 "Amikor
meg akarnak ölni, becsukom a szemem és várom a halált. Bár még mindig
élek, úgy érzem minden egyes alkalommal, amikor elfogadom a halált, egy
részem eltávozik. Hamarosan teljesen meghalok, és akkor már csak az
üres testem lesz veletek. Csendesebb lesz, mint amilyen én vagyok."
(Részlet Ishmael Beah - Gyerekkatona voltam Afrikában, amíg ti játszottatok című könyvből)
Nemrégiben
könyvesboltban botorkákás során a kosaramba esett Ishmael Beah -
Gyerekkatona voltam Afrikában, amíg ti játszottatok című könyve. Mikor
elhatároztam, hogy ezt a könyvet elolvasom, már akkor az
előítéleteimmel szembesültem. Az egyik az volt, hogy ez egy jó üzlet,
ennek megfelelően a könyv bizonyára kiszínezett és elnagyolt, hogy
etesse magát. A másik, ami minden háborúról szóló elbeszélés, könyv,
film, beszámoló, hír, fotó kapcsán felmerül bennem. Nevezetesen, hogy
egy háború megélésének érzését semmilyen módszerrel nem lehet átadni.
Nagyon sokat foglalkoztam a háborúk "lélektanával" és biztos vagyok
abban, hogy a háborút csak akkor érzed, ha éled.
Az "élménybeszámoló" Ishmael tizenkét éves korában kezdődik. A sierra
leonei gyerekek mindennapjait éli, mígnem lakhelyét eléri az országot
dúló polgárháború. A háború elől hónapokig menekül, amikoris a
kormányhadsereg besorozza. Kezébe fegyvert nyomnak, drogfüggővé teszik,
megtanítják kíméletlenül, érzelemmentesen gyilkolni. Ishmael könyvében
bepillantást ad a gyerekkatonák mindennapjaiba, a polgárháború
mindenkire kiterjedő borzalmaiba. Tizenhat évesen, többéves
háborúskodás után az UNICEF kimenti a katonasorból, majd rehabilitációs
intézetben próbálják visszanevelni gyereknek. Jóllehet, ebben a részben
már sokkal kevesebb a vér és az erőszak, mégis legalább annyira
megdöbbentő, mint maga a háború. A testileg lelkileg roncshalmaz,
állattá vált Ishmael a rehabilitációs program keretén belül, rá és a
programban résztvevő nevelőkre is nézve kínkeserves hónapok alatt
felépül. A háború elől végül New Yorkba menekül, ahol a UNICEF
segítségével beilleszkedik, elvégzi az iskoláit, majd a Human Rights
Watch Gyermekjogi Bizottságának tagjává lesz.
Az előítéleteimről. Amikor letettem a könyvet elszégyelltem magam. Ha a
könyvből csupán egyetlen egy mondat is igaz, az is sok. Az is több mint
amennyit "megengedhet" a világ, hogy egy gyermekkel történjen. Nyilván
az egy mondat jelképes, a könyvet hitelesnek tartom. Hitelesnek,
mégpedig azért, mert ha egy háborús könyvet "eladásra" írnak, abban
sokkal érzelemdúsabban, szofisztikáltabban jelenik meg a halál. A
gyerekkatona voltam Afrikában, amíg ti játszottatok-ban a halál, a
szenvedés, az erőszak sokkal egyszerűbben, könyörtelenebbül,
puritánabbul jelenik meg, hitelesítve a szerzőt: megélte azt, részese
volt. A könyv a háború érzését nem tudta visszaadni hiszen, mint azt
írtam, ez lehetetlen.
Háborút megélni borzalmas lehet. Háborút gyermekként megélni még
borzalmasabb. Háborúban gyermekként részt venni pedig úgy gondolom
leírhatatlanul gonosz. Ennek ad hangod könyvében Ishmael Beah saját
tapasztalait elmesélve és ezzel az eszközzel (is) küzd immár a háború
sújtotta gyermekek érdekében. Tartozunk neki annyival, hogy elolvassuk!
"Amíg élsz, mindig van remény a jobb napokra és a jobb dolgokra. Ha egy emberre már semmi jó nem vár, az meg fog halni." Ishmael Beah
Angol nyelvű interjú Ishmael Beahval
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.