|
 Japán említésére egzotikus képek, friss napihírek, a második világháború emlékei, egyetlen perc alatt elpusztított népes városok neve és megdöbbentő statisztikai adatok kavarognak bennünk. Szamurájok, gésák, a Fujinak nevezett szent hegy, buddhista templomok és sintó szentélyek, az ősi kultúra továbbélő gazdagsága - és mindezzel együtt a legfejlettebb technika, a világ sokáig leggyorsabb vonata, évezredes formákat modernné lényegítő vasbeton-építészet és megapolisszá zsúfolódó nagyvárosok. Életük különböző területeinek bemutatásán keresztül szeretnék rávilágítani, hogyan képesek ilyen teljesítmények elérésére.
Oktatási rendszer
A VI. és VIII. században több japán delegációt is küldtek Kínába, hogy tanulhassanak, majd visszatérve került be a VIII. században Japánba a Keju rendszer, amelyre alapozva megteremtették a japán oktatást. Ám ez nem bizonyult elég megbízhatónak az évszázadok során, így más szisztémára volt szükség a tanításban. Az Edo korban a társadalmi rangtól tették függővé, kinek mit tanítanak. Így a harcos réteg a konfucianizmus mellett orvostudományt, zenét, etikettet és csillagászatot is tanulhatott. Az alsóbb rétegeknek írást, olvasást és számolást tanítottak.
A Meiji restauráció idején (1868-tól) alakult ki a mai oktatás alapja. Mivel a legtöbben a tanulásban látták a modernizáció feltételeit, hamarosan megtették a szükséges lépéseket. Létrejött az Oktatási Minisztérium (1871), majd kiadták az elemi oktatási törvényt (1872), és egységes tankönyveket vezettek be. Ettől a korszaktól kezdve egyenlő esélyekkel tanulhattak a nők is.
Ám nézzük meg, ma hogyan néz ki egy tanuló iskolai élete. A tanítás április 1-től március 31-ig tart, hatéves korától jár általános iskolába, majd tizenkét évesen a hároméves alsó középiskolát kezdheti el. Eddig tart a tankötelezettség, ám 90 százalékuk a felső középiskolát is elvégzi, ez szintén három évig tart. Az egyetemekre és főiskolákra történő jelentkezés aránya is magas, mivel legtöbbször egyszerű állások betöltéséhez is kérnek felsőfokú végzettséget. Ám nem csak ezek az intézmények nyújtanak tanulási lehetőséget, az ún. kiegészítő iskolák esti és hétvégi képzéseket tartanak, és a felvételi vizsgákra készítenek fel. A japánok számára mindennél fontosabb, hogy milyen iskolába kerülnek be, hiszen a jó hírű iskolákból érkezők jó munkahelyre tudnak szert tenni. Csakhogy a híres oktatási intézménybe jutás előfeltétele, hogy már eleve megfelelő iskolából jelentkezzen a diák. Így tulajdonképpen egy láncolat alakul ki az iskolák között.
Eddig nem említettem még a legjelentősebb különbségeket az itteni és a japán oktatással kapcsolatban. Magyarországon a kiemelkedően jókat jutalmazzák, és nekik van a legtöbb lehetőségük az érvényesülésre. Japánban viszont az egyéni teljesítmény nem számít, csak a csoportmunka. Ezért aki egy kicsit is jobb vagy rosszabb az átlagnál, azt kiközösítik. ''A lényeg a homogén massza.'' A tanárok a közösség építését különféle délutáni klubok bevezetésével szorgalmazzák.
A diák eldöntheti, melyik tevékenységre jár legszívesebben az adottak közül, de valamit muszáj választania.
A világ legtöbb részén megfigyelhető jelenség, hogy a kisgyermekek nevelése mennyire fontos. Ha valami rosszat tesz, rácsapunk a kezére, és rákiabálunk: nem szabad, hiszen ő még nem tudja, mi megengedett és mi nem. Amint nagyobb lesz, több szabadságot adunk neki, s végül a felnőtté válás kezdetével már saját döntéseivel irányítja az életét. Ám amint idős korát eléri, a lehetőségei csökkennek, az élete korlátozódik.
