Minden embernek vannak kedvenc zenéi. Dalok, dallamok, hangok, melyeket – olykor a látszat ellenére – emberek szólaltatnak meg. Minden évtizedben, életkorban s hangulatainkban megvannak a magunk kedvenc számai; múlékony slágerek, tűnékeny dallamok vagy súlyos hangsorok, bensőnkkel szimbiózisban önálló életüket élő szövegvilágok. Világok, melynek alapjait a végtelenből, mélységek és magasságok hangjaiból építenek fel nekünk nők, férfiak, androgünök, általuk megszólaltatott hangszerek és gépek – harmóniát teremtve vagy disszonanciáinkkal szembesítve.
Émelyítő mélység, émelyítő magasság – Robert Smith és zenekara, a The Cure a hetvenes évek óta borzolja a kedélyeket. Dalaik nem a rádióbarátság jegyében íródtak, mégis világszerte élő legendává léptek elő.
1976-ban alakult meg az Easy Cure nevű együttes, mely 1979-ben már The Cure néven jelentette meg a Killing An Arab című kislemezét. Az elkövetkező évtizedekben a dalokat más-más, állandóan cserélődő tagok játszották a fix pont, Robert Smith körül. Az alapfelállás a következőképp alakult:
Robert Smith Simon Gallup Porl Thompson Jason Cooper
A nyolcvanas évek lemezein a keserédes mélységben kultikus magaslatokra mászott fel a The Cure, a kilencvenes évek azonban már enyhén lejtő út felé vezettek. Az éber kómából a 2004-ben megjelent The Cure című lemezzel ébredtek.
A zenekar 13. albumára 2008. szeptember 13-ig kell várni.
A The Cure (szub)kultúrát teremtett. Húrokkal ereket tépő és azokon vígan táncoló emberekkel teli világot.
Hogy mi is a The Cure, arra a legegyszerűbb a lemezeiket hallgatva választ adni. Minthogy erre jelen keretek közt nincs lehetőség, ezért egy-egy lemezről egy-egy szám klipje tekinthető meg, az adott lemez borítójára kattintva.
A következő részben.
Linkajánlat:
The Cure hivatalos honlapja:
http://www.thecure.com
The Cure - wiki:
http://en.wikipedia.org/wiki/The_Cure
Magyar gyűjtemény:
http://cure.lap.hu/
Adatlap:
http://thecure.zajlik.hu/
Az előző részek tartalmából:
http://www.prokontra.hu/content/view/1355/2/
http://www.prokontra.hu/content/view/1397/2/
http://www.prokontra.hu/content/view/1400/2/
Oszd meg, ha tetszett!  Kapcsolódó írások: |
Hozzászólások
de köszi szépen a lehetőséget
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.