|
 Valószínűleg senki nem gondolt és számított rá, hogy a 21. század elején magyar vonatkozásban is közvetlenül megfigyelhető lesz egy, a modern szociálpszichológia által vizsgált jelenség, a tömegek lélektana. Hogyan viselkedik az egyén, ha nagyszámú embertársa övezi, s valamilyen felfokozott állapottól fűtve egy közös, mégis távoli, sokszor nem pontosan körülhatárolható cél lebeg előtte. Az egyéniségvesztés a tömegben a társas együttlétnek az egyik negatív hatása, megnyilvánulása.
Eddig csupán futballmeccsek kapcsán nyerhettünk betekintést abba, milyen is az, ha egy-egy csapat szurkolóinak szélsőséges viselkedése azt mutatja, nem képesek ellenőrízni és szabályozni saját viselkedésüket. Az emberek tömegben nem törődnek mások véleményével, kritikájával, még azokkal a normákkal sem, melyekhez egyébként ők maguk is alkalmazkodnának. Elsodorja őket az indulat, nem gondolkodnak többé racionálisan. Hogyan lehetséges az, hogy a máskor társadalmi normákat, konvenciókat betartó, akár értelmiségi emberek is, ilyen irracionálisan szélsőségesen tudnak viselkedni?
Ez a kérdés már a 19-20. század fordulóján is sok szakembert foglalkoztatott. Egyik közülük a francia szociológus, Le Bon, aki nagyon negatív véleményt alakított ki a tömegekről. A " Tömegek lélektana " című könyvében kifejtette, hogy a tömegben - vagy ahogyan ő fogalmazott: csőcselékben - elvész az emberek morális értéke, önkontrollja, nem számítanak az egyének szellemi képességei, csak az indulat és a felfokozott érzelmek uralkodnak. Az erkölcstelen, agresszív viselkedés, a túlkapások, a szélsőségek villámgyorsan, ragályszerűen terjednek. A tömegben az egyes emberek nincsenek tetteik tudatában, nem éreznek személyes felelősséget, a legyőzhetetlen hatalom érzése keríti őket hatalmába. Olyan tetteket követnek el, amiket egyébként nem tennének meg. A történelem számtalan példát szolgáltat erre, elég csak az 1789-es francia forradalomra, vagy a Hitler generálta tömegpszichózisra gondolnunk. /Megjegyezhető ennek ellentettje is, mikor a tömeg serkentően hat az egyénre; társas serkentés esetén nemes, önfeláldozó, emberfeletti tettekre, hőstettekre is képesek az emberek./
Le Bon nézeteit sokan kritizálták később, annak ellenére, hogy sok megfigyelése helytálló. A modern szociálpszichológiában hatására vezették be a dezinvidualizáció /egyéniségvesztés/ fogalmát. Ekkor bizonyos körülmények között az emberek szinte feloldódnak a csoportban, elvesztik azonosságtudatukat, helyébe a csoport céljaival, cselekvéseivel való azonosulás lép. Ilyenkor nem törődnek tetteik következményeivel. Egyéniségvesztés csak bizonyos körülmények között következik be. Ilyen körülmény az anonimitás. Minél inkább tudatában vannak kilétük azonosításának lehetetlenségével vagy nehézségével, annál erősebb a dezindividualizáció. Zimbardo vizsgálta egyik kísérletében ezt az összefüggést. Egyetemista lányokat 2 négyfős csoportra osztott. Azt mondta nekik, tanulási kísérletben vesznek részt. A feladatuk az volt, hogy egy általuk nem ismert diáklány teljesítményét kellett "értékelniük" olyan formában, hogy ha a lány rossz választ adott egy kérdésre, feladatra, áramütéssel kellett büntetniük. A 2 csoport között az volt a különbség, hogy az egyik csoport minden tagját név szerint üdvözölte, még névtáblát is kaptak, a másik csoport tagjainak a nevét, arcát nem ismerte, sőt még fehér köpenyt és csuklyát is kaptak. Az első feltételben könnyen azonosíthatók voltak az egyének, míg a másikban anonimak maradtak a résztvevők. A kísérlet eredménye: az anonim feltételben lévő lányok kétszer olyan erős áramütést adtak. /Persze a diáklány beavatott személy volt, és valójában nem kapott áramütést./ Ha az emberek nem azonosíthatók, agresszívebben viselkednek. Ez a kísérlet modellezi, hogy az egyéniségvesztés erőszakhoz és antiszociális viselkedéshez vezet.
Szintén a tömegek lélektanához kapcsolható egy másik jelenség, a segítségadás elmaradása mások jelenlétében. 1963-ban, New York-ban történt egy megdöbbentő gyilkosság. Egy fiatal nőt gyilkoltak meg számos szomszédja szeme láttára, ám senki nem lépett közbe, nem hívták a rendőrséget, pedig a dulakodás min. fél óráig tartott. Mi lehet ennek a hátterében? Ha mások is jelen vannak egy számunkra kétséges eseménynél, legyen az akár egy ilyen súlyos bűntett is, meg vagyunk róla győződve, más is hasonlóan gondolkodik, és már biztosan cselekedett. Mivel mindenki így vélekedik a másik felől, nem cselekszik senki. Míg ha csak egy jelenlévő volna, tudná, rajta múlik minden. Másik példa, hétköznapjainkból. Ha egy hideg téli estén elmegy az áram lakásunkban, bizonytalankodunk hívni a szolgáltatót, mert azt vélelmezzük, már biztos megtette más a környékről...
A teljesség igénye nélkül, de bízom benne sikerült e kérdéskörben részinformációkhoz juttatni mindazokat, akiket érdekel e téma. Mindennapjaink, saját és mások viselkedése talán új megvilágításba kerülhet mindezek ismeretében.
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
