|
 A Jászság területén elhelyezkedő Hajta-mocsár Természetvédelmi Terület 117 ha területen található, 1987-ben nyilvánították védetté. Jászberény déli határrészén található, a Zagyva ősi folyásának az árterületén. Az árterületen lévő mocsárvilág az egész Jászság területére jellemző volt, ma már sajnos csak igen kis foltokban találhatóak meg, főként az 1960-as években történt könyörtelen lecsapolások következményeként.
A Jászság olyan - kissé körte alakúan – teknőszerű természetföldrajzi tájegység, amely nemcsak geomorfológiailag határolható el a környező területektől, hanem földtanilag is önálló szerkezeti adottságokkal rendelkezik. A történetileg kialakult Jászság azonban területileg kisebb a morfológiailag meghatározható jászsági táj fogalmánál; a földrajzi táj - főleg keleti és déli irányban kibővülve – lényegesen nagyobb területet foglal magába.
Földtani határait mélyszerkezeti vonalak adják azokon a helyeken is, ahol a felszíni vonalak már elmosódottak. A mélybe süllyedt triászkori alaphegységre rakódott harmad- és negyedkori, több száz méter vastagságú és különféle anyagú üledékeknek / kavics- és homokrétegek, szürke- és kékagyagok stb. / a mai felszín tájképi kimunkálásában nincs különösebb jelentőségük, szerepük elsősorban a réteg- és talajvízszint-háztartásban nyilvánul meg.
Földrajzi helyzetét tekintve a Jászság az Alföld észak-nyugati ‘sarka’, geomorfológiailag, botanikailag és zoológiailag egyaránt a Tiszai Alföldhöz / Crisicum / tartozó természeti kistáj. Régebbi geológiai nevén Zagyva-medence, újabban elfogadott és használatos elnevezése Alsó-Zagyva-sík, mely a délfelé mélyen lehúzódó Gödöllői-dombság keleti oldalától, a Tarna felszínen maradt pleisztocéni hordalékkúpjáig, északról a Mátra által határolva, délen Szolnokig terjed.
A felszín és a talajok kialakulása
A terület felszíni kialakulásában a Zagyva, a Galga és a Tarna törmeléklejtői játszották a főszerepet, de igen sok hordalékot szállíott be a mindinkább süllyedő középtájra a gödöllői pannon hátságról a Tápió, továbbá a Mátrából a Gyöngyös, a Bene, a Tarnócan stb. patakok. Ezek fölé a szél kisebb részben futóhomokot, /főleg helyi meder kifúvásokból származóan, / a táj nagyobb részében löszt rakott / Würm glaciális /. Ebből a hulló porból szinte egységes felszíni lösztakaró képződött, majd vált az ó- és újholocénban az eróziós, akkumulációs folyamatok színterévé.
Az észak-keleti részekkel egyidejűleg / Szatmár-Beregi-síkság, Bodrog- és Rétköz /, a Jászság közepe is mindinkább megsüllyedt. Ez azzal a törvényszerű következményekkel járt, hogy az addigi kistáj szélső peremein Leszálló Zagyvát és Tarnát az összes mellékfolyásaikkal együtt oda vonzotta / 2. ábra /. A Jászberény-Jászjákóhalma térségi mélyponton egyesült vizeknek ettől kezdve az igen csekéllyé vált lejtősödés miatt a lefolyási lehetőségek annyira rosszakká váltak, hogy megrekedve szerte - csatangolni kényszerültek, és miközben óriási területeket időszakosan, vagy állandó jelleggel is víz alatt tartottak, újholocéni hordalékkal borították a felszínt. / a Jászberény-Szolnok közötti kb. 50 km-es távolságon a szintkülönbség csupán 14m./ Öntés és réti talajok, amelyek a tekervényes kanyarulatokra és gyakori mederváltozásokra kényszerült lusta folyók finom, lebegtetett üledékeikből keletkeztek. A vízjárta lösz vályogosodása, a futóhomokos agyaglerakódás során meglehetősen egységes, csernozjom-szerű felszíni takaró képződött, de előfordul itt tőzeg, podzolos vakszik-foltok, szoloncsákos szikek. A magasabb peremi részeken futóhomok, löszös homok és homokos lösz takarja be, természetes vegetációja szegényes, jobbára erdősávokkal, szőlő- és gyümölcs kultúrákkal megkötött, lassan humuszosodó.