Japánban ez a folyamat pont ellenkezőleg megy végbe. A kicsiknek mindent elnéznek, ugyanúgy az időseknek is, viszont ahogy a gyermek nő, úgy nőnek az elvárások és a szigorú szabályok száma. Ahogy elkezd iskolába járni, egy előírásokkal teli világba jut. Látszólag a kemény tanulás pozitív eredményeket hoz: az írástudatlanság szinte ismeretlen, és nem is olyan régen - például a természettudományokban - kiemelkedő teljesítményeket értek el a világszintű versenyeken.
Azonban vannak a japán oktatásban is problémák. Például az egyéni érdekekről való lemondás a csoport érdekében a kreativitás hiányát szüli. Ez persze nem új dolog, a japánok mindig is a csoportot részesítették előnyben. Ennek eredménye az, hogy nem igazán találnak fel új dolgokat, helyette a külföldről átvett használati cikkeket és rendszereket módosítják, tökéletesítik.
Másik probléma a számonkérési forma. Szóbeli felelés szinte nincs is, az írásbeli pedig nem kifejtős, hanem feleletválasztós. Ennek célja, hogy hihetetlen mennyiségű adat és ismeret memorizálására váljanak képessé. Ugyanakkor van hátulütője is, mégpedig az, hogy így végképp elveszik a lehetőséget a diákoktól, hogy valamiben kifejezhessék magukat. Nem rendelkeznek piacképes tudással, mert a tananyagot csak leadják. Az összefüggések áttekintésére nincs idő, sem pedig a gondolkozás készségének kialakítására.
Ám nem sokáig lehet bírni ezt a megfeszített tempójú tanulást, a kóros alváshiány és a nagy nyomás miatt könnyen katasztrófa lehet belőle. A probléma gyökere az, hogy túl nagy a verseny az iskolába jutásért, és emellett még a társadalmi elvárásoknak is meg kell felelniük. Így sokan összeomlanak, elutasítják az iskolába járást, s az öngyilkosságok száma is nagy.
Mostanában már próbálnak ezekre a problémákra megoldást keresni (pl. csökkentik az óraszámokat), de kérdés, vajon sikerül-e időben megmenteniük a katasztrófától a gyerekeket.
Üzleti élet
A japán nép számára a császári pár olyan, mintha gondoskodó szülők volnának, ennek eredményeként maga az ország egy hatalmas családként létezik. Ám ez nemcsak szimbolikusan értendő, az élet több területén is találkozhatunk vele (például a munkahelyeken). A főnök a vállalatban dolgozók szülője, és az alkalmazottak a gyermekek, akik szinte testvéri viszonyban vannak, legalábbis nagyon szoros kapcsolatban állnak egymással, ami a japánok sajátos munkaszeretetéhez is köthető.
A japánok hűségesek a munkahelyükhöz. A munkaadó számíthat rájuk ilyen értelemben, és viszont. A dolgozók többsége még mindig attól a vállalattól megy nyugdíjba, ahol elkezdte pályáját. Az előmenetel és a fizetés a cégnél töltött évek számával egyenes arányban nő. Így tehát, aki már több mint egy évtizede ugyanott dolgozik, magasabb beosztásban van, mint aki csak öt éve került be. Ez a szenioritás elve.
Ami talán meglepő, még annak sem szüntetik meg a munkaviszonyát, aki rosszul dolgozik vagy többször hibázik. Inkább könnyebb feladatokat adnak neki, de sohasem bocsájtják el.
Mostanában megfigyelhető egy másik jelenség is. Egyre többen váltanak egyéni célok elérése érdekében.
Míg az idősebb korosztály szeme előtt a biztos munkahely és az előrelépés reménye lebeg, a fiatalok inkább a munka érdekességét és a magasabb fizetést tartják fontosnak.
Már iskolás kortól jellemző, hogy a beilleszkedő képességet helyezik előtérbe, és nem az egyéni teljesítményt. Aki csak egy kicsit is megpróbál különbözni, kiközösítik. Ez így megy a munkában is.
A munkábaálláskor nagyobb vállalatok esetén több hetes, hónapos betörési tréningnek vetik alá az újoncokat.
Akik már jártak Japánban, meglepődve látták, hogy a fegyelem mennyire fontos szerepet játszik az ottani életben.
Komolytalanná és veszélyessé válhat az a partner, aki mások előtt vitatkozik munkatársával.
Hogy ne sértsenek meg senkit, sosem mondanak határozott nemet, az elutasított javaslatot inkább dícsérik, mint az elfogadottat, hangsúlyozva a tervvel és a készítőjével szembeni tiszteletüket.
