek már akkor is szerették, ha érvekkel vezetik őket félre. Szókratész nehéz helyzetbe hozta bíráit, sem száműzetést, sem kegyelmet nem kért, "mert a bíró nem azért ül székében, hogy keggyé alakítsa az igazságot" - mondta egészséges jogfilozófiai érzékkel, egyébként meg szerette Athént. Pénzbüntetésre csak egyetlen minnát tudott felajánlani az esküdtek teljes megdöbbenésére, egy olyan korban, amikor két oboloszt fizettek a választópolgároknak, hogy eljárjanak szavazni és népgyűlésekre. Egy minna semmit sem ért egy olyan Athénban, ahol sportcsarnokokat emeltek és jórészt Periklész projektjeként épült a Parthenon. De hol volt már ekkor Periklész? Szókratész nehéz helyzetbe hozta bíráit, akik végképp nem tudtak mit kezdeni ártatlanságával, tehát halálra ítélték.
Volt még egy vétke. "Csúf volt egy olyan államban, ahol a férfiszépség volt az egyik legnagyobb erény". Róla nem készültek büsztök, valójában fogalmunk sincs arról, hogyan nézhetett ki, és kitüntetéseket sem kapott, ahogyan ma sem kapnak hozzá hasonló emberek. Kitüntetést a daliás Alkibiadész kapott, akinek ő mentette meg az életét Poteidaia ostrománál.
Mert Alkibiadész szép volt, jó megjelenésű, és ez önmagában jelentőséget kölcsönzött neki. Alkibiadész határozottan közéleti ember volt, legalábbis ebből szerzett vagyont. Szókratész nem volt szép, sem közéleti személyiség vagy vagyonos ember és nem voltak allűrjei sem. Minden kor és kormányforma íratlan szabálya szerint tehát nem volt jelentősége, igaz, ő maga sem tulajdonított jelentőséget magának.
Értelmiségi az ilyen? Mit lehet kezdeni egy öntudatos modern demokráciában egy nonkomformista archetípussal, aki ráadásul nem hitt a politikai szabadságban? Szókratész ugyanis ismerte a politika természetét. Pontosan tudta, hogy a közélet embere nem alkalmas arra, amit gyakorol, mert pénzért teszi. Nem is akármennyi pénzért. Szókratész bölcs volt, tudta, hogy ez függő viszony. Ő látta a gátlástalan, egymásra acsarkodó frakciókat, ezért vélhetően ő fogalmazta meg eredendően, de a XX. században élt Camus nevű úrral mondatta ki, hogy "a hatalom azért édes, mert vissza lehet vele élni". Hatalom, pénz és közgondolkodás. Ez a hármas tehát már akkor is és Camus korában is addikt relációban állt egymással.
Az autonóm Szókratész azt is tudta, hogy "ha két politikai erő áll egymással szemben, el lehet vetni az egyiket anélkül, hogy a másikat elfogadnánk (...) és még akkor is viszolyoghatunk általában a politika iránt, amikor több politikai irányzat van kettőnél". Távol tartotta tehát magát a politikától, mert azt mondta, hogy nincs benne jóízlés. Egyet nem tudott ez a tiszta ember. Azt, hogy egyedül a semlegességet nem lehet megbocsájtani, mert egyik oldal sem tud vele mit kezdeni. Egyszer majd valaki feldolgozza a politikai áldozattant, és ha felfedezi, politikai viktimológiának fogja nevezni. Addig is borítékolni lehet, miközben a politikai oldalak versengve temették újra halottaikat, hogy az áldozatok aránytalanul nagyobb része a semlegesek közül fog kikerülni. Érthető okokból van ez így. Mindig a semlegeseket regrutálják. Szókratészt tehát nem szerette a politika - semleges volt -, miért szerette volna?
A harmincak rémuralmát megúszta, mert semleges volt; a demokrácia ugyanezért diszkréten végzett vele. Megitatták vele a büröklevet.
Szókratészt azok szerették, akiknek kérdéseik voltak hozzá. Ő soha nem válaszolt - óvta attól emberi tisztessége, hogy téves választ adjon, de tanítványai tudták, hogy amit kérdez, az igaz. Ő volt az az ember, aki meg akarta tanítani a világot kérdezni. Jól kérdezni. A legtöbb ember nem tanulta meg. Sokkal jobban szeretnek kijelenteni. Úgy tartják, a kérdés a nem tudás jele, itt fóbiásan félnek a kérdésektől. Ő hetvenéves koráig kérdezett, és úgy érezte, nem tudott meg semmit sem a világról. Így tudjuk ezt a világ legbölcsebb emberéről és így ír róla Joseph Heller. Csak le kellene venni valakiknek azt a könyvet egy polcról. Már a címe is bizarr: "Képzeljétek el!"
Bár Szókratész gyanakvással nézett a könyvekre, mert nincsenek benne kérdések.

* ógörög pénz- és súlyegység, a drakhma váltópénze (kb. mint a fillér)

www.mentropia.hu 

---

Oszd meg, ha tetszett!