Éghajlati adatok
A jászság alapéghajlata kontinentalitás jellemző. A relief viszonyokkal és a fátlansággal összhangban; mezo- és mikroklímában szegényes, mérsékelten száraz. Hőmérséklet-járása igen szélsőséges. Az évi hőingadozás meghaladja a 24 C-ot. A téli átlaghőmérséklet –2,5 C, a nyári megközelíti a +22 C-ot. A leghidegebb téli napokon azonban már mértek –26 C-ot, míg a nyári maximum értékek nemegyszer 35 C fölé is emelkednek. Az évi középhőmérséklet 10-11 C körül van.
A felhőzet évi átlaga 50-51% körüli, a tenyészidőszakra sok napsütés, ám kevés csapadék jut. A napsütéses órák száma éves átlagban kb. 2000. Az évi csapadék mennyiség átlag 520 mm körüli.
Mivel az évi csapadékmennyiség állandó vízhiányra utal, ebből egyértelműen következik, hogy a letűnt vízi világot nem az éghajlati tényezők, hanem a környező területek domborzati viszonyai / a Börzsöny keleti része, a Cserhát- és Mátra hegységek, Bükk nyugati oldala, Gödöllői dombság/, és a Jászság közepének mély behorpadása, igen nehéz lefolyási lehetősége és nem áteresztő képessége tartotta fenn.
A Hajta
Az Ősi Zagyva valahol Tiszaalpár térségében torkollot az akkoriban még odáig bekalandozó Duna egyik ágába. Amikor a Jászberény-Jászjákóhalma közötti területrész kezdett megsüllyedni, és a Zagyvát kezdte eltéríteni a pleiosztocénkori irányából, ez az ősi ág lefűződött. Helyén egy nagy, áradásokból meg vízfolyásokból táplálkozó lápos-mocsaras világot hagyott hátra. A honfoglaló magyarok már csak ezt a járhatatlan mocsártengert találták az ős Zagyva széles árterének helyén. Ma ezt a részben saját homokbuckái között megrekedt, erősen szikesedőben lévő néhai mocsár területet ismerjük Hajta néven.
A Hajta mocsár növényvilága
Minthogy az itteni homok zömében a Tápióságból behordott finom futóhomok, térben és időben is jóval fiatalabb, mint a Duna-Tisza közi praematrikum homokvidéke. Ennél fogva a természetes növényzete is inkább ”pionír”-jellegű. Erre utal a csüdfüves csenkeszgyepek helyett található lazább záródású rozsnokos gyepek, továbbá a borókás fehérnyárasok teljes hiánya.
A terület legnagyobb része mocsár, amelyet szinte teljesen beborít a arundiphil-hygrophil / feltöltődési-vízi / növényzet bár a vízi jelleg lassan letűnőben van, hiszen a szabad vízfelületek már alig, és csak időszakosan, egészen kis foltokban találhatók. Ezek is sekélyek, hiszen az aljuk homokos, és nem süppedékes, mint a kotustőzeg-talajú mocsárban. Vizeik is könnyen melegedők, posványosodásra hajlamosak, általában magas sziksótartalmúak, emiatt a mikroflórájuk és mikrofaunájuk valószínűleg szegényes. Nyár végére egyébként rendszeresen ki is száradnak.
