|
 A 21. századi világ képzeletbeli ura egyik kezével ad, másikkal elvesz. Társadalmilag és emocionálisan nyomorba dönt, elidegeníti egymástól az embereket és morális züllésbe taszít. Másrészt viszont tőle kaptuk azokat a technológiai újdonságokat, melyeknek köszönhetően lassan semmi sem lehetetlen. Kényelmet, információt, a szórakozási lehetőségek tárházát.
Ez esetben úgy látszik, tudja a bal kéz, hogy mit csinál a jobb, a kettő ugyanis sok tekintetben összefügg. A televíziózás forradalmának köszönhetően, otthon ülnek az emberek meredten bámulva a képernyőt. Az internet lakásunkba hozza a világ összes könyvtárának tudását, sőt lehetőséget biztosít, hogy személyes találkozás nélkül „beszélgethessünk” barátainkkal. A dvd-k és házimozirendszerek kiürítették a hangulatos mozitermek bársonyfoteleit. Leszűkültek azok az életterek, ahol az emberek találkozhatnak (nem a virtuális térben), láthatják egymást (nem webkamerán keresztül), beszélgethetnek (élőszóban).
És mégis szükség van rá. Nem azért, amire gyakran használják, és közel nem olyan intenzitással. Csakis mértékkel fogyasztható! Régebben minden újdonságot kétkedve fogadtam. Nekem lett legkésőbb mobiltelefonon, számítógépem, dvd-lejátszóm, már mindenkinek volt internete, mikor hozzám bekötötték. Benne van az is, hogy amikor ezek a maguk idején berobbantak a köztudatba, és mindenki ácsingózva vágyakozott utánuk, nem akartam beállni a sorba, de valójában nem is tartottam fontosnak ezeket. Mai fejjel sem értem például azokat az embereket, akik havonta cserélik le a mobilelefonjukat és finnyogva nézegetik azokat a lejátszókat, amik nem BlueRay-esek, de el kell ismerni, ezek a dolgok manapság igenis fontosak, és kellő mértékben szükségünk is van rájuk.
Amíg nem volt netem, nem hiányzott, mikor lett, észre se vettem, mennyire hozzám nőtt, mióta megszűnt, nem tudom megszokni, hogy nincs. Hogy élhettem azelőtt nélküle???? Hol nézem meg mostantól a címeket, ha ismeretlen helyre kell mennem? Hol olvasom el az időjárásjelentést, a koncertprogramokat, a moziműsort? Honnan tudakozódom a kedvenc rendezőm új filmjének premierje után, hol hallgatok zenét, és mégis hol nézem meg a levelezésem? Persze, persze, én is tudom. Ott a telefon, az újságok, a posta. De ha egyszer megszoktam a kényelmet, hogy szokjak vissza a sivár „nettelenségbe”?
Bevallom, én is gyakran leveleztem barátaimmal e-mailben ahelyett, hogy felhívtam volna őket, olykor az msn előtt is órákat töltöttem, és szégyenkezve ugyan, de beismerem, imádom az iwiwet. Mégis az ismereteim bővítése, a szörfölgetés, az információk között való barangolás hiányzik legjobban. Az egyik kedves barátnőm például mindennek utánanéz az interneten, ami felkelti az érdeklődését. Egyik nap Garcia Marquezről beszélgettünk, másnap már „ki is guglizta” a misztikus realizmus legfőbb alkotóit. Adtam neki egy könyvet Rushdie-tól, következő nap már kívülről fújta az életrajzát. Ez hiányzik nekem is. Cikkeket olvasni, utánajárni annak, ami épp érdekel, elmélyedni, körüljárni egy-egy témát, és ami a legfontosabb – és ez teszi igazán nélkülözhetetlenné az internetet – AZONNAL. Nem holnap, a héten, amikor nyitva lesz a könyvtár, amikor megjelenik az újság, hanem akkor, amikor én akarom. Lehet, hogy hibásan, de úgy gondolom, hogy ez manapság alapvető követelés.
De mindeközben az internet soha nem telepedett rá a magánéletemre, nem szakított el egyetlen baráttól, nem tett otthonülő, unatkozó penészvirággá. Kiegészítette az életemet, tudást adott, a kisokosom volt és a segítőtársam. Csak a hiánya… hát az fáj nagyon. Függők vagyunk, bizony, kell nekünk, mint a víz, a villany vagy a fűtés. Még pár hete is csak nevettem a lakótársamon, hogy mennyire kétségbe esett a ténytől, hogy nemsokára kikapcsolják. Konformistának neveztem, és nem értettem az aggodalmát. Aztán elvették, és hirtelen nem tudtam, hova nyúljak, ha kell valami. Akkor és ott végérvényesen megadtam magam a netnek. Én, az újdonságok legszkeptikusabb kritikusa, egyszerű, régimódi leányzó. Behódoltam neki; örökké tiszteletteljes, de okosan távolságtartó alattvalója leszek. Két nap múlva újra bekötik… csak csendben, zárójelben jegyzem meg (alig várom).
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.