Az úgy szokott történni, hogy az emberek felkelnek minden reggel, majd elvégzik a maguk mindennapi szokásait, melyeket már akár behunyt szemmel is (szó szerint, hiszen a kávé még nem főtt le) végre tudnak hajtani. Majd, miután kilépnek a házuk ajtaján, belecsöppennek a szokásos hömpölygő embertömegbe, hogy a sorokra bontott áradat elvigye őket addig a helyig, ahol a pénzükért megdolgoznak.

Nem is akárhogy. Az emberek zöme keményen dolgozik, nem csoda hát, hogy a nap vagy a hét végére minden idejüket és maradék erejüket arra szeretnék fordítani, ami a legértékesebb számukra: magukra. Jelentse ez akár a rekesz sört és a meccset, a kutyasétáltatást vagy a családot, mindenki szeretne pihenni, ellazulni, kikapcsolni. Divatos ma már olyan kifejezésekkel dobálózni, mint „aktív pihenés”. Arra gondoltam, mi lenne, ha mindezt összekötnénk egy picit valami mással; olyasmivel, ami előhoz az emberből valamiféle alkotói vágyat, szenvedélyt; kiszakítva az egyént a mindennapokból.

Elődeink - részben talán (?) kényszerből is - mindent maguk kellett, hogy kitaláljanak és megoldjanak. Aztán ahogy a fejlődés útjára léptünk, a közösség kitermelte a szakembereket. A mai, szintetik társadalmak kiváltsága, hogy lakói maximum a konditeremben izzadnak meg, és agyuk pörgését egyéb problémák megoldására használják fel, vagy éppen zsibbasztják...

Talán sztereotípia, de tény, hogy még én is hallottam nagymamámtól, hogy "[...] ő akkora analfabéta volt férfi létére, hogy még egy szöget sem tudott beverni.". Nem az elvárásokra szeretnék rávilágítani; ezen lépjünk túl. Sőt, talán van is benne valami. A ma emberéből mintha kihalni látszana a szépítés, az újítás vágya; önerőből, saját fejből. Ma, mikor dívik a lakberendezés, mindez nem is csoda. A magam részéről ebben sosem hittem, mert a saját környezetemet (is) én kell hogy alakítsam. Még ha elsőre nem is sikerül tökéletesen, akkoris. A lehetőségek mindenesetre adottak.

Elmondható persze, hogy a nyugat ebben is előttünk jár. Ez nem feltétlenül van így, csupán mások a dimenziók. Nem kell különösebben tehetősnek lenni ahhoz, hogy egy kis fantáziával némi nyers csodát csempésszünk a házba, lakásba, kertbe; vagy hanszórót szereljünk a verdába, eszkábáljunk egy szivardobozt, padlólapozzuk a konyhát, stb. A lényeg, hogy merjük használni a fantáziánkat és a kezünket, hiszen túl az elégedettségen, amit érezni lehet, miután az ember elkészült, maga az alkotás folyamata is hatalmas örömet és szerintem szabadságot is ad. Látni, hogy miből mi lesz; majd látni azt, hogy amit kitaláltunk, az működik. Szerintem valahol mindenkinek szüksége van arra, hogy kicsit (?) összekoszolja, megcsikarja, kimerítse magát úgy testileg, mint fejben is. Szerintem sokat tanulhat az ember az ilyen kis „akciózásokból”; saját magáról, elsősorban.

Miért írom le mindezt? Nem tudom. Talán azért, mert azt gondolom, hogy a dolgok alakíthatóak, valamint a kíváncsiság és fantázia őrzésével a mindennapokban való kimerülés talán nem öli meg az egyént.

Végezetül néhány link, kedvcsinálónak:

- laptop

- fényképezőgép házilag

- materialicious

---

Oszd meg, ha tetszett!

• Geréb Ágnes pro és kontra -13/10/2010
• Ki lakjon a Baker Street 221b-ben? -01/10/2010
• Fény-kép -06/09/2010
• SZELID TEREMTÉS - A Frankenstein-terv, Mundruczó Kornél új filmje -26/04/2010
• Húsvéti gondolatok -05/04/2010
• Ismét Képzett társítások - AEGON-estek a Nemzetiben -26/03/2010
• Szubjektív: 1. rész /A 10 legjobb külföldi és a 10 legjobb magyar zene szeretkezéshez/ -25/03/2010
• A szomszéd kertje? -21/03/2010
• Pollack-téri Nyilatkozat -26/02/2010
• Emberáldozat -14/02/2010