A levezető csatorna és az állatok itatására mélyített árkok vizének hínárnövényzete dús, de kevés faj alkotja. A hajdani nagy hínáros a víz krónikus hiánya miatt elpusztult. Maradványai az említett árkokban, és egyes huzamosabb vízállásos mélyedésekben láthatjuk viszont. A nagy hínár jellegzetes szépsége a hófehér virágú tündérrózsa. Ma alig több 15-20 tőnél a maradék állománya a levezető övcsatornákban és a mélyebb árkokban. A hajdani állóvizek másik jellegzetes virága a sárga tavirózsa, vagy vízitök /Nuphar luteum / pedig a vízzel együtt teljesen eltűnt. Ugyanerre a sorsra jutott a sulyom, békatutaj, tündérfátyol… stb.
Nádas
Az egész védett területnek mintegy 80 %-át teszi ki. Szélei felé haladva a következő konszociációk figyelhetők meg:
a / Tiszta nádas állomány
b / Tavikákás társulás
c / Keskenylevelű gyékényes szociációk és
d / Vízi harmatkákás – ez már alig.
Területük sáv-és övszerűen mozaikos, egymásra következők, Éles határokkal nem választhatók el egymástól.
A nádas egy nagy összefüggő területet alkot, É-ÉK-i részen a „Kis-Hajta” magasabb térszínnel, de vékonyabb kotustőzeg réteggel, a „Nagy-Hajta” mélyebben, vastagabb kotustőzeg talajon nagyobb nedvességtartó képességgel. Itt a nádas erőteljesebb, élénkebb zöld színű, a mocsár jelleg is itt tapasztalható leginkább. A sűrű, vastag szálú nád között vízi csillaghúron kívül szinte semmi más nem található. Ellenben a „Kis-Hajta” nádasában tömegesen van sédkender, nem ritka a borzas fűzike és a mocsári aszat.
A mocsár mindkét oldalán homokhátság húzódik.
Zsombéksásos
Az átlag 30-40 cm magas, 20-40cm széles termetes zsombékcsomók az egész területet gallérszerűen körülveszik mégis a keleti részen a legszembetűnőbbek amint egymástól 20-50-100 cm távolságra állnak a kotustőzegen.
A zsombékcsomók növényzetére jellemző, de sehol sem tömeges a fekete nadálytő fehér virágú alfaja. Körülöttük látható közönséges lizinka, libapimpó és az indás pimpó sárga virágaival. A Kis-Hajta nádasának zsombékos részein leggyakoribb a vízi menta, amelynek patika szerű illata szélcsendes időben érezhető a levegőben. Domináns növény még a lapulevelű keserűfű, a lápi pitypang és a csinos ezerjófű.
A nádszegélyi zsombékosok növényzete sok más növényfajjal él társulásban. Ilyenek a szittyófélék, rókasás, mocsári- vagy sárga nőszirom. Az ebszőlő csucsor inkább a nyugati térfélen található, ugyanakkor a harmatkása-félék az egész területén fogyatkozóban vannak. Az északi oldal kivételével mindenütt előfordul a hazánkban védett orchidea-faj a mocsári kosbor, melynek állománya több ezerre tehető. A ritka növények közé tartozik a mocsári páfrány, melynek állománya több százra tehető, főleg a nádas belsejében érzik jól magukat a megfelelő mikroklíma miatt.
Ugyancsak nagyobb egyedszámban található a mocsári gólyahír, melyet virágzásában követ az olykor embermagasságig is felnövő sédkender tenyérnyi ernyős virágzata. De megtalálható itt az aranyvessző, a csilláros ökörfarkkóró, a réti- és Sadler imola. Igen érdekes a lápi csalán itteni létezése, hiszen ez a növény az ősi vízfolyások és mocsarak jellegzetes "nyomjelzője". Sajnos az utóbbi évek aszályos időjárása miatt állományuk minimálisra csökkent, helyettük a ruderális helyektől egészen a puszta homokig a nagy csalán kezd riasztó számban elszaporodni.
Meglepő, hogy a Hajtában viszonylag ritkák a zsúrlófajok, különösen az iszap és mocsári zsurló esetén szembetűnő, hiszen az életkörülmények leginkább ezeknek felelnének meg.
