|
 Világszerte nagy számban élnek valamilyen fogyatékkal küzdő emberek. Az előítéletek velük kapcsolatban sokszor tévesnek bizonyulnak. Fontos megállapítani, hogy kiket sorolunk fogyatékkal élő személyek közé. Az Országos Fogyatékosügyi Portál (www.fogyatekosugy.hu) alapján idetartoznak a látás- és hallássérültek, mozgáskorlátozottak, egészségkárosultak, valamint kicsit szélsőségesebb értelemben meg kell említeni az értelmi és tanulási problémákkal rendelkezőket, lelki- és magatartásproblémákkal küzdőket. Ezen emberek nagyobb aránya sokszor törődést igényel, segítségre szorul. Munkavállalásuk az előítéletekre építve sokkal nehezebb. Bizonyítaniuk kell, hogy ők igenis képesek ellátni feladataikat, és más szemszögből egyenlő módon kaphatnának munkát. Hiszem, hogy az "elvesztett" képességet valami más pótolja.
A látássérültek, vakok életét könnyíti, hogy kiváló ízlelő-, szagló- és tapintókészségük alakul ki. Ma már számos lehetőség könnyíti helyzetüket. Ha közhellyel akarok élni, említhetem a fehér botot, az okos kutyát. Az sem mindegy, hogy valaki vakon születik, vagy több év látás után veszti el a körülötte lévő környezet képeit, színeit. A második eset rosszabb. Először egy lelki folyamaton kell az embernek végigmennie, az önsajnálatot legyőzve a felé nyújtott kezet elfogadni. Valószínű, hogy ha valaki már állásra jelentkezik, túl van ezen a szakaszon, és újra teljes embernek érzi magát. Ne mondjunk neki nemet, hadd bizonyítson!
A hallás sérülése más, mint a látásé. Akinek ezt a terhet kell viselnie, lát, ezáltal könnyebben olvas, ír. Bővül az elvégezhető feladatok köre. A siketnémák jelbeszéde viszonylag nehezen, hosszú idő alatt sajátítható el. De ha valaki ezt nem teszi meg, marad az írásos kommunikáció. Az sem utolsó. A hallássérült embereket nem veti vissza cselekvőképességükben annyira a károsodás, ezért a szakképesítése, szakmája sem szenved annyira csorbát. Mindent megért, és mindent megértet!
A mozgáskorlátozottak, valamint lelki problémákkal küzdők számomra egy kicsit egy csoportba tartoznak. Igaz, hogy az egyik jár, a másik kerekesszékben ül, de valami összekapcsolja az életképességüket. Ez nem más, mint az akarat. (Akarat szempontjából említhetem a látássérülteket is.)
A mozgáskorlátozottak többsége nem viseli el, ha sajnálják, ha nem egyenlő félként kezelik. Ne gondoljuk, hogy az életkedvük kisebb, hogy a tolókocsira úgy néznek, mint valami korlátozó dologra. Pont az ellenkezője. Ez az ő segítőjük, ez által jutnak el oda, ahova szeretnének. Fontos kiemelni, hogy nagy részük sportol is. Gondoljunk csak a paraolimpiára. Élni akarásuk hatalmas, ambiciózusak. Ne sajnáljuk őket, inkább tegyük könnyebbé közlekedésüket!
A lelki problémákkal küzdők közé sokakat sorolhatnék (például depressziósok, pánikbetegek, életeseményeket nem megfelelően feldolgozók, paranoiások, fóbiások stb.). A lelki gondok nagyon visszavetheti az embert, ha azokat nem tudja legyőzni, megoldani. Ha testi tüneteket is produkál, akkor még nehezebb. Sokan nem fordulnak szakemberhez, nem kezeltetik problémáikat. Ebben az esetben állapotuk romlik. De nem véletlenül említem ezzel párhuzamban az akaratot. Az ember olyan teremtmény, aki hajlamos önző módon csak magára gondolni. Ebből aztán komolyabb bajok is következhetnek, mint bűntény elkövetése, alkoholizmus, kábítószerezés. "Az én bajom, az én életem..." - hát nem egészen. Elsősorban persze mindenkinek saját magáért kell megküzdenie. Ezek az emberek akkor kapnak munkát, ha akarnak! Mert ez csak rajtuk múlik. Ha szembenéznek félelmeikkel, érzelmi gondjaikkal, túl tudnak lépni annyira, hogy elvégezzék feladataikat. A lelki betegség azonban nem látszik elsőre egy állásinterjún... Ne hívjuk fel rá a figyelmet!
Értelmi és tanulási problémákkal küzdőkkel szemben alakultak ki a legnagyobb előítéletek. Ha a televíziót bekapcsoljuk, bizonyos közszolgálati hirdetésekben találkozunk olyan híres emberekkel, akik nevüket adták a programhoz, ami elősegíti a szellemi fogyatékosok előrejutását, munkavállalását. Nem véletlenül kell őket kihangsúlyozni még a televízióban is. A munkaadók nem hisznek abban, hogy ők is képesek dolgozni. Ezért sokszor direkt nekik szóló álláshirdetésekkel találkozunk az újságokban. Az értelmi sérültek azontúl, hogy nem gátolják magukat kisebbségi komplexusokkal - sokkal természetesebben élik meg az életet -, mint némely egészséges ember teszi, nagyon tudnak szeretni és örülni minden apró dolognak. Még az is lehet, hogy sokkal jobban megértenek minket, mint sokan hiszik.
Tanulási probléma például a diszlexia, amely olvasási probléma, és a diszgráfia, amely az írási nehézség. Nem hiszem, hogy az érintett személyek képtelenek a munkára. Nagy ostobaság lenne ilyet állítani!
Az egészségkárosultak (például munkahelyi balesetből, környezeti ártalomból kifolyólag rokkanttá vált emberek) szintén nagy tábort ölelnek fel. Köztük is vannak eltérő mértékben betegek. Ez nagymértékben befolyásolja állásfoglalásukat. Sok ember van kitéve a már meglévő munkahelyén egészségkárosító tevékenységnek. Léteznek olyan gyárak vagy más létesítmények, amelyeknél ha nincs megfelelő védőfelszerelés, a dolgozó látja kárát (például sugárzásveszély, mérgező gázok belélegzése vagy súlyos baleset). Veszélyekkel körülvéve, stressznek kitéve végezzük napi munkáinkat, és senki nem ad ezért nagyobb fizetést, több figyelmet, emberközelibb hangot. Miért ne dolgozhatna egy olyan ember is hasonló feltételek mellett, aki egészségkárosult, ha már a társadalom sem tartja fontosnak, hogy megóvjanak bennünket? Tehát egyenlő módon: "ne kíméljenek minket"!
A fogyatékkal élők is normális emberek! Nem nézhetünk át rajtuk, nem tehetünk úgy, mintha nem is léteznének. Mert igenis léteznek! A mi társadalmunk tagjai ők is. Feladatunk nem a sajnálat vagy a tekintet elfordítása, hanem a segítség olyan mértékben, ahogy azt a másik fél megkívánja.
www.mentropia.hu
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
