|
Amikor a zene kézzelfoghatóvá válik.
Hangfoglalás októberben
Az idei évben harmadik alkalommal megrendezett HANGFOGLALÁS Hangszer-, hang-, fény-, színpad- és stúdiótechnikai kiállítás és zenei szemle kiváló lehetőséget biztosít a zenészek, a technikusok, a zenét szerető emberek és az érdeklődők számára a találkozásra.
A rendezvény hazánkban egyedülálló módon teret ad tapasztalatcserére, új kapcsolatok, együttműködések kialakítására, mégis jóval több, mint egy bennfentesek számára létrehozott piac.
Szakmájuk iránt igen elkötelezett személyek, gyártók és forgalmazók mutatják be tudásukat és termékeiket, melyeket profi- és hobbyzenészek egyaránt megcsodálhatnak és kipróbálhatnak. Egy olyan környezetben, ahol minden négyzetcentimétert beleng a zene, és a hangszersimogatóban úgy érezhetjük magunkat, mintha ismét gyerekek lennénk egy valódi, élő játszótéren.
A hangáradat idén sem marad a Syma Csarnok falai között. A Hangfoglalás keretei között megrendezett koncertek négy budapesti és egy debreceni helyszínen várják az érdeklődőket, a szórakozni vágyókat.
Hangfoglalás minden nap
Naponta frissülő zenei hírekért érdemes olvasni a HANGFOGLALÁS Hang- és Hangszertechnikai Online Magazint, illetve a negyedévente megjelenő, ingyenes, papír alapú HANGFOGLALÁS Hang- és Hangszertechnikai Nyomtatott Magazint.
E médiumok részletes programmal és tájékoztatással szolgálnak a rendezvényt illetően is.
HANGFOGLALÁS Hangszer-, hang-, fény-, színpad- és stúdiótechnikai kiállítás és zenei szemle
2008. október 3-5. Budapest. Syma Sport- és Rendezvényközpont.
http://www.hangfoglalas.hu/
A képek a 2007-ben megrendezett Hangfoglaláson készültek.
| Kapcsolódó írásaink: |
|---|
|
Hangfoglalás 2008 - Játszó Tér
Hogyan lehet elmesélni mindazt, amit személyesen élünk meg, emlékeink alapját pedig akkusztikus formában gyűjtöttük össze? A zenével történő találkozásnál a benyomások sorában a hang központi szerepet játszik, mégsem az egyetlen inger az. E hétvégén zajlott a Hangfoglalás hangszer – hang – fény – színpad – stúdiótechnikai kiállítás. Hangszersimogató, játszótér és szakmai fórum egy helyen.
|
Oszd meg, ha tetszett!  |