Ártéri rét
Ilyen jellegű társulásokat a Hajtai területen elsősorban északon keskeny sávban, majd le K-DK irányban körívszerűen kiszélesedve találunk. Ezeket a különböző időjárási vagy évszaki viszonyokban vizes, vagy teljesen csont szárazzá váló réteket bonyolult társulások alkotják.
Jellemző kora tavaszi virágaik közé tartoznak a veronika fajok, az apró termetű, sokszor a száraz fűmaradványok közül ki sem látszó köd- és daravirágok, a vörös szárú- és homoki pimpók.
Áprilisban, különösen a vége felé már kezd színesebbé válni a tájkép. Ekkor már a gyorsan növő fűszálak között találkozhatunk citromsárga virágú endemikus fajokkal, a villás- és buglyos boglárkával, a sziki pocsolyák szélein az egérfarkfű a sziki utifű és a kamilla nyílik. Ez idő tájt kezd nyiladozni a ritkának mondható réti kakukktorma és a még ritkább sziki boglárka.
Az előbb említettek után virágzik a mindent sárgába borító csörgő kakascímer amely mérhetetlen tömegben él az egész Hajtában. Messzire kivirítanak az első pipacsok és a mécsvirág amelyeket a homokosabb részeken a homoki habszegfű helyettesít. Jellemző még a homoki kakukkfű, osztrák és mezei zsálya, vajszínű ördögszem.
A nyár előrehaladtával aztán sokat változik a növényzeti kép. Elkezdenek növekedni a nagyfészkű és lehajtott fejű bókoló bogáncsok, melyek érett magjait szívesen fogyasztják a tengelicék. Az ekkor már elvirágzott koloncos legyezőfű helyett megjelenik a macskagyökér, homokos területeken a kígyószisz, a magyar csenkesz gyepjeiben a homoki fátyolvirág a sarlófű és a szikár habszegfű. Ritka növénynek számít a hegyvidékeken gyakori bakfű.
Érdekességnek számít, hogy a társulás névadó réti ecsetpázsit és a fehér tippan szinte ritkábbak, mint az egyes nádtippanok, míg az alapgyepet a talajféleségtől és minőségtől függően pusztai- magyar- sovány- vagy sziki csenkesz alkotja. A kiszáradóban lévő láp- és mocsárrétek legjellemzőbb növénye a kékperje.
A Hajtán olyan ritka növényekkel is találkozhatunk, amelyek csak itt teremnek. Ezek közé tartozik a védett tarlós szegfű kevés számú példánya. Tőlük lényegesen gyakoribb, de még mindig csak elszórtan van jelen az endemikus magyar szegfű és a szappanfű.
Ezek a rétek nyár végére, ősz elejére jelentősen kiszáradnak, jószerével csak száraz fű és kórószárakat találhatunk rajtuk, a keleti részben viszont ekkor kezdenek eluralkodni az aggófű fajok, a nyúlparéj, míg a déli részen a fehér gyíkfű.
Ugyan csak ez időtájt kezd megszaporodni endemikus hazai őszirózsa fajunk, a sziki őszirózsa, egyes helyeken olyan tömegesen él, hogy szinte szőnyeget alkot. Rokona az aranyfürt őszirózsa csak kisebb foltokban található a déli részen, állománya azonban már terjedőben van. Ha már a fészkes virágúakról beszélünk, meg kell említenünk a múlt században É-Amerikából Európába átkerült adventív növényt, a parlagfüvet, amely a Hajta természetvédelmi területen is kezd jelentősen elszaporodni. Különösen az egyes dűlőutak mentén és a ruderális területeken már egyeduralkodó.
Szeptember vége felé a hatalmas nádas sárgulni kezd, és még néhány őszi jellegű növénnyel találkozhatunk. Ilyen a méteresnél is hosszabbra növő aranyvessző, a sédkender, a piros virágú borzas füzike. A nádas túloldalán az őszi kikerics és a bárányparéj foltjai találhatók.
Szikesek
- Szikes vízi-és vízparti növényzet
Sziki hínárnövényzetről a jelenlegi körülmények között alig beszélhetünk, sokkal inkább szikes iszaptársulások nyomai jellemzőek, a henye vasfű csak kevés számban él. Helyettük a különböző szittyó- és Rumex-fajokkal találkozunk. Gyakori a sziksófű, melyekkel néha önálló társulás formájában is találkozhatunk. Ahol a nád hiányzik, oda betelepült a sziki őszirózsa, sziki sásrét, elsősorban fehér tőtippannal, némileg kevesebb nádtippannal, a száraz helyeken pedig csillagpázsittal találkozunk.
- Vaksziknövényzet
A pozsgás zsázsás vaksziknövényzet a praematricum-crisicum találkozásokra jellemző. Ezeknek a szoloncsákszikes sóvirágos- sziki hagymás- bárányparéjos- sziki podzolos foltoknak a felülete összességében nem nagy területet jelent még, de a növénytelen foltok felülete egyre növekszik.
Homokpusztarétek növényzete
A természetvédelmi területen csak nyomokban találjuk a területet kétoldalt végigkísérő homokhátságot. Ezeket is zömmel szántóföldként hasznosítják, vagy erdősávval telepítették be.
Jellemzőjük a zömében félrozsnokos és pusztai csenkeszes gyeptársulások. Csüdfüvek csak néhol találhatók, homoki keserűfű, homoki baltacim, borsó- és hatsoros varjúháj, homoki fátyolvirág, homoki habszegfű, kunkorodó árvalányhaj mindenütt jelen van.
Fás vegetáció
Területfoglalásuk nem jellemző a területen.
Nyár-fűz ligeteket már nem találunk, csupán kisebb facsoportból álló ligetecskét. Ma inkább a nyárfák a jellemzőek, melyek egy része természetes eredetre vezethető vissza, nagyobb része azonban fakitermelési célokkal telepített szürkenyár ültetvény.
Tipikus homokpusztai telepítések a homoki akácosok, botanikai jelentőségük nincs, csupán néhány madárnak nyújtanak fészkelési lehetőséget.
A homoki tölgyes egykor jellemző társulása volt a területnek, ma csak az északi részen fordul elő, újratelepítésével próbálkoznak, de a gyorsabban fejlődő és nagyobb hasznot hozó nyár és akáctelepítések kiszorítják.
Állat fauna
A Hajta mocsarat a helyi tenyészet mellett a tápláló vízfolyásokból lesodródott és megrekedt halak népesítették be. A Zagyvával való kapcsolat megszűnése után már csak a közömbös fajok: csuka, küsz, szivárványos ökle, és a mocsaras pangó-vizek állandó elemei: kurta baing, vágó csík, vörösszárnyú keszeg maradtak meg. A lecsapolás következtében beállott vízszűke miatt már csak a kárász és a compó bírta, mára azonban ezek is kifogytak. Már csak egyetlen halfaj képes elviselni a helyzetet, a réti csíkhal. A Valkó térségi víztározó időnkénti megnyitásával, a mocsarat tápláló Almási-ér mélyebb mederszakaszaiban visszamaradó védett lápi póc egy ideig még életképes.
A kétéltűek számára ma is a legfontosabb szaporodó hely. Gyakori a barna ásóbéka, a zöld varangy és a levelibéka is. A barna varangy ritka ellenben a hosszúlábú mocsári békával gyakran találkozhatunk. A vöröshasú unka, kecskebéka, tavi békaszaporodás után sem hagyják el a területet ellentétben az előbbiekkel, de a populációjuk ma már alacsony.
A farkos kétéltűek rendjét két faj képviseli, a tarajos gőte és a pettyes gőte.
