|
 Mi a család? Társadalmi mikroegység - mondják a szociológusok. A család a házassággal kezdődik, írják a témával foglalkozó szakkönyvek. A família célja a reprodukció, az utód létrehozása, felnevelése. A családfelfogás nem változik - vagy ez is fejlődik, alakul, módosul?
A fejlődés visszalépés?
Mi a család? Társadalmi mikroegység - mondják a szociológusok. De vajon család e az egyedülálló anya és gyermeke alkotta egység? A család a házassággal kezdődik, írják a témával foglalkozó szakkönyvek. A família célja a reprodukció, az utód létrehozása, felnevelése. De vajon valós családnak tekinthető e homoszexuálisok együttélése? A fejlettebb többségi társadalmak szemet hunynak az azonos neműek házassága fölött. Azt azonban már kevésbé tolerálják, hogy ezen párok gyermeket is szeretnének nevelni. A családfelfogás nem változik? Vagy ez is fejlődik, alakul, módosul a korral, a morállal, a közerkölcsökkel?
A sivatagi modell
Lássuk tehát, honnét is indultunk. Az 1800-as évek második felében két társadalomtudós, Bachhofen és Morgan vélekedése szerint, az emberiség történetének kezdetén, a szexualitás a törzsön belül teljesen szabályozatlan volt. A fejlődés kezdeti szakaszában csoportházasság létezett, amit a többnejűség követett. S csak ezután jelent meg a monogámia, ami a mai napig a leggyakoribb házasságtípus civilizációnk történetében. Engels gazdasági okokkal magyarázza a monogámia kialakulását. Szerinte ez nem más, mint a nők leigázása és a férfiuralom stabilizálása. Talán Engels volt az első feministák egyike?
Tarjányi Béla teológus 1980-ban jelentette meg "A család a Bibliában" című írását, amiben a szent könyv családképét mutatta be. Az általa ismertetett egység azonban még mindig csak az ószövetségi képet festi le. Tagja az apa, annak elsőszülött fia, a többi fiú, a fiúunokák, az apa fő- és mellékfeleségei, a felnőtt fiúk feleségei, s csak ezután a leánygyermekek és a szolgák. Ők együttesen alkották a nagycsaládot. Szükség volt erre a formára, hiszen a sivatag szélén a túlélés alapvető feltétele az együttmaradás volt. Ebben a rendszerben a családfő teljhatalommal rendelkezett, feleségeit vette és eladta. A lánygyermekek az apa vagyonát növelték. A nők teljesen alá voltak rendelve a férfiaknak: szinte jogok nélkül, kiszolgáltatottan éltek. A Bibliában leírtak hosszú időre meghatározták a zsidó-keresztény kultúrkör családmodelljét.
A keresztény modell mai formája a kiscsalád. A külső "fizikai" veszélyek gyakorlatilag megszűntek, napjaink famíliáinak tartósságát a belső összetartó erők biztosítják.
Lazuló láncszemek
Európában és Észak-Amerikában a családok történeti alakulását a funkcióvesztés jellemzi. A mai família kevesebb feladatot lát el, mint a korábban. A múlt század egyik legnagyobb szociológusa, Durkheim megállapítása szerint, a család elvesztette régebbi megóvó hatását. Mint írja: míg korábban, tagjai többségét születésüktől a halálukig vonzáskörében tartotta és szilárd, oszthatatlan, bizonyos fokig maradandó tömböt alkotott, addig napjainkban már csak múlékony forma. Mivel kisebb lett a család szerepe, már nem elegendő célnak, ezért valami mással is ki kell tölteni az emberi életet, gondolatainkat és tetteinket valami másnak kell lefoglalnia - foglalja össze Durkheim.
Jelentősebb változások az 1950-es években következtek be. Növekedett a lakosság életszínvonala, így a gazdálkodás alapelvei váltak feleslegessé. Előtérbe került a nők keresőtevékenysége. Elterjedt a születésszabályozás és megjelent a tömegkommunikáció, ami új modellt közvetít a családok életében.
A jólét magával hozott számtalan könnyítést. A háztartási eszközök megjelenésével a nők kevésbé váltak leterheltté az otthoni munkák során, energiák szabadultak fel. "A gazdálkodásra ható változások együttesen lazábbá tették a családtagokat összefogó kötelékeket..." - írja Cseh-Szombathy László társadalomkutató.
Nők nadrágban
Érdekesen alakult a családon belül a keresőtevékenység is. A múlt század elején a dolgozó nők zöme hajadon volt, s házasság után munkájukat többnyire nem folytatták, amiből férjuruk presztízskérdést csinált. Az elmúlt század folyamán elfogadottá vált, hogy a még gyermektelen nő munkát vállal. Napjainkra ez tovább változott. Ma már az sem meglepő, ha várandós asszony dolgozik, s a szülés után nem sokkal, folytatja munkáját. Ez utóbbi ugyan hallgatólagosan, a kényszerűség miatt elfogadott, de semmilyen fórumon nem támogatott. Afölött azonban már szemet huny a társadalom, hogy az anyák egyre ritkábban veszik igénybe a hároméves otthonmaradási lehetőséget, többségük hamarabb visszaáll munkájába.
Az elmúlt évek további változásai között szerepel a családi szerepmegosztások változása. A távoli múltban az aszimmetrikus szerepmegosztás volt jellemző, míg napjainkban a nők kereső munkájából kifolyólag a szimmetrikus az általános. Miközben a nők egyre nagyobb jövedelemmel járulnak a családi kasszához, addig a férfiak is erőteljesebben kapcsolódnak be az otthoni munkába. Ez utóbbi azonban az elmúlt évtizedek tendenciája.
A keresőtevékenységgel a házasságkötési motiváció is megváltozott. Míg korábban ez az egyetlen alternatíva kínálkozott a fiatal nőnek létbiztonsága megteremtésére, addig mára ez már nem számottevő tényező. Előtérbe kerültek a házasság nélküli együttélések, s a válások sem kirívó esetek. Megszűnt a kiszolgáltatottság kényszerítő istrángja. A házasságkötési életkor is módosult. Az egészen fiatal, ivarérett kortól napjainkra, kitolódott a húszas évek végére, harmincas évek küszöbére. Oka a nagyobb önállóság, függetlenedés, a biológiai és társadalmi érettség között egyre növekvő távolság.
Magánügy vagy közügy?
A család szempontjából szomorú tényező, hogy a nők magas foglalkoztatásával együtt csökken a gyermekvállalási tendencia. A fogamzásgátló módszerek beköszöntése előtt gyakorlatilag kevéssé volt szabályozható, megtervezhető a várható vagy remélt utódok száma. Kulturális körtől, társadalmi helyzettől függött, hol, mennyi gyermek született, gyakoriak voltak az ún. nagycsaládok. Napjainkban ez már közel sincs így. Spieder Zsolt szociológus, a KSH munkatársa elemzése szerint minden nőnek két-három, statisztikailag 2,1 gyermeket kellene szülnie ahhoz, hogy hazánk népessége reprodukálódjon. Ehhez képest ma Magyarországon 1,3 az arány. Ha a nők gyermekvállalási hajlandósága a mostanihoz képest némiképpen növekszik, azaz családonként 1,7-1,8 gyermeket vállalnának, s javulna a halandóság, úgy 2050-re nyolcmillió körül lenne a magyar lakosság lélekszáma. Optimista kalkulációk szerint, ha sok családban vállalnának akár három gyermeket is, s a statisztikai átlag 2,1 lenne, úgy hazánk népessége 2050-ben is megmaradna 10 millió körül. Ha azonban az elkövetkező évekre is az 1,3 marad a gyermekvállalási hajlandóság, és az ismert halandósági mutatók lesznek jellemzők, úgy 2050-ben alig valamivel több, mint hatmillió magyar él majd Magyarországon. Ebből is látszik, a családalapítás, az utódnemzés igaz emberileg magánügy, társadalmi szempontból azonban közügy.
www.mentropia.hu
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
