Mégis mit lehet tenni azért, hogy ez a helyzet megváltozzon? Sokan vélik azt, hogy itt már senki, és semmi nem segíthet, csak a csoda. Na igen, ezt még mindig kényelmesebb kiejteni a szánkon, mint cselekedni. Miért nem fogunk össze és teszünk együtt csodát? Ha Pistike, aki ki nem állhatja a matematikát és mégis képes leülni, megoldást keresni, arra, hogy hogyan érthetné meg a másodfokú egyenletek kavalkádját, ráadásul mindig megírja a leckéjét, akkor annak előbb-utóbb meglátszik az eredménye is. Minden csak nézőpont kérdése, ha senki sem tesz semmit a gondok megoldása érdekében, csak besöpöri a többivel együtt a szőnyeg alá, akkor az felhalmozódik, mint a megíratlan házi feladat és előbb-utóbb csúfos bukáshoz vezet. Ha így állunk hozzá, akkor ne is csodálkozzunk azon, hogy bombák repkednek, repülőgépeket térítenek el, álmokat, vágyakat törnek össze, olyan emberek, akik azt gondolják magukról, hogy a hierarchia csúcsán állnak, és mindent megtehetnek. Igen tényleg egyszerűbb azt mondani, hogy nem tehetek ez ellen semmit, találok majd jobb munkát, meg majd fizetimás helyettem a kiló kenyeret a boltban ugye? Mi értelme így az életünknek? Egyenlők vagyunk nem? Mindenkinek joga van a boldogsághoz, de ehhez az is szükséges, hogy legalább tiszteljük a másik félt annyira, hogy ne tapossunk bele.

Ez a feltételezés megdőlni látszik a XXI. században, amikor a legfőbb kérdés pénztárca vastagsága, mikor csak olyan személyekkel barátkozunk, akik befolyásosak, akinek "van mit a tejbe aprítani", nem számítanak az érzelmek, a gyerekkori álmok, eltűnnek az igaz barátságok, és már senkiben sem bízhatunk, senkinek sem hihetünk, mert nem tudni, ki mikor ejt át csúfosan. Ide jutottunk. Komolyan ezt akarjuk? Sosincs késő a változáshoz, minden csak hozzáállás és hit kérdése.