A hüllők közül a mocsári teknőst figyelhetjük meg, a vízisiklóval együtt csökkenő állományban. A leggyakoribb a fürge gyík, a zöld gyík viszont egészen ritka. Homoki gyíkot eddig egyszer láttak.
A gerinces fauna legnagyobb részét madarak teszik ki. Napjainkban csak a tőkésréce fordul elő rendszeresen. Ragadozó madarak közül a barna rétihéja és a kékes rétihéja, az újabb megfigyelések közöl az egerészölyv is háborítatlanul költ a facsoportokon. A bagolyfélék közül az egyre szaporodó romos tanyákon szívesen költ a réti kuvik, megfigyelhető még gyöngybagoly és réti fülesbagoly is.
A zsombékos és nedves rétek madarainak egy része szintén rendszeresen fészkel a Hajtában. Ilyenek a bíbic, a piroslábú cankó, a goda, és a sárszalonka. Másokat viszont csak átvonuláskor lehet látni: pl. kormos szerkő. A fácán inkább a környező agrárterületek madara, de fészkelni bejár a nádszegélybe, a fogoly pedig inkább csak téli búvóhelyként keresi fel a nádas-bozótos részeket. A mocsár sűrűjében még költ a guvat, a vízityúk is, és tavaszonként a szárcsa is megjelenik.
Egy felhagyott homokbánya oldalfalában 18-20 pár gyurgyalag fészkel. A szalakóta és a nagy fakopáncs fészkeit megtalálhatjuk a mocsár menti öreg fák odvaiban, míg kis- és közép fakopáncs és a zöld küllő fészkelésére nincs bizonyíték, de elvétve látni őket. A Hajta leggyakoribb odúlakó madara a seregély.
Fellelhető a területen két szigorúan védett madarunk, a fehér és fekete gólya. Az előbbi gyakran látható a nádasban béka vagy szöcske vadászat közben, az utóbbit csak egyszer figyelték meg a levezető csatornában.
Rágcsálók közül leggyakoribb a mezei vagy kislábú erdei egér és a házi egér. A kószapocok, a nádszálakra gömbszerű fészket építő törpe egér és a hörcsög igen ritka a területen, az ürge valamivel gyakoribb, a mezei nyúl létszáma viszont nagyon ingadozó. Rovarevők közül a vakonddal és a keleti sünnel találkozhatunk, az erdei cickányt és a törpecickányt bagolyköpetekből determinálták
Denevérek gyakran láthatók az esti szürkületben, biztos adat csak a szürke hosszúfülű denevérről és a kis patkósorrú denevérről van, de bizonyára egyéb denevér fajok is előfordulnak.
Ragadozó emlősökből csupán néhány róka él a nádas környékén. Olykor látható a kis menyétke és a görény, de a hermelinről már csak a tanyasiak beszélnek. Ugyanúgy, mint a vidráról és a vadmacskáról. A nagyobb emlősök közül a vaddisznó olykor még a nádasba is besétál, az őz állománya szaporodó tendenciát mutat a Jászság egész területén.
Összefoglalás
A Jászberényben és a környékbeli településeken élők közül sokak számára nem teljesen ismeretlen a Hajta, hiszen a régi öregektől, nagyapáinktól sokat hallottunk róla. Ők még oda jártak halászni, és onnan nyerték a nádat a háztetők befedéséhez. Ma már saját szemünkkel is tapasztalhatjuk a fajok számának csökkenését, az élettér beszkülését, és ez a jövőben sajnos csak fokozódni fog.
A Hajta mocsár könnyen megközelíthető akár gyalogosan is, és az iskolai kirándulásoknak és a gyalogtúráknak is gyakori helyszíne ebből kifolyólag. Számomra tehát nem volt kérdéses a témaválasztás, hiszen régóta ismerem a területet, és azt a néhány amatőr természetjárót és lelkes pedagógust is, akik szívügyüknek tekintik a Hajta életét és nélkülük nem valósult volna meg a védetté nyilvánítás sem.
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
