Egy álmatlan éjszaka alkalmával volt szerencsém ismét megnézni az egyik kereskedelmi csatornán a Szívügyem című magyar dokumentumfilmet. A film 1996-ban készült, Almási Tamás rendezte. Az igazi "valóságshow" egy szívtranszplantáció történetét mutatja be. A legelejétől a legvégéig...

"...ahhoz, hogy egy műtét nagyon jól sikerüljön 3 jó dolog kell. Kell egy jó team, nem a sebészen múlik. Egy teamen múlik. Ebbe benne van az altatóorvostól kezdve a műtősön keresztül minden. Kell egy jó állapotban lévő beteg és kell egy jó Isten. Ha mind a három ott van, akkor ragyogó dolog. Kettő, hát akkor kicsit problematikusabb, de ha egy van, akkor csak a jó Istennek kell lennie annak, aki ott van és hogy megmeneküljön a beteg, mert különben biztos, hogy elveszítjük." / Dr.Bodor Elek szívsebész, egyetemi tanár, a magyarországi szívtranszplantáció atyja /

A dokumentumfilm célja nem az, hogy szakmailag részletesen bemutasson egy szívátültetést annak minden velejárójával. Persze benne van ez is részben, de sokban túlmutat ezen, nem csökkentve az ezzel járó mérhetetlen orvosi szakértelmet.

A film főszereplője Orosz László, a súlyos szívbeteg középkorú férfi. Súlyosságából kifolyólag előkelő helyen van a szívátültetés várólistáján, szíve bármelyik percben leállhat. A kamera végigköveti történetét onnantól kezdve, hogy egyik reggel telefont kap: van donor. A néző itt szembesülhet először a történettel igazán. Nevezetesen azzal a megdöbbentő ténnyel, hogy László túlélésének első lépcsőfoka bizony az, hogy valaki meghal. Az események innentől felgyorsulnak. A transzplantációt dr.Bodor Elek professzor végzi és koordinálja. Míg Lászlót előkészítik a műtétre, Bodor professzor maga megy a donor szívet kivenni és szakszerűen a műtét helyszínére szállítani. Az idő sürgeti, hiszen a donor szív leállásától az "első" dobbanásig mindössze négy óra áll rendelkezésre. A szállítás kellékei prózaian egyszerűek: nejlonzacskók, egy közönséges hűtőtáska, jég. A műtét gyorsan és rendben lezajlik, az új szív László mellkasába kerül majd egy kis áramütés hatására először rendszertelenül mozogni kezd, majd ahogy megtelik vérrel, életre kel és dobogni kezd. A néző közben elgondolkodtató és egyben megdöbbentő képeket láthat. Egy asztalt, rajta a két szívvel, egy üres mellkast. A csapat bizakodó, hiszen az első lépés sikerült, de pontosan tudják, a neheze még hátravan. Bodor doktor elmondása szerint túl kell élni a holnapot, majd a következő hónapot. László állapota a műtét után napról napra változik, különböző szövődmények jönnek és múlnak el. Ám a tizenhetedik nap reggelén az ügyeletes orvos referál Bodor professzornak: Orosz László az éjszaka folyamán elhunyt.
A filmben kibontakozó dráma magával ragadja a nézőt. Láthatjuk a reményvesztett beteg utolsó esélyét az életre, a család könny áztatta reménykedését, az egészségügyi csapat küzdését, akarását, angyalokhoz mérhető jóságát, mely messze túlmutat a "munka" vagy a "hivatás" fogalmakon. Majd végül láthatjuk a rengeteg küzdelem ellenére bekopogó halált, mely elveszi a katarzis, a beteljesülés esélyét a nézőtől, ürességet hagyva helyette.

A beteg elvesztése után az elkeseredettség kézzel tapintható. A professzor, az adjunktusok, nővérek őszinte megrendülését legjobban az fejezi ki, amit az egyik ápoló mond: ilyenkor egy kicsit mi is vele halunk.

Mindenkinek ajánlom a filmet. Elgondolkodtató, megrázó és az élet által írt forgatókönyvből fakadó cselekmény talán felér egy hollywoodi akciófilmmel.

---

Oszd meg, ha tetszett!