Szerelem és szexualitás
A japán házasságokban a férfi az elsődleges családfenntartó, többnyire túlórázik is, majd ezután sem haza megy, hanem ''kötelező'' iszogatásra jár munkatársaival. Ennek célja nem meglepő módon a csapatszellem erősítése, hiszen köztudott, mennyire fontos számukra a csoport egysége. A feleség eközben rendben tartja az otthont, neveli a gyermekeket, és megpróbálja a legjobb tudása szerint a férje igényeit kielégíteni. Azonban egy nemrég készült felmérés szerint az sem ritka, hogy a házaspárok több mint 20 százaléka nem otthon él szexuális életet.
Sok nő ettől depressziós lesz, étvágytalan és kedvetlen.
Érthető, hogy a fiatalok - főleg a nők - többsége megretten ettől a szigorú társadalmi normától, s az életét nem így akarja leélni. Félnek felvállalni a párkapcsolat kockázatait. Nem költöznek el otthonról, randevúzás helyett barátnőikkel vagy anyjukkal vásárolgatnak, szórakozni járnak, vagy akár évente többször utaznak a nagyvilágban. 2005-ben meglepő jelenségre figyeltek fel Japánban, ekkor ugyanis - 1899 óta nem tapasztalt módon - többen haltak meg, mint amennyien születtek.
Mizu shobai - a szexipar
Minthogy a testiség soha nem számított tabunak az országban, teljesen más hagyományok alakultak ki e téren. Ilyen jelenség például a hostess club. A hostess club az egyik legfontosabb intézmény az üzleti életben. Relaxációra tökéletes hely, ahol a klienssel folytatott ismerkedést karaoke és szeszes ital teszi gördülékenyebbé. A hostessek a modern kor gésái. Nincs más dolguk, mint kellemes csevegést folytatni néhány vendéggel, mosolyogni és a jókedv érdekében ivásra, éneklésre biztatni.
Néha még a pajzán történetek mesélése is szóba jöhet, amely természetesen mindig emel a hangulaton.
Ha japánban utazgatunk, gyakran láthatunk meglepően aranyos és ártatlan külsejű épületeket, amelyek inkább a vidámpark önfeledt és játékos hangulatát idézik, mintsem erotikus kisugárzást. Ezek az ún. Love Hotelek, amelyek az Edo-kori teaházaknak az utódai.
Ami meglepő, a vendégek többsége nem az egyedülállókból kerül ki, hanem házastársak és diákpárok közül. Ennek oka, hogy a hagyományos japán lakások kicsik és kevésbé szigeteltek, a gyerekek hét-nyolc éves korukig a szülőkkel együtt, többnyire közöttük alszanak, a tatamin elhelyezett matracokon (ezt azzal magyarázzák, hogy az állandó földrengésveszélytől tartva így tudják biztonságban őket). Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a párok igénybe veszik a Love Hotelek szolgáltatásait. Mások azért kedvelik ezt a lehetőséget, mert berendezésük olyan változatosságot kínál, amire odahaza nincs lehetőség (pl. vízágy, forgó tükrök).
Japán a világ leggyorsabban, leglátványosabban változó országai közé tartozik, bár hagyományai az ősregék ködébe nyúlnak vissza. Ősi kőlámpások és ragyogó fényreklámok; öreg harangok zúgása és óriási kohók zaja; cseresznyevirágok illata és gyárkémények füstje; a tea felszolgálásának szertartását végző, kimonóba öltözött lányok és csinos egyenruhában számítógépeket kezelő titkárnők - mindezek az állandóan alakuló Japán összképéhez tartoznak, amely minden változás ellenére hű maradt több évezredes hagyományaihoz is. Az erős nemzeti érzéssel, egységtudattal, szorgalommal és az új iránti fogékonysággal rendelkező japán nép alkalmazkodási képessége segítette át az országot a második világháború tragikus tapasztalatait követő nagy átalakuláson. Az alig több mint egy évszázadig tartó, szinte forradalmi változások ellenére sem került sor a hagyományokkal való gyökeres szakításra. Pedig azóta Japán nagyon alacsony életszínvonalú, mezőgazdasági jellegű országból fejlett ipari országgá alakult át.
Fotó: Internet
www.mentropia.hu
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
