|
 Bontogatom a postámat. Csatolt mellékletként a felolvasóest hanganyaga, ahová hívtak, de nem mentem el. Elhalkuló teremzaj, székek nyikorgása, köhintés... Hallgatom a költőt. Fátyolos hangon mondja, csak mondja: jön a rettentő, jön a rettentő...
Ennyi marad meg bennem. Hogy jön a rettentő. Várok, feszülten figyelek, hátha... de semmi. Csak a monoton kántálás, miszerint jön a rettentő. Már örülök, hogy nem mentem el, mert ha ott vagyok, bizony jött volna, valóban. Viszket a tenyerem, szeretném az ''alkotót'' galléron ragadni, megrázni, beleordítani a képébe:
- Nem jön, már itt is van! És most tedd le azt a rohadt papírt, amivel belezörögsz a mikrofonba, mert amit eddig mondtál, erőlködés nélkül fejben tartható! Lépjünk tovább! Haladjunk! Fejtsd ki a gondolataidat, csapj a közepébe, jöjjön a mondanivaló! Mert mi itt, várjuk a képeket, a lenyűgöző játékot a szavakkal...
Nincs neki olyan. De jön a rettentő. Mert jelen kell lenni, nem szabad leállni egy pillanatra sem, még akkor sem, ha nincs mit mondanod.
Olvastam a héten a nagy magyar prózaíró könyvét. Jobban mondva beleolvastam csak... Valahol a századik oldal táján vágtam a falhoz, csak képletesen, mert könyvet nem csapkodok, még akkor sem, ha nem szól semmiről. Illetve állítólag a labdarúgásról. Elfogytak a történetek a családi legendáriumból, akkor most a foci. Az mindenkit érdekel. Meg aztán oly mindegy, már a nevet veszik, nem a regényt. Lényeg, hogy vegyék.
Gyülemlik bennem a keserű indulat. Mára nem maradt szinte semmink, és ti most épp a kortárs irodalmat vágjátok haza. Írtok, nyakra-főre. Mindegymit, mindegykinek. A srácaim nyolcéves korukban hagyták abba a jönarettentőzést. Ti most kezditek. Nem éreztek szégyent, mindent eltakar az a bizonyos szabadság, az alkotóké. Nem érzitek a felelősséget sem. Példát mutattok sok fiatalnak, aki az írás kényszerét érzi. De milyet! Ássátok az irodalom sírját, gőzerővel.
Mondjátok, írók, költők: tényleg ennyire telik? Milyen mély kútból merítitek a bátorságot, ti kultúrlovagok, ilyen-olyan emlékdíjakkal kitüntetett, önmagatokat felkenő papok, az alkotás ripacsai? Miért nem tudtok csöndben maradni, ha kiürültetek, ha már nem telik gondolat? Miért nem adjátok át a helyet azoknak, akik még hisznek, azoknak, akik még szólni akarnak valakikhez, valamiről? Miért nem vonultok félre, töltődtök fel, és kezditek azután újra?
Valaha, egy boldogabb korban a befutottak felkarolták a tehetségeket, figyelték próbálkozásukat, néha segítettek a teremtésben. Oldalakon át sorolhatnám, ki kinek volt mentora, de minek? És főként kinek? Mert nektek ugyan hiába... Új tehetségeket felfedezni? Még mit nem? Mert akkor benneteket ki olvasna?
Jön a rettentő... Miért nem csomagoljátok írásaitokat újságpapírba, kötitek át cukorspárgával - tizenkettő egy tucat - és áruljátok aluljárókban, plázák előtti parkolókban, ordítva: "Nálam mindig két forint ez a dal..." Emlékeztek a bolond királyra? Amikor már minden elérhető lovagrendnek tagja volt, amikor már minden emlék- és nem-emlékdíjat, rendjelet magára aggatott, minden, önmaga által kreált irodalmi társaságnak elnöke, tagja volt, láthatatlan kelméből szabatott magára cifra gúnyát.
Kiváncsi vagyok, mikor merjük odakiáltani a tömegből: - A király meztelen!
www.mentropia.hu
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
Hozzászólások
Hidd el, megértem a kiábrándultságo dat! Nagyon is értem/megértem miről beszélsz, de a kortárs irodalmat illetve néhány alkotó miatt a kortárs irodalmat eltemetni balgaság lenne. Valóban vannak, akik csak nevek, s még többen, akik tehetségesek, de mégsem kapnak elég figyelmet. Ha még nem ábrándultál ki teljesen, hadd ajánljak néhány olyan alkotót, akit érdemes olvasni: Krasznahorkai László, Darvasi László, és a nagyon fiatalok közül: Kiss László (most veszem észre, csupa László). Jó olvasást!
szabad elovasni, és szabad földhöz vágni
van akinek tetszik, és van akinek nem
Esterházy szerintem is túl sokat ír - jót, rosszat
Krasznahorkai regényei csodálatosak
csodálatos, hogy fontosnak tartod az irodalmat
remélem, eljut hozzád ez az üzenet
szabad elovasni, és szabad földhöz vágni
van akinek tetszik, és van akinek nem
Esterházy szerintem is túl sokat ír - jót, rosszat
Krasznahorkai regényei csodálatosak
csodálatos, hogy fontosnak tartod az irodalmat
remélem, eljut hozzád ez az üzenet
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.