Salman Rushdie: Szégyen

Túl a romantikus címeken, a sejtelmes fátyolba borított címlapokon, valahol a valóság és a fantázia aprólékosan kidolgozott finom, s mégis súlyos és nehéz szövetén, valahol a keleti világban és az emberi fejekben, ott játszódik egy mégoly szövevényes történet.

Nagyvárosok és paloták forró szél járta Keleti szárnyaiban, bezárt ajtók és elmék mögött csavarodik egy spirálfonálba a jelen, ami szép lassan a jövő történelme és az emlékek homokporába hullik. Ahogy az ember maga is. S ami utána marad, mindannak vérrel színezett emléke, melyet néhányan drágakövekkel borítanak be. Ám bárhogy is leplezzék, a szégyent nem titkolhatja senki – sem jelenben s múlban, de még a jövőben sem.

Milyen kendőt hímeznénk, ha a fonal Pakisztán hiedelemvilága, kül- és belpolitikai helyzete, valamint az emberi természet árnyékosabb oldala lenne, s alapul a mesemondás szőttese szolgálna?

Talán valami olyat, melyet Salman Rushdie mutat meg nekünk Omar Hajjam Sakíl, Reza Haidar, Iszkander Harappa és családjuk története által. Mint egy mesés szövetben, a szálak valahonnan elindulnak, összekuszálódnak, menthetetlenül összefonódnak, amíg csak – tökéletesen eldolgozottan – véget nem érnek. Minden szónak, tettnek megvan a maga helye és következménye a valóság és a fantázia határán lebegő világban, s addig kísértik sorsukat, amíg csak a családfák ki nem dőlnek gyökerestől helyükből.

Miről kíván szólni e könyvajánló? A Salman Rushdie által leírt történetről. E sorok talán nehezen érthetőek a könyv elolvasása után is, nem úgy, mint maga a Szégyen című regény.

Salman Rushdie: Szégyen. Ulpius-ház Könyvkiadó. Budapest, 2007.

(Ezen írás címe eredetileg a könyv 314. oldalán található mondat.)

---

Oszd meg, ha